Irodalmi Szemle, 1976
1976/4 - Chňoupek, Bohuslav: E napok igazsága nyomában
Mindenféle tudományos tétel megcsúfolása, hogy éppen ők, a legszegényebbek, s velük együtt a leggazdagabbak állnak ellen a leggörcsösebben. Nem könnyű a parasztszivekben megtörni a jeget. Az agitátorok nem egyszer jönnek ide, nem is tízszer, hanem ha szükséges, akár ötvenszer, sőt százszor is bekopognak. A parasztember rálép a közös gazdálkodás látszólag bizonytalan útjára, s mindaddig vezetni kell, fogni kell a kezét, amíg tántorog, amíg meg nem áll a saját lábán. Mindez annál csodálatra méltóbb, mivel 1959-ben játszódik le, amikor a szövetkezetek tízéves története bővelkedik a jó példákban, s a sikereknek önmagukban is von- 2aniuk kellene az ingadozókat, akár az illatos virágnak a méheket. De hát a kelet, amely mindig is zord és kemény volt, mintha nem érezné az illatot. Talán mert itt mindig ádáz harcot vívott az élet a halállal, talán ezért tér rá az új utakra olyan hosszas és kemény küzdelem után, szinte érthetetlen bizalmatlansággal. Végső soron nem volna nehéz falhoz szorítani az akadékoskodókat, és például a törvény betűje szerint bánhatnának velük; az államot ennyi és ennyi ezerrel rövidítetted meg az elmulasztott beszolgáltatással, gyerünk, gyorsan fizesd ki, teljesítsd a beadást, ■vagy pedig írd alá ... Ilyen azonban egyszer már volt itt, s ez a módszer semmiképpen nem egyeztethető össze az életünkkel. Ezért itt ezerszer türelmesebb, tapintatosabb munkát kell kifejteni, mint bármely más területen. Az ember nem gép, hanem gondolkodó lény, az ember nem felejt. Napjaink igazsága egyszerű, s a hozzá vezető út egyenes. Talán éppen ezért nem könnyű eljutni az igazságig. S ezért jelenthetett meg idővel az újságokban a következő hír: 1959. március 4-én Dalcsíkban 114 kis- és középparaszt megalakította az egységes földművesszövetkezetet. 825 hektárnyi termőföldön főként növénytermesztéssel foglalkoznak majd. Elnökké Andrej Mičak középparasztot választották ... II Dalcsíkba, ahol véres verejtékkel alakult meg a szövetkezet, kezdetben nem volt kit kiküldeni aki a termelést szervezze. A pártszervezet a járást ostromolta: — Amikor a szövetkezet megalakult, tele volt veletek a falu. Most, amikor a saját lábunkra állunk, híre sincs senkinek. Hát csak egy szám vagyunk, amit jelentettetek a kerületre? A pártszervezet írásbeli határozatba is foglalta, hogy a faluban mindeddig nincsenek tehetséges szervezők, az idősebbekből álló pártszervezet maga is csak most próbál dolgozni az új feltételek mellett, ezért kell, hogy segítséget kapjanak. Addig zaklatták a járást, amíg kiküldtek valakit. Az új kádert így mutatták be: — Fölösleges mezőgazdasági szakemberünk nincs. Viszont olyan elvtársat küldünk hozzátok, aki a helyzet magaslatán áll, kiváló szervezői tulajdonságokkal bír, a közösséghez, valamint a szocializmushoz való viszonya jó. Az elvtárs, aki nem volt szakember, de a helyzet magaslatán állt, kezdetben nem mindennapi szervezőképességgel megáldott ember benyomását keltette. Már az első napokban frázisokat pufogtatott az addigi rend azonnali módosításának szükségességéről, valamint azt is fennen hangoztatta, hogy úgy, ahogyan azt eddig csinálták, nem lehet csinálni, és nem is fogják úgy csinálni. Csak úgy mellékesen azt is megemlítette, hogy érettségije van, a régi jó időkből való érettségije, amikor még buktatták a diákokat. Hamarosan kiderült, hogy az érettségi és a jellem nem mindig egy és ugyanaz. Emberünk ugyanis csodálatra méltó tulajdonságról tett bizonyságot: a gyomrával gondolkodott, nem pedig a fejével. Azonkívül nem palástolta, hogy a semmittevés édes, és szép a világ, ha nincs mit csinálni. Amikor aztán ráadásul az is kiderült, hogy az új káder körülbelül annyit ért a mezőgazdasághoz, mint a szövetkezeti tagok ■a banántermesztéshez, már tisztában voltak vele, hogy emberünk egy azok közül a mérhetetlenül ravasz ingyenélők közül, akik minden bizonnyal éhen halnának, ha a falvakon nem építenék már annyi éve a szocializmust.
