Irodalmi Szemle, 1976
1976/4 - HAGYOMÁNY - Fábry Zoltán: A leszerelési komédia
Genf: 1922 február! Emlékezzünk: a II. Internacionálé tavalyi bécsi kongresszusa erre a leszerelési konferenciára volt felépítve. Innen szuggerálták az emberiségnek a kapitalizmus „reális pacifizmusát”, itt hitegették a munkásságot, hogy 1932 februárjával kezdődik az emberiség új korszaka; a béke, a mindenki jódolga. 1932 februárjában aztán tényleg megkezdődött az emberiség boldogabb új korszaka: Keleten a japán imperializmus ágyúi és elszenesedett kínai hullák jelezték jöttét és köszöntötték lékelt aggyal és kifordult belekkel. Ilyen kis semmiségek nem zavarják a genfi urak emésztését és emberboldogítő szándékát: a genfi nagy leszerelési konferencia csak azért is megkezdte nagy munkáját. Hosszú hónapok teltek el tanácskozásokkal nyíltan a zöld asztal mellett és istenigazában a párnázott ajtók mögött. Konferencia: félbeszakítva, újra kezdve, nagy szavakkal és kis reményekkel, haraggal és mosollyal, közös bankettekkel és külön intrikákkal: csak az emberiség boldogsága nem jött el, a hosszú hónapok alatt végeredményben nem történt semmi, a konferencia null eredménnyel elnapolta magát — lehet, hogy a háború utánra. Az eredmény: Éljen a háború! A nagy hűhóval beharangozott leszerelési konferencia legteljesebb eredménytelensége egy dolgot bizonyít cáfolhatatlanul: a háború elkerülhetetlen. A leszerelési konferencia negatívuma ezt az egyetlen pozitív vigaszt nyújtja a II. Internacionálé bölcseinek és a kapitalista hívőknek. Az emberiség új tizennégye, a még boldogabb új korszak teljes felszerelésben ott vár a kapuk előtt. A leszerelési konferencia, melyet minden baj végleges gyógyszereként szuggeráltak, bizonytalan időre elnapolta magát. Aki olvasni tud, aki érteni akar, az tudja, hogy ennek a ténynek csak egy jelentése van: Éljen a háború! Az egész konferencia egy nagyszabású szabotázsakció volt, ahogy maga az egész Népszövetség a bürokratikus szabotázs legnagyobb nemzetközi iskolája. Aki háborúra készül, az a békéről beszél. Lásd: a tizennégyet megelőző eseményeket: a békefogadkozásokat Poincaré, a cár, Vilmos szájából. Most is: a nagy lázas konferencia-tevékeny- séggel a még lázasabb fegyverkezést kell takarni. Ha aztán „véletlenül” mégis csak kitör — a leszerelési konferencia dacára — a háború: mindegyik hatalom kezet moshat: én békét akartam, ott voltam Genfben, mindent megtettem, nem rajtam múlt, hogy nem sikerült. Pilátus kézmosása már megtörtént, már csak a keresztrefeszítés hiányzik: az emberiség új korszaka, a béke és boldogság kierőszakolása tankok és gázbombák segítségével. A leszerelés szabotálása De ne legyünk igazságtalanok: ez a konferencia mégis csak dolgozott. Egyetlen pozitív eredménye: a Szovjetunió leszerelési javaslatának elszabotálása, elvetése volt. A Szovjetunió még 1927. november 30-án nyújtotta be leszerelési javaslatát és ennek elvetése után konkrét tervet dolgozott ki a részleges leszerelésre. De ki törődik leszerelési konferencián „leszereléssel”, és hogy tudhatna az imperializmus együtt járni a Szovjetunióval, amikor minden háborús készülődés, minden konferencia végeredményében a Szovjetunió ellen irányul. A Szovjetunió ma az egyetlen ország, amely következtes békepolitikát folytat: az imperialista hatalmak, élükön Franciaországgal, a versailles-i koncot akarják megvédeni — fegyverrel. A fegyver zsákmányát csak a fegyver tarthatja meg. A Szovjetunió leszerelhet, mert a dolgozók érdeke, az emberiség jövője így követeli, de Francia- ország, az imperializmus uzsorása nem szerelhet le, mert ezzel megszűnik erkölcsi tartalma, mely nem más, mint a tömeggyilkolást törvényesítő militarizmus. A kapitalizmus ütőkártyája az imperializmus, a háború. Imperializmus és leszerelés: tűz és víz. Ha mégis a leszerelés álarcában ülnek össze: akkor ez a legbárgyúbb csalás, amin csak röhögni lehet,-de utána rögtön el is komolyodni: és az emberiség mégis elhiszi a jószándékot: a „leszerelést^ Kell, hogy elhigyje, amikor „munkáspárt”, a szociáldemokrácia szuggerálja nekik ... Világmegváltó Genf
