Irodalmi Szemle, 1976
1976/3 - LAPSZEMLE - Nagyné Bába Ildikó: Magyar néprajzi kutatás a szomszédos országokban
a publikációk témáit és a néprajzi érdeklődés közművelődési szerepét vizsgálja területi megoszlás szerint: Romániában, Jugoszláviában, Kárpát-Ukrajnában és Csehszlovákiában. A nemzeti kisebbségek néprajzi érdeklődése, a néphagyomány féltése és ápolása erős tudatformáló tényezőként tartható számon, s egy bizonyos fajta integritást megtartó szándék, védekezés fedezhető föl benne. Ez a törekvés azonban nem irányul más népek, nemzetiségek ellen, hanem éppen ellenkezőleg: a szocialista társadalomban kibontakozó kulturális sokszínűség jegyében zajlik. A népi kultúra iránti érdeklődés a legerősebb Romániában. A hagyományápolás nagy múltra tekint vissza, a jelen- és a jövőbeli feladatokat Faragó József így fogalmazza meg: „Ilyenformán a romániai magyar folklór nemzetiségi kultúránk fontos és jellegzetes része. Annyira fontos, hogy a történeti fejlődés mostani szakaszában nemzetiségünk folklór nélkül elképzelhetetlen volna — a jövőben pedig egyebek közt folklórunk révén is maradhatunk meg nemzetiségnek... A fentiek okából a romániai magyar folklór sorsa nemzetiségünk közügye. És mint ilyen, az országos ügyek egyike.” (Korunk Évkönyve, 1973. 136. 1.) Kósa László tanulmánya következő részében fölsorolja a Romániában, Jugoszláviában és Csehszlovákiában található, képzett szakemberekkel rendelkező, illetve nem rendelkező intézeteket, egyetemi kutatóhelyeket. A kolozsvári akadémia etnográfiai és folklórintézetben két magyar szövegfolklórista és egy zenefolklórista dolgozik egy német és 14 román nemzetiségű kollégája mellett. Anyagi kultúrakutatásokhoz nincs szakember. A marosvásárhelyi akadémiai filiáléban és a Babes—Bolyai Egyetem Magyar Tanszékén dolgozik egy-egy folklorista. Jugoszláviában az újvidéki Hungarológiai Intézet foglalkozik folklórkutatással, szakembere azonban nincs. Csehszlovákiában és Kárpát-Ukrajnában a néprajzkutatásnak eddig még nincs önálló magyar tudományos intézete. A magyar nemzetiségű etnográfusok nagy része valamennyi országban múzeumokban dolgozik. Romániában központi múzeumban csupán Kolozsvárott, az Erdélyi Néprajzi Múzeumban dolgozik szakember. A legtöbb székelyföldi városi múzeumnak van magyar néprajzosa. A múzeológusok munkájának szakmai színvonala változó. Az idősebb generáció még néprajz szakot végzett a kolozsvári egyetemen, míg a középgeneráció különféle: tanári, tanítói, művészi, jogászi pályákról verbuválódott lelkes hívekből tevődik össze. Jugoszláviában csak Zentán folyik érdemleges néprajzi kutatómunka. Csehszlovákiában a magyarlakta városok múzeumainak a többségében találunk magyar szakembert. A szakmai utánpótlás kérdése nincs megoldva egyik országban sem. Romániában pillanatnyilag még románul sincs etnográfusképzés, Csehszlovákiában és Jugoszláviában pedig, ahol több egyetemen is folyik néprajzi oktatás, még csak 1—2 magyar nemzetiségű hallgató végzett. A lehetséges megoldásoknak egyike, hogy etnográfusaink a budapesti egyetem néprajzos szakán szerezzenek diplomát. A magyar nemzetiségi folyóiratok közül az újvidéki Hungarológiai Intézet Tudományos Közleményei ma az egyetlen, amely feladatának tartja néprajzi cikkek megjelentetését. Évi négy számából egyet teljes mértékben a néprajznak szentel. A romániai akadémiai folyóirat, a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények, valamint az irodalmi és társadalomtudományi folyóiratok: Igaz Szó, Utunk, A Hét alkalomszerűen közölnek néprajzi cikkeket. A Korunk az utóbbi időben többször adott ki néprajzi tematikus számot. Jugoszláviában a Létünk és az Üzenet, Csehszlovákiában az Irodalmi Szemle, Szovjet-Kárpátalján a Kárpáti Kalendárium közöl folklorisztikai cikkeket. Szaklapok híján a nemzetiségi sajtót ún. kulturális mindenesség jellemzi, mely ritkán engedi meg a tematikus számok megjelenését. A néprajzi könyvkiadás termékei két nagy csoportba oszthatók. Az elsőbe tartoznak a közművelődési segédanyagként felhasznált helyt publikációk, melyek kezdetleges nyomdatechnikával készülnek, a könyvpiacra nem kerülnek, a szélesebb olvasótábor számára hozzáférhetetlenek, ismeretlenek maradnak. Romániában a románok ezzel a lehetőséggel már régóta élnek, magyar nyelvű kiadványokkal megyei székhelyeken: Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyt találkozhatunk. Jugoszláviában a zentai múzeum kiadványai képviselik ezt a típust, Csehszlovákiában pedig a CSEMADOK adott ki népdal- és néptáncanyagot tartalmazó füzeteket. A második csoportot az eredeti magyar néprajzi művek és fordítások alkotják. Ro
