Irodalmi Szemle, 1976

1976/4 - HAGYOMÁNY - Poničan, Ján: Viharos ifjúkor

javára. Arra ösztönözték a tanúkat, hogy a vádlott javára valljanak. Jegyzőkönyveket vettek föl. Fönntartom a jogot, hogy a vádat ezekre az ismeretlen tettesekre is kiterjesszem.” Ezzel leült. Fölkeltem, s a tisztelt büntetőtanácstól szót kértem: „Ügyész úr téved. Nincs itt szó semmiféle ismeretlen tettesekről. A két ismeretlen férfi egyike én voltam mint dr. Clementis védő helyettese, a vádlott felesége által aláírt meghatalmazás birtokában, a másik Moškovič, a Pravda szerkesztője. Én a jegyzőkönyveket két tanú jelenlétében vettem föl. Nevüket az ügyész úr megállapíthatja a védelem anyagaként az iratokhoz csatolt jegyzőkönyvekből. Tartalmuk igazságáról mind az ügyész úr, mind a tisztelt bíróság meggyőződhet, ha kihallgatja a védelem által javasolt tanúkat, s kihallgatásuk révén azt is megállapíthatja, hogy senki sem akarta őket hamis tanúskodásra bírni, ellenkezőleg — magam is kizárólag a színtiszta igazat kértem tőlük, de maguk Is azt vallották ...” — A szenátus elnöke megállapította, hogy a jegyzőkönyvek megtalálhatók az Iratok között, s hogy a védelem javasolta, hogy az aláírókat mint a védelem tanúit kihallgassák. Az ügyész úr ezt a megállapítást némán tudomásul vette — a teremben új mozgolódás támadt. A vádat nem terjesztették ki. A háború után megtudtam, hogy dr. Boŕickýt — Brünnben — a háború alatt a fasiszták kivégezték, azok, akik ellen a harcban leginkább arra támaszkodhatott volna, aki ellen a vádat képviselte, Major elvtársra és a kommunistákra ...

Ebben a perben nyilvánult meg talán legvilágosabban a csehszlovák igazságszolgáltatás igazi arca. Ha a törvényszék lehetővé tette volna a védelem által javasolt tanúk kihallgatását, semmi mást nem állapíthatott volna meg, csak annyit, hogy az úgynevezett tüntetőket megtámadták, hogy a vádlott Major képviselőt a csendőrök leütötték, s miután a földön hevert, belelőttek a menekülő tömegbe — az emberek csak később, a kerítések mögül kezdtek köveket dobálni, jogos haragjukban a három halottért meg a hét sebesültért — hátba, a menekülők közé, s Jánošík főhadnagyot és a csendőröket kellett volna felelősségre vonni a történtekért. Ám a törvényszék — miután az ügyész kifogást emelt a védelem tanúinak beidézése ellen, mert, úgymond „fölösleges fölbolygatni a közvéleményt” — nem hallgatta ki a védelem 48 tanúját, s a pert a valódi bűnösök — az öt csendőr — tanúvallomása alapján döntötte el. Major képviselőt hat havi börtönnel sújtotta. A legfelsőbb bíróság azonban még az ő számlájára írta a bel- és külföldi közvélemény fölkavarását — másképpen nem emelhette volna föl a büntetését 18 hónapra ...

Szlovákia a munkanélküliség meg az éhinség görcseiben vonaglott. A kapitalizmus megszilárdulásának rövid szakasza után kirobbant a világválság, a rém, amely hegyes karmait mélyen belevájta a szántóföldek és gyárak munkásainak testébe, de az iparosok, kiskereskedők és az értelmiségiek testébe is. Annál rosszabb volt a helyzet Szlovákiában, ahol sohasem volt magas a dolgozók életszínvonala.

Alig érkeztem meg Pozsonyba, már jött is a szomorú hír, hogy egy emiházi munka- nélküli panaszkodott a gyatra szükségleves miatt, mire a felügyelő revolvert rántott és belelőtt. Engem pedig a párt másnap Nyitrára küldött. Leállt a munka a fűrésztelepen, a keményítőgyárban, korlátozták a munkát a malátagyárban, a gázgyárban, a cukorgyárban, a malomban... Az elbocsátott munkások küldöttséget menesztettek a jegyzőhöz, a járási főnökhöz, az országos elnökhöz, de hiába — ezért az utcára vonultak. Tüntetés munkáért és kenyérért. Összeült a városi tanács. Nem, lehetetlen, a város nem bír el több megterhelést, összegyűltek a szociáldemokrata munkások, szemére vetették a városi tanácsban ülő képviselőjüknek, hogy nem pártfogolta az •ügyüket. A kommunista Kvet nekitámad, mire a tanácstag bűnvádi eljárást indíttat ellene. Kvetet letartóztatják. A Munkásotthonból kirohannak a munkások: „A városházára! Kiszabadítjuk Kvetet!” A városháza előtt őrök fogadják őket, puskákkal, szuronyokkal. Három nőt leterítenek, ütötték-verték őket. Három tüntetőt letartóztattak. Közöttük egy fiatal munkást is, a beszakított fejű í';s kivert szemű Masarykot... De a város mégis tett valamit — a munkanélkülieket szükségmunkákon alkalmazta, éhbérért — napi 16 koronáért. Dolgoztak érte fagyban, hóviharban...

Pozsonyban a Vigadó zsúfoltig megtelt kistermében tartottam előadást. Időközben a párt titkársága szlovákiai előadókörutat szervezett nekem. Várta a közléseket, hová, mikor. Volt, ahol a párt szervezte az előadásokat, volt, ahol a szakszervezetek, volt, ahol magánszemélyek kérelmezték az engedélyt. Mindenütt a helyi viszonyoknak és lehetőségeknek megfelelően. Első előadásomat Trencsénben tartottam. Bizony, tel