Irodalmi Szemle, 1976
1976/4 - HAGYOMÁNY - Ritzko Béla: A látható ember korparancsa
— amelyel A lélek a háborúban c. hadinaplóját kezdte Balázs — előtérbe kerül az igazi szolidaritás elvének gondolata. „...Azt vallottam mindig is, hogy az élet magában nem érték (ti. az enyém nekem), csak alkalom értékek teremtésére. Mert csak tartalmat adó célért érdemes élni. De hát nem volt a te életednek tartalma, célja? Hiszen művész voltál. Igen. De éppen ez a tartalom nem állta meg a világháború próbáját. Mert én a magányosság költője voltam. A környező polgári világ ellen való tehetetlen, passzív oppozícióban sok költő vonult akkor „belső lelki életének” elefántcsonttornyába. Tornyomból én az eleven emberek „kinti hadjára” nem tekintettem. Ám éppen ezt az izolált ego^- centrikus magányt a háború megbontotta. Bedöntötte elefántcsontornyom kapuját. A fél emberiség roppant tömeg-szenvedése, mint óriási, ellenállhatatlan mágnes, kihúzott egyelőre igen komfortábilis magányomból. Kihúzott egyelőre biztosított, polgári életemből is. Kihúzott egy erkölcsi érzés erejével... Akármilyen ostobaság is volt hát az én háborúba-menésem akkor, mégis az volt az első lépés, amely egy alapvető tévedésből kifelé vezetett. Mert ez volt az első felütközése bennem az emberi szolidaritás, a társádalmi felelős közösség érzésének. Ezután már nem kellett egyéb, mint megtudnom és megértenem: mi a helyes emberi szolidaritás, és mi az igazi társadalmi közösség.” így kerül a magányos művész a társadalmi realitások közelébe. A háborúból való hazatérte után filozófusokból, írókból, művészettörténészekből álló kis kör alakul körülötte. Ebbe tartozik: Lukács György, Bartók Béla, Babits Mihály, Szabó Ervin —, hogy csak a legnevesebbeket említsem. 1917-ben megszervezi a Szellemtudományok Szabad Iskoláját, ahol baráti köre tart előadást. A kritika lenézi, támadja. Lukács György tanulmányok sorozatában áll ki mellette, mert műveiben a világirodalommal való lépéstartást, a filozófiai elmélyedést, a monumentalitásra törekvő művészetet látja. A háború utolsó éveiben politikai kérdésekkel is egyre többet foglalkozik. 1918 októberében már a Nemzeti Tanács helységeiben intézkedik. A Tanácsköztársaság idején, bár nem tagja a pártnak, az írói direktórium tagja, majd a színházi ügyek intézője. A Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe emigrál, s egyre inkább ismerkedik a marxizmussal, s már kommunistának vallja magát. Nagy regényében (Lehetetlen emberek) már nemcsak a lázadók vágyáról ír, hanem felveti a lázadók felelősségét is. így oldódik fel a művész magánya, így kap tárgyat lázadása. A látható ember megszületésének másik jelentős tényezője az 1919-es év. Balázs filmelmélete a forradalom szellemi gyermeke. A Bécsbe emigrált Balázs ismerkedni kezd a forradalom elméleti kérdéseivel és az orosz avantgarde művészek törekvéseivel. A művészet = élet — hirdették az orosz művészek. S e jelszó fémjelezte azt a törekvést, amely szerint a művészet feladata összeolvadni az életei, és alkotómódszereit a kor új életstílusához alkalmazni. E törekvés sajátossága az volt, hogy szorosan fonódott össze az elmélettel. Hirdetője az Opojaz-csoport volt, mely már a dialektika szempontjából boncolgatta és elemezte a régi művészet alkotómódszereit. Célja nemcsak a tudományos elemzés, hanem a születendő új művészet elméleti alapjainak a lerakása volt. Az új művészet elméletének fejlesztői a Balfrontban tömörültek, melynek lelke és irányítója Majakovszkij, elméleti vezetője pedig Oszip Brik volt. A teoretikusok és az alkotóművészek karöltve dolgoztak. Egy cél kovácsolta őket eggyé: megdönteni a formanyelv hagyományos kapcsait s a művészi kifejezést az új művészet logikája alapján olvasztani eggyé. Érzelmi egységeire bontották a művészi kifejezést, s az egységeket egymásutánjukban sorakoztatták fel. így született meg a montázs, melyben a gondolat lényegét a kölcsönös ellentétek sora fejezte ki. De a montázs újabb értelmet is nyert az orosz avantgarde művészek feldolgozásában. A tényeket úgy csoportosította egymásutánjukban, hogy azok egységes gondolatot fejezzenek ki. így lett a montázs az eszmei mondanivaló kifejezőjévé. Ilyen módszerrel írta verseit Majakovszkij, ennek alapján bontotta fel Meyerhold az intrikát a drámában, ezzel a módszerrel rendez Eizenstein, s írják regényeiket az orosz avantgarde íról.
