Irodalmi Szemle, 1976

1976/3 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Gyönyör József: Nemzetiség és anyanyelv

E számokból tisztán kivehető, hogy az 1950. évi adatok magukon viselik az 1945— 1948 közti időszak intézkedéseinek nyomait. A hatvanas években valóban gyarapodott a magyar lakosság, de csak 33 224 fővel, ami gyenge 6,4 százalékos szaporulatnak felel meg. Az összlétszám tehát mérsékelt emelkedést mutat, de még korántsem éri el az 50 év előtti szintet. Az első csehszlovák népszámlálás adatai szerint ugyanis 1921-ben 650 597 volt a magyar nemzeti kisebbség létszáma Szlovákia akkori területén és a lakosság 21,7 százalékát képezte.4

A valóságos népességnövekedés ellenére az 1970. évi számadatok bizonyos fokú megtorpanásról is tanúskodnak a magyar nemzetiségű lakosság fejlődésében. Míg a magyarok az 1961. évi népszámlálás eredményei szerint Szlovákia népességének 12,4 százalékát alkották, addig az 1970. évi adatok már csak 12,2 százalékos részarányt tükröznek. Igaz, a lemorzsolódás csak viszonylagos, azonban önkéntelenül is felvetődik a kérdés, mi lehet e tünetnek az oka? A kérdésre nehéz feleletet adni és még nehezebb egyöntetű választ találni. Bár a magyarság térbeli népességfejlődése ilyképpen alakulásával kapcsolatosan e sorokban nem nyílik mód sem a részletek vizsgálatára, sem pedig a népmozgalom jelenségeinek elemzésére, az egyik népesedési jelenséget mégis meg kell említeni: a magyarság lélekszámának alakulásában az utóbbi évtized folyamán is nagy szerep jutott többek közt az elvándorlásnak, az elköltözésnek más tájak ipari központjaiba. Ennek ellenére a magyarság vitalitása, megújhodási képessége, természetes szaporodása a népfejlődés alapvető tényezője marad a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban.

A statisztikai számok még arra is figyelmeztetnek, hogy bár a magyar népesség korösszetétele a szlovákoké után a legkedvezőbb, a természetes szaporodás üteme a tetszetős rangsorolás ellenére is elmarad a többi nemzetiségétől, a népszaporulat nem felel meg teljes egészében a várakozásnak és alig áll összhangban azokkal a lehetőségekkel, amelyeket szocialista államunk a magyarok számára is megteremtett és biztosít.

E helyt szükséges még megjegyezni, hogy hazánk minden állampolgára szabadon, saját meggyőződése szerint dönthet nemzetiségéről és sajátkezfileg tüntetheti fel nemzetiségét és anyanyelvét a népszámlálási kérdőíven. Bármely nemzetiséghez is tartozzék valaki, nemzetisége nem jelenthet számára hátrányt sem a politikai, sem pedig a gazdasági és a társadalmi életben való érvényesülés terén. Nálunk az elnemzetietle- nítésre irányuló nyomás valamennyi formája tilos. Mindezt szavatolja a Csehszlovák Szocialista Köztársaság alkotmánya, és érvényrejuttatásuk Csehszlovákia Kommunista Pártja internacionalista nemzetiségi politikájának tárgyát képezi.5 v

Az ukrán (ruszjn) nemzetiségű lakosság 93 százaléka a kelet-szlovákiai kerület

4 északi járásában összpontosul és eléggé szétszórtan alkot településeket a kerület 357 községében. Ezekből 157 azoknak a száma, melyekben az ukránok 10 és ennél nagyobb százalékának, és 102 pedig azoké, melyekben 100 vagy több ukrán (ruszin) nemzetiségű személynek volt állandó lakóhelye. Ezenkívül e kerületben összesen 66 olyan község található, melyek lakóinak több mint a fele ukrán.

A lengyel nemzetiség zömmel a közép- és a kelet-szlovákiai kerület északi járásaiban él, míg a 'németség nagyrészt a fővárosban és a közép-szlovákiai kerület 3 járásában. A cseh, a lengyel és a német anyanyelvű lakosság egyetlen községben sem képez többséget.

Ide kívánkozik még egy szokatlan megjegyzés, éspedig a cigány o k nemzetiségéről. Az utóbbi években több helyt is elhangzott az a kevésbé hitelt érdemlő állítás, hogy a cigány6 lakosság, amely bő gyermekáldás hírében áll, túlnyomó többségében magyar nemzetiségűnek vallotta magát a legutóbbi népszámláláskor. E tévhitet maguk a tények hivatottak megcáfolni. Az 1970. évi cenzus eredményei7 ezt a valóságot támasztják alá: a Csehszlovák Szocialista Köztársaság területén élő cigányok létszámának 74,8 százaléka szlovák, 6,2 százaléka cseh és 16,1 százaléka pedig magyar nemzetiségű. Az ukrán nemzetiségű cigányok száma alig közelítette meg az 1 százalékot, a németeké pedig csupán elenyésző volt. Egyébként a számbavétel után ismeretessé vált adatok szerint 1970-ben a cigányok létszáma Szlovákiában elérte a 159 275 főt, amelyből szlovák nemzetiségűnek 121961, magyarnak pedig 33 328 vallotta magát. Tehát a szlovákiai cigányok 20,9 százaléka vállalat közösséget a magyarsággal (3. számú tábla).