Irodalmi Szemle, 1976
1976/3 - Kissling Eleonóra: Társadalmi mozgalmak a XX. század elején Nyitrán
1905-ben, a Keresztény Szociális Egyesület Országos Szövetségének megalakulása után pár hónappal (1905 november) már megalakul^ a „Nyitrai keresztény munkás- egylet”.28 1906-ban keresztény szocialista egyesületbe tömörültek a kőművesek is „Nyitrai keresztény kőműves egylet” név alatt. Az egyesület szabályzatában leszögezték, hogy az elnökük csak egy pap lehet és az egyesület felosztása esetén az egyleti vagyon a nyitrai káptalan birtokába kerül. Az egyletben mesterek és pallérok töltöttek be vezető szerepet, „A segédek pedig csak fizették a heti járulékokat, de hasznát soha nem látták.”29 Az építőiparban alkalmazottak köréből megalakult keresztény szocialista egylet sorsáról a korabeli sajtóból később is értesülünk. 1907 elején így írnak az egyesületről: „...az építészek és kőművesmesterek csak addig tartottak a munkáskérdésben a papokkal, vagyis a keresztény szocialistákkal, amíg azok az ő érdekeiket mozdították elő. Mihelyt a munkások nagyobb bért követeltek, abból a nagy haszonból, amelyből mestereik nem egy szép palotát építettek, nem törődtek az egyesülettel...” A továbbiakban a cikkíró azt fejtegeti, hogy a cipészeket és szabókat úgy kényszerítették a keresztény egyesületbe való tömörülésre, hogy a város előkelősége csak az iparosoknál dolgoztatott, akik az egész műhelyük tagságával együtt tagjai lettek a keresztény egyletnek.30 A keresztény szocialista szervezetek tagságát tehát nemegy esetben terrorizáló eszközökkel toborozták. Fényes bizonyítéka ennek például 1908-ban a malommunkások esete is, melyet az egyik baloldali lap így kommentál: „A nyitrai malommunkások úgy egy évvel ezelőtt azon reményben, hogy helyzetüket javítják, beléptek a keresztény szociális egyletbe. Ez az év megtanította a munkásokat, hogy a gazdasági mozgalmakról a vezetők hallani sem akarnak. A munkások efeletti méltatlankodásuknak egy héttel ezelőtt kifejezést adtak és valamennyien kiléptek az egyletből ... a főmolnár kijelentette, hogy vagy visszalépnek a keresztény szocialista egyletbe, vagy kiteszi őket a munkából.”31 Ennek ellenére a város munkásait a század elején több alkalommal is sikerült keresztény munkásegyesületbe tömöríteniük. 1906-ban megalakították az élelmezés területén működő munkások helyi keresztény szervezetét is.32 1907 júliusában megalakul a keresztény szocialista vas- és fémmunkások országos szervezetének nyitrai csoportja.33 1908-ban a nyitrai polgármester jelentésében beszámol az alispánnak a keresztény szocialista famunkások szakszervezetének megalakulásáról.34 Egy év múlva hasonló jelentés foglalkozik a keresztény szocialista szabómunkások és munkásnők szakszervezetének nyitrai megalakulásával.35 A keresztény egyletek megalakulásával párhuzamosan az SzDP is úgyszólván minden szakterületen szervezett egyleteket. Ezeknek az egyleteknek a létszáma kisebb és a ^nűködése lanyhább volt, mint a keresztény egyesületeké. Az SzDP munkáját nehezítette a kormány részéről történő állandó ellenőrzés (a keresztényszocialisták működése fölött többé kevésbé szemet hunyt a kormány). A szociáldemokrata szervezési feltételekre jellemző, hogy egyedül 1900 folyamán összesen 301 embert ítéltek el a bíróságon szocialista agitációs tevékenységért.36 A hatóságok gáncsoskodásával a nyitrai szociáldemokraták is nap mint nap találkoztak. Felháborodottan kommentálja ezt a nyitrai szociáldemokrata sajtó, amikor ezeket írja: „Mintha a föld minden pokla bosszút esküdött volna a szociáldemokrata érzelmű munkások ellen... Naponta vannak mostanában kihallgatások a városházán, ahol a legképtelenebb vádakat emelik ellenünk. Csendháborítás, rendzavarás, izgatás stb... Az örökös, már rég elcsépelt, alapjában véve pedig hazug ürügyek, mellyel a munkásság kedvét a szervezkedéstől el akarják venni és a kétségbeesésbe kergetni. Minden eszközt felhasználnak .. .37 A hatósági terror ellenére a munkásság szociáldemokrata szervezése évről évre eredményesebb lett. 1905-ben a nyitrai rendőrkapitány jelenti az építőipari munkások szociáldemokrata szakszervezetének megalakulását.38 Ugyancsak ebben az évben alakult meg a famunkások, vasúti munkások országos szociáldemokrata szövetségének nyitrai csoportja.39 1907-ben több héten keresztül agitációs munka folyik a sajtóban a kereskedelmi alkalmazottak megszervezésére. Cikkek sorozatában mulatják be a kereskedelemben foglalkoztatott dolgozók nyomorúságos helyzetét, ami különösen szükségessé teszi a szervezkedést és ennek révén helyzetük javítását. Ezeket olvashatjuk: „Kora reggel 6 órától késő este 10—11 óráig kénytelen sorvasztó munkáját végezni valóságos éhbérért,