Irodalmi Szemle, 1976

1976/3 - Tipary László: Egy forradalmár életútja

hónapok csak a védekezés hónapjai voltak, ma már fölényben vagyunk! És megfogod látni, rövid időn belül, hogy, az amit most őszintén óhajtasz, „de az ament írod, kevés reményt fűzöl hozzá” — ez valóság lesz. Valóság! Mert itt nemcsak óhajtják a győzelmet, hanem erősen hisznek is benne. Akarunk és fogunk győzni!... ... Ha valaki ránktámad, azért védekezünk, mert hiszünk és bízunk, hogy megtudjuk védeni magunkat. Ha valamit elkezdünk csinálni, azért csináljuk, mert meg akarjuk csinálni, és bízunk is benne, hogy megcsináljuk. Mindenhez akarat, bizalom és cselek­vés kell! Semmi sem valósul meg jókívánságtól és óhajtástól. Tudom, hogy ti nem akarjátok a háborút! A spanyol nép sem akarta. Belekényszerítették, mint ahogy bele fognak titeket is, ha időben nem cselekedtek, ha nem harcoltok a fasciszták ellen, ha nem támogatjátok harcunkat, amely a ti harcotok is! Dolgozzatok tehát. A győzelem gyors kivívása nem csupán a mi fegyvereinktől függ, akik a lövészárkokban harcolunk — hanem a ti támogatástoktól is. Elhiszem, hogy vannak, akik piszkolnak és fenyegetnek, mert támogattátok a spanyol testvéreink har­cát a fasciszták ellen. De kik ezek, akik támadnak, akik mocskolnak, akik munkát nem adnak, azért mert a meggyőződésteket követitek? Nem-e ugyanazok, akik ellen most harcolunk? A fasciszták, és azok ügynökei? Elhiszem, hogy kellemetlen az, ha valaki munkát nem kap csakazért, mert becsületes ember. Nekem volt benne elég részem. De ez nem tart örökké! És mi az ha egy pár ember néhány napig vagy hónapig meg van fosztva kereseti lehetőségétől, akkor, amikor milliók kenyeréről, szabadságáról van szó? Beszélj a barátaiddal, kedves öcsém! Mondd meg nekik, ne féljenek a fenyegetéstől. Méginkább dolgozzatok és támogassátok a spanyol népfront harcát.11 A győzelem biztos! Itt össze lesz törve úgy az olasz mint a Hitler fasciz- mus foga. Talán azután Csehszlovákiában fog próbálkozni Hitler.12 Mi várjuk! Akkor azután viszontlátjuk egymást! Sokan vagyunk itt csehszlovákiaiak, és más nemzetiségek az internacionalista brigádoknál, akik mind készek abban a pillanatban segítségére sietni a csehszlovák dolgozóknak, amikor a fasciszták megtámadják őket. De akkor azok az urak és lakájaik — akik most megtagadják a munkát azoktól, akik támogatják a spanyol népfront harcát, — akármilyen szűk lyukba is fognak bújni, elő lesznek kotorva. Azután már igazán nem fognak adni munkát, arról gondoskodunk! De barátaidnak mégis lesz munkájuk! Akiktől most megtagadták. Tehát erős hit, bizalom és cselekvés és győzünk!...” Ezen levelében a továbbiakban még a csomagokat említi, kérdi hogy meg kapták-e a hazaküldött könyveit, mert „... értékes és jó könyvek. Ez volt 9 év alatt szerzett összes vagyonom. Közel 200 könyv, a legjobb forradalmi íróktól...” További levélrészlet: ,Murcia 1937. julius 28. ... Megkaptátok a csomagokat és a könyveket Uruguayból? Mit olvastok? Milyen újságot járattok. Hogyan támogatjátok a spanyol népfront harcát a fascizmus ellen? S általában a falukon milyen szolidaritási akciókat csinálnak? Mindezekről írjatok! ! Én jelenleg még a kórházban vagyok. E hó 9-én sebesültem meg. Pár napon belül újból felveszem a fegyvert és megyek a frontra, folytatni ott, ahol 9-én abbahagy­tam ... Amikor a fascisztákat kipucoljuk Spanyolországból, megfoglak látogatni mind' nyájatokat.. Levélrészlet: „Espaňa 937.IX. 23. ... Én már teljesen egészséges vagyok, és rövidesen újból megyek a frontra. Igaz, ha rajtam állna teljesen, úgy már egy hónappal ezelőtt kimentem volna. Dehát itt 11 Ui. ekkor gyűjtéseket rendeztek világszerte a spanyol szabadságharcosok megsegítésére — Deménden Kovácsik öccse! és társaik pénzt gyűjtöttek, s elküldték. Ezért a nagybirtoko­sok, Novotný és Jancsó megtagadták a munkát tőlük. Még napszámba sem vették fel őket. Ezt Pali öccse megírta neki, s erre válaszol levelében bíztató sorokkal. 12 ö már érezte, hogy Hitler következő célpontja Csehszlovákia lesz. S ha meg nem hal, biz­tos hazajött volna harcolni.

Next

/
Thumbnails
Contents