Irodalmi Szemle, 1976

1976/1 - Gyarmathy V. Imre: Üzenetek a múltból

hanem a magyar vers és nyelv ellenálló természetén. A magyar ritmus eredeti mivoltát a tizenkilencedik század elejére (Virág Benedek, Kazinczy és Kölcsey „formai újításainak” hatására) eltakarja a jambus, a klasszikus metrum avagy a merev ütemezés. Bár egy Berzsenyi verseiben az ősi magyar dikció átüt még a görög-latin metrumokon is. Eleink ritmusát hallja Szenei Molnár is Béza és Marót zsoltárait fordítva, átköl- tései ezért erőteljesek. Nem véletlen, hogy az új formák és tartalmak újkori Kolum- busza, Ady Endre azokat a költőket olvassa szívesen, akikben még elevenen él a magyar tagoló hajlam. Ezért kedveli Molnár Albertot, Balassit és Csokonait. Ide tartozik még, hogy a magyar szabadvers megújítója, Nagy László is ezekre áz alapokra rakja verstömbjeit.

A rögzített, illetve a kinyomtatott vers véglegesített munka. Rajta csupán a szerző változtathat. Balassi Bálint egy Rimay Jánoshoz szóló késői levelében így ír erről: S nevetem azokat s búsulás nélkül sem szenvedhetem, akik akármi írásaimat is elmé- jeknek csomós pórázára kötvén sok igéknek megváltoztatásával (obruálván senzuit is) [ti. elrontva az értelmüket] vesztegetik, festetik és ízetlenítik, és az mellett engem való rágalmazásokkal, nyelveknek hegyeit is fenik. Balassi megváltozhatatlan szövegeket adott olvasói kezébe, de nem könyvlíraként, hanem eleven előadásra, énekbeszédre. Tinódiban is csak a remek költőt ünnepeljük, pedig jó zenész is volt. Az ő dallamai közül a fülnek kedvesebbeket átvette a nép is, a saját maga költötte szöveget énekelve hozzá. S Tinódinak bizony nem döcög a ritmusa, amint azt néhány vájt- fülű tudós bebizonyítani szeretné. Nem a vers rossz, hanem az olvasás módja. Ezeknek az énekelt szakaszoknak ritmustörvényei sokkalta szabadabb elmét mutatnak, mint a mai ritmizálók mondják. A régi szövegeket tehát meg kell tanulnunk olvasni, lassan, értei-; roezve, „révült” hangon, a harmadik-negyedik próbálkozás után már döccenők nélkül megy. (Ezt a tanácsot jómagam is Németh Lászlótól fogadtam meg, és gazdagabb lettem általa. Akik ismerik az ő verstani felfogását, láthatják, hogy az ő nyomát követem elméletemmel.) S ennek az olvasási képességnek birtokában máshogy látjuk majd Berzsenyit, Szenei Molnárt, Csokonait. S majd Ady verseit olvasva se gondolunk Babits megállapítására, hogy a nagy újító rossz jambusokat írt, s pontatlanul ütemezett. Kibomlanak a magyar vers dallamának rejtett értékei.

Az első jelentős alkotó, aki a magyar versnyelv ősi természetét túlnövi a szimmetria, a kínos-pontosan betartott forma, a Murányi Vénus szerzője. Talán Gyöngyösi harmonikus szerkesztésével, versfelfogásával magyarázható, hogy sokáig hatott a magyar költészetre, hatása Aranyig ér.

A magyar próza, költészet és színpadirodalom kezdeteinek ismerete nélkül író alig élhet. Az alapokat ismernünk kell, hogy tudjuk milyen magas házat rakhatunk a leomlás veszélye nélkül. Márpedig a hagyomány-értelmezés minulánk eléggé szűkkeblű, az előttünk két-három nemzedékkel járókat még figyeljük, a többi munkát pedig az iskolára és a hivatásos irodalomtörténetre hagyjuk. Talán ezért ragadott el engem is annyira a kezdeti időszak, majd az általánosabban érvelő tételek. Külön írás szólhatott volna Petrőczi Kata Szidóniáról, az első nőköltőről, külön írás Heltai Ezopus átköltéseiről, hosszas értekezést szerezhettem volna a kuruc költészetről, s mindent általában hosszabban magyarázhatnék, mint ebben az írásban.- Az irodalomtörténet nemcsak nagy emberek működése, sokszor az igazi nagyságok körül írogató dilettánsok, fél-irodalmárok olykor többet tudósítanak a korról, mint az előbbiek. Weöres Sándor kísérletezik az elsüllyedt versek felszínrehozásával, más költők (mint Csanádi Imre) a múlt íróinak-költőinek nyelvét vizsgálgatják szinte tudományos elszántsággal. Egymást követik a történeti munkák is. Mind arra figyelmeztetnek, hogy a múlt ismerete nélkül a jelenben sem élhetünk igazán.