Irodalmi Szemle, 1976
1976/4 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Hagyomány és jövő (Ankét nemzetiségi kultúránk időszerű kérdéseiről. Válaszolnak: Dénes György, Egri Viktor, Fónod Zoltán, Mészáros László és Varga János.)
gondolok itt elsősorban Bábi Tibor A hűség arca, Lovicsek Béla Hosszú éjszaka és Szabó Béla Steiner Gábor életéről irt műveire. Szerintem tovább kellene haladni ezen az úton és a forradalmi hagyományok művészi ábrázolását össze kellene kapcsolni a szocializmust építő ember életével és munkájával. 2. A XIV. -pártkongresszus óta eltelt évek során véleménye szerint milyen értelemben történt eszmei és minőségi változás kulturális —- és főleg irodalmi — életünkben, ■annak érdekében, hogy szocialista kultúránk hivatásának megfelelően teljesítse pozitív •emberjormáló társadalmi küldetését? Dénes György A XIV. pártkongresszus óta eltelt időszak érlelő jellegű volt irodalmunk számára. Megjelent jónéhány könyv, amely kimagasló teljesítménye a mai szlovákiai magyar írásnak. A fiatalabb költők közül is „kiugrottak” néhányan, s a jelek azt mutatják, igyekeznek megszabadulni szertelenségeiktől. Hogy ez mennyire sikerül majd, azt az ■elkövetkező évek eredményei vagy megtorpanásai döntik el. Legyünk optimisták. A XIV. pártkongresszus óta a nagyvilágban is sok esemény történt. Ezek közül csak «gyet említek: a chiliéi fasiszták hatalomrajutását s azt a rettenetes tragédiát, ami ezzel együtt járt. A chiliéi és a hasonló események mindnyájunknak tanulságul szolgálhatnak abban, hogy tisztán láthassuk, hol különülnek el az eszmei frontok s milyen veszéllyel jár a gyöngeség és eszmei tévelygés. Pozitív társadalmi küldetésé]: csak akkor teljestíheti kultúránk, ha eszmei tisztaságban fogant. Tudnunk kell, hová tartozunk és mit akarunk. Az internacionalista eszméket, eszményeket óvnunk kell minden körülmények között. Egri Viktor Irodalmi életünkben főképpen jelentős .minőségi változásról szólhatok, és ez a minőségi feljavulás elképzelhetetlen lírikusaink és prózaíróink eszmei világának tágabbá válása és erősödése nélkül. Fiatal költőink között ugyan vannak számosán, akik avant- gard kísérletezéseikben megfeledkeznek az irodalom közéleti funkciójáról, vagy túlságosan sok áttétellel, s ezért homályosan és érthetetlenül fejezik ki elkötelezettségüket. Mindezt azonban átmenetinek érzem, hiszen minden jó lírikusnak el kell jutnia az ■emberközpontú költészethez, amelyben nem csupán az ibseni önmagunk feletti ítéle- kezés, a magunk megmutatása, énünk kifejezése kap hangot, hanem a társadalom ■munkájához kötődő ember eszmevilágának és egyéni gondjainak megértése és szólamok nélküli kifejezése is. Ebben az értelemben elfogadom a pesszimizmust is, ha a költő átsegít vele az én pesszimizmusomon. A jó utat az utolsó, két esztendőben kivált két maradandó értékű prózai mű mutatja: Duba Gyulának 1974-ben megjelent Vajúdó parasztvilága és Rácz Olivér Álom Tivadar hadparancsa című, decemberben könyvpiacra került elbeszéléskötete. Az első a szociográfiai regénynek új, példát mutató értéke, a másik a fasizmus elleni harcnak mind eszmei, mind esztétikai tekintetben kitűnő irodalmi fegyvere. Fónod Zoltán t Lenin hosszútávú és nagyvonalú koncepcióját állította a XIV. kongresszus a kulturális forradalom alapozó feladatául: „Minden feladat teljesítése attól a művészetünktől függ, hogyan tudjuk fejleszteni és mozgósítani az emberek képességeit, alkotó energiáját, erkölcsi tulajdonságait, a szocialista ember céltudatos formálása érdekében”. Közismert tény egyébként, hogy a pártnak a művészet és a kultúra terén is szembe kellett néznie azokkal a torzulásokkal, opportunista és revizionista törekvésekkel, melyek 1968—69-ben elburjánzottak, s az ideológiai fellazítás eszközéül szolgáltak. Lényeges és alapos eredménynek tartom, hogy a pártnak viszonylag rövid idő alatt slke-
