Irodalmi Szemle, 1976
1976/4 - HAGYOMÁNY - Clementis, Vladimír: Nemeskosúttól Polomkáig
Párttagsági könyvek lapjai a 30-as évekből értette, hogy ez a párt, amely ilyen vezetőket nevel, az ő vezető pártja is. Ezért, amikor megindult az ismert akció, hogy az elsőfokú döntés után helyezzék Major elvtársat szabadlábra, minden terror, minden letartóztatás ellenére, a munkások saját politikai meggyőződésüktől függetlenül részt vettek benne. Nem! Major nem változott. Amikor az állami képviselőtestületeik levéltáraiból újabbnál újabb vádpontokat húztak ki ellene, a lipótvári fegyenc ellen, s még senki sem tudta, lesznek-e Meissner miniszter úr szervei olyan bátrak, hogy a börtönbüntetés letöltése után vizsgálati fogságot varrjanak Major elvtárs nyakába. Major elvtárs ezt írta a börtönből: „Nehéz elhallgatni a szinte ordító tényt, hogy tagadhatatlan szándékuk: addig tartani engem a börtönben, míg meg nem alázkodom, vagy el nem pusztulok. Hiábavaló fáradozás: én nemcsak harcolni, hanem szenvedni is tudok, ha a proletariátus érdeke úgy kívánja.” Ezért hagyta jóvá dr. Lányi, az Igazságügyminisztérium osztályvezetője a feltételes szabadlábra helyezés nyitrai bizottságának döntését, amely szerint Major elvtárs nem kerül szabadlábra, azzal, hogy a viszonyok, amelyek nevezettet szabadlábon várják, nem olyanok, hogy módot adnának javulására. Jónak látom még hozzáfűzni: „Major István esetében fönnáll a veszély, hogy ismételten politikai jellegű bűncselekményeket követne el, már pedig ő nem is igyekezett csökkenteni az aggályunkat egy esetleges nyilatkozattal, amely szerint a jövőben kerülni igyekszik minden büntetendő cselekményt.” Vajon milyen bűncselekményektől kellene Major elvtársnak tartózkodnia? Ezeket a Legfelsőbb Bíróság ítélethirdetése után dr. Bili sorolta föl a Prager Tagesblattban:
