Irodalmi Szemle, 1976
1976/2 - JEGYZETEK - Mártonvölgyi László: Kultúrtörténeti jegyzetek (Finta Sándor Szlovákiában, Egy haladó szellemű publicista emléke, Fábry Zoltán Palackpostájáról)
jegyzet Mártonvölgyi László kultúrtörténeti jegyzetek Finta Sándor Szlovákiában Finta Sándorról a Művészeti lexikon {Zádor Anna—Gentha István, 1966) azt írja, hogy hatalmas gránitszobrával, az Esővel nagy feltűnést keltett Rio de Janeiróban, egy hazai forrás, Nyitra aranykönyve (dr. Faith Fülöp, 1940) azt tudja róla, hogy a „világ egyik legünnepeltebb, sikerekben leggazdagabb szobrásza volt.” Finta születésének tavaly volt kilencvenötödik évfordulója, két évvel ezelőtt pedig halálának tizenötödik esztendeje. A szobrász Túrkevén született, 1880. június 12-én, s itt töltötte gyermekkorát. „Szegénysorsú szülei az alapiskolákon túl nem tudtak neki további művelődési lehetőséget biztosítani, ezért önműveléssel, iparosból vált művésszé. Sokat próbált az iparszakmában. Volt: gépész, matróz és elektrotechnikus.” 1903-ban aztán Nagyváradra került, ott öccsével együtt gyilkosságba keveredett. Megöltek ugyanis egy kerítőnőt, mert tönkretette szép fiatal huguk életét. A művész öccsét 8, őmagát 12 évre ítélték. Büntetését a szamosújvári fegyházban ülte le. Itt először a fogház kovácsműhelyében, később a csatornázásnál, aztán az asztalosműhelyben dolgozott. A fogház éles szemű igazgatója észrevette tehetségét, és megbízta öt a fényképészeti osztály vezetésével. Az igazgató csakhamar különös híreket hallott Fintáról. Nem eszi meg a napi kenyéradagokat — mondták, galacsinná, péppé gyúrja és a pépből szobrokat készít. Uhliarik igazgató ekkor magához hivatta a fegyencet, aki nem cáfolta meg a jelentést. Azzal védekezett, hogy a kenyeret szűkös napi élelemadagjából takarította meg. Az igazgató kérésére megmutatta a kenyérbélből gyúrt szobrokat. Bevallotta, hogy hajlamai a kép zőművészet felé vonzzák s már az asztalosműhelyben is rajzolt és festegetett. Az igazgató ezek után megmutatta a furcsa szobrokat egy újságírónak, és a fegyenc egyszeriben híres emberré vált. Az újságok hosszan írtak róla, híre külföldre is eljutott. A fegyházigazgató maga tette lehetővé, hogy szobrászként tovább dolgozhasson, sőt megbízta őt egy szobor elkészítésével a fegyház görögkatolikus temploma részére, így született Finta Sándor első ismert munkája, a Krisztus sírbatétele. Finta édesanyja közben (1912-ben) kegyelmi kérvényt nyújtott be az uralkodóhoz, rámutatván arra, hogy a gyilkosság motívuma emberileg teljesen indokolt, a kérvényt azonban sokáig megválaszolatlanul hagyták, s egy idő után úgy feleltek a kérelmezőnek, hogy „kérelme nem teljesíthető, mert fiának sem állandó foglalkozása, sem biztos keresete nincsen”. Finta 11 évet töltött börtönben, s csupán az utolsó évét engedték el neki, azt is csak azzal a feltétellel, hogy tüstént bevonul katonának. Közben ugyanis kitört az első világháború. Finta közlegényként került a szerb frontra, bátorságáért azonban rövidesen őrmesteri rangot kapott. Később a súlyosan megsebesült katonát Nyitrára helyezték át, s ekkortól játszik nagy szerepet Szlovákia Finta Sándor életében. 1917-ben egy őrmester érkezett Nyitrára — írja a Nyitra aranykönyve. — Finta Sándor volt a sebesült neve. Szikár, feketeképű, negyven év körüli, kun féle férfi volt. Csakhamar híre terjedt, hogy az őrmester nem közönséges ember, hanem őstehetségű szobrászművész, akinek képességét a szamosújvári fegyházban fedezték fel, hová mint 12 évre elítélt rab került. Gyilkosság miatt ítélték el. Pottyondy Gusztáv alezredes a nyitrai háziezred akkori parancsnoka azonnal intézkedett, hogy a művész részére a kaszárnya egyik tágas szobáját műteremnek rendez
