Irodalmi Szemle, 1976

1976/2 - HAZAI TÜKÖR - Nyitra és vidéke - Vörösmarty Géza: Nyitra megyei présházak és pincék

A présház berendezéséhez tartoznak a puttonyok, a hordók, a taposókád, a faprés. Az egyik tulajdonosnak 1820-ban készült tölgyfaprése van. Jól működik, ma is hasz­nálja. Volt egy 1817-ből származó, cseresznyefából készült prése, de ezt az átvonuló front katonái eltüzelték. A présház egyébként 1817-ből való. Nagyoétényi hegyközségi krónika 1802—1922 A kutatás színhelyén legnagyobb élmény volt számomra, amikor egy helybelinél százhetven éves krónikát fedeztem föl. A befejezéseket 1802-től százhúsz éven keresz­tül vezették és a két világháborút is szerencsésen átvészelte. Erről, ennek tartalmáról adok az alábbiakban rövid ismertetést. A krónika elején az „ARTICULUSO” áll, vagyis a Hegyközség törvénycikkei, szabály­rendeletei. Ezek szerint történt az egyes tisztségekre való választás és az ügyintézés. A hegyközség funkcionáriusait: a hegybírót, a hegymestert stb. a közgyűlés válasz­totta. Beiktatásukkor a következő fogalmat tették: Isten engem úgy segélyjen, Boldog- ságos Asszony és Istennek minden szentjei, hogy mivel én ezen hegybírói — kisperegi — szőlőpásztori (az illető mindig azt a tisztséget mondta, amire megválasztották — a gyűjtő megjegyzése) hivatalra választattam úgy annak minden részeiben héven, igazán, serényen az Méltóságos uraságnak és minden hegységbéli embernek hasznára és javára eljárni és iparkodni igyekezem, mindenféle kártételeket pedig amelyek tud- nillik marhák, vagy emberek által hegyünkön megtörténhetnék, eltávoztam és nem tekintem sem atyafiságos, komaságos fiielmet, adományt, hanem minden személyt válogatás nélkül akár ki légyen a kártevő, tolvaj ember vagy azonnal megfosztom vagy pedig a hegység bíróinak bejelentem, bevádolom, el nem hallgatom, hanem kiváltom, ki menő kárt tett, ide foglalom magam személyit és cselédjeimet (saját gye­rekeit kell érteni rajta — a gyűjtő megjegyzése), hogy magam hasznára senkinek semmiféle gyümölcsösben kárt nem teszek és rakásra nem gyűjtök, Isten engem úgy segélyjeni Egy 1822. április 26-ról kelt „contrastus”-ban, adás-vételi szerződésben azt adják tudtul, hogy Hodermann György tiszttartó parlagon heverő szőlejét Király Sándor plébános 140 forintért megvette. A szerződés azt is kimondja, hogy a határ ccntributio alá esik (1848-ig ugyanis a jobbágytelkek után adót kellett fizetni — a gyűjtő meg­jegyzése), tehát az új tulajdonos köteles fizetni a telek után járó portiót (vagyis az adót és a kappanpénzt). A jobbágyoknak kötelessége volt szüret idején nemcsak bort beszolgáltatni dézsma címén, hanem cipót és kappant is. Nagycétényben ez nem is in natura történt, hanem bizonyos összeg volt megállapítva ennek fejében, és ez volt a kappanpénz. A továbbiakban a következő bejegyzést olvashatjuk: Hegygyűlés alkalmatosságával megolvashattak az articulusok és kinek-kinek a bűn­tételek szerint igazságos büntetést valamint az articulusok parancsolják igazságosan szolgáltattunk mind gazdagnak mind szegénynek, atyafinak és idegennek egyforma igazságot szolgáltatni iparkodtunk. Ezek után ismét büntetések kiszabásáról olvashatunk, személyek megnevezésével. Az articulusok szerint szombaton és vasárnap nem volt szabad dolgozni a szőlőhegyen. Egy 1829-ben tartott gyűlésen több embert pénzbírságra ítéltek, mert szombaton dol­goztak, többet azért, mert vasárnap mise alatt kapáltak. Csernák András szombaton délelőtt a hajlókkal dolgozott. Dudás Mihály lova tövek között 11 tőt kitört és hét fej káposztát elrontott — írja a jegyzőkönyvvezető. Szvetkó János gyermeke Mészáros István szőlejében három fej szőlőt lopott” — olvashatjuk többek között ezen az oldalon. Két adás-vétel mellett a következőket olvashatjuk: Az 1829 mái gyűlésünk alkalma­tosságával Magyar András meggyfa ostornyelet kivágott ünnepnep szent mise alatt, azért megbüntetődött a kárért. Az 1831. január 10-iki hegyközségi gyűlés alkalmával egy ügyet tárgyaltak. Dolo- sits Istvánt huszonnégy váltó cédula forintokra Ítéltek úgy hogy hat forint lészen a Hegység cassájába, két forint szentmihálylovára, nyolc forint Szt. Orbán kápolná­jának jövendő építésére és reparátiójára. Mind ezen büntetés a megtett czégéres és

Next

/
Thumbnails
Contents