Irodalmi Szemle, 1976
1976/1 - Bábi Tibor: Gyászkoszorú
3 Gyakran ismétlődő apró lázaim teljes háromnapi tétlenségre kárhoztattak. Bevettem magamat szállodai szobámba. Még az étkezést is elhanyagoltam. Ma végre jobban érzem magam, mondtam reggel az október végi napnak, mely szelíd sugaraival elárasztotta szobám ablakát. És valóban jobban érzem magamat, annyira, hogy van bátorságom vonatra ülni, mert mégis el akarok jutni Nagyidéra, onnan pedig Gombosra. Rendbe teszem nyanya sírját. Vanyo bátya is segít majd. Aztán leugrok Szepsibe, és megveszem a gyászkoszorút. Itt ülök már a Rozsnyó felé közlekedő vicinálison, egy jóravaló sarokülésen, menetirányt jobbra, és kibámulok az ablakon. Százszor járt, ismerős táj, mégis mindig valami újdonságot kínál az ideérkező szemének. Kibámulok az ablakon, s azon tűnődöm, hogy minek is jöttem ide? Két évtizeddel ezelőtt vetődtem el errefelé első ízben, egészen fiatalon, hogy egy család gondját, s még annál is nagyobb gondot vegyek a vállamra. Es most ismét itt vagyok. Állítólag egy rövid szabadságon. Ügy teszek, mintha rég elszelelt fiatalságomat keresném Kassán, abban a nyüzsgő városban és a dél felé meg nyugatra terpeszkedő síkságon. Keresem, keresem. Nincs sehol. A megfiatalodott életet, falvakat és kisvárosokat találom helyette. Kassa és Nagyida között pedig az egészen fiatal Kelet-szlovákiai Vasművet. Azt ugyan nem is kell keresni, mert mindenütt ott van. Kassa és Nagyida között lépten-nyomon egyebet se lát az ember, csak a Vasmű kéményeit és gyárcsarnokait, s a kéményekből szálló füstfelhőket. Ű, az a füst! És innen, Kassa északi háta mögül fújdogáló szél! Évente hatvanezer tonna port ejt, s ötvenezer tonna kénfüst anyagát szitálja a tájra. így hát mindent megtalál itt az ember, egy sereg nagyszerű meg egy sereg velük együtt járó kellemetlen dolgot is, mint ez a füst. Csak a HUKO-t nem találom, az eredetileg tervezett kohóművet, túlságosan ifjúkori álom volt. Az álmok mindig másképp valósulnak meg. Fölépült, nem a HUKO, hanem a Vasmű. Én meg feleségül vettem egy nagyidai leányt. Édesanyja a gombosi Vanyo családból származott. így lettem rokona ennek a tájnak, mert igen sok errefelé a Vanyo, s a család oldalági rokonsága is igen kiterjedt. Még mindig kibámulok az ablakon. A Vasmű panorámája megnyugtató látványt nyújt. Az én ifjúkori álmom valósult meg benne. Igaz, hogy az egész álom a bocsárdi oldalról a sacai oldalra költözött, a vasút túlsó oldalára és — mások valósították meg. Bár Emil — Emil köztük volt. Hű maradt a véletlenül választott pályához. Én másfelé sodródtam, de barátságunk több száz kilométer távolból is összefűzött bennünket. Leveleztünk. Olykor találkoztunk is, hol a fővárosban, hol Kassán. Megháza- scdtam, ő is megházasodott, ismertük egymás családját, feleségét, de a régi, fiatalkori barátságok csak családon kívül élnek igazán. Szívesebben találkoztunk valami félreeső kis kávéházban vagy borozóban, mint egymás otthonában. Furcsa ez? Talán furcsa, de érthető. Találkozásaink, otthonon kívüli egymáshoz kötöttségünk az ifjúság kötetlenségének illúzióját éltették bennünk. Emil, Emil, minek is jöttem ide? Szíven szúr valami hirtelen fájdalom. A mellemhez kapok, de nem a szívemet érzem tenyerem alatt, csak zakóm belső zsebét, és benne Emil utolsó levelét. Néhány sor az egész, de minden betűje belevésődött emlékezetembe. Barátom, egyetlen barátom! Keresd fel Sima Jóskát. Rábíztam egy fényképet, a te leveleidet és még egyet, azzal, hogy őrizze meg őket számodra. Azt mondtam neki, hogy hosszú szolgálati útra indulok, s te vagy egyetlen illetékes tulajdonosuk. Akkor még nem voltam bizonyos abban, hogy lesz bátorságom, amire készülök. Most az utolsó pillanatban írok neki is, hogy a nevedre címzett borítékot csak személyesen neked adja át. A hatóságoknak se említse. Végre megjött a bátorságom. Ne haragudj, nem bírtam már elviselni az életet. A fényképeket és a levelet semmisítsd meg. Nekem nem volt elég erőm hozzá. Erre valóban te vagy az egyetlen jogosult lény rajtam kívül. A sorok alatt ott állt a neve: Emil. Ennyi, ez utazásom és szabadságom magyarázata. Senki se tud róla. A feleségem se. Csak Emil tud, helyesebben: tudott róla. Sima Jóska lakásán jártam már. Sajnos, ő va
