Irodalmi Szemle, 1976
1976/2 - HAZAI TÜKÖR - Nyitra és vidéke - Szeberényi Zoltán: A „Híd — szlovákiai magyar irodalmi társulat”
A forradalmi téma szinte teljesen hiányzik. Az önkény elleni ösztönös, anarchisztikus lázadást is csak egy írás képviseli (Jaczkó Olga Juhászhistória}, melyben a kényúr embertelenségei ellen fellázadó juhász csak az ablak beveréséig jut el. Sellyei József novellája a szerelemről szól (Tizenhat liba pásztora), azonban sem témájával, se szándékával nem hoz újat, erősen emlékeztet Móricz Zsigmond Csata c. elbeszélésére. Ez az írás méltatlanul képviseli ezt a vitathatatlan tehetségű szociális érzékeny- ségű írót. A regényrészietek beiktatásának jogosultsága erősen vitatható szerkesztői elgondolás. Egy terjedelmes epikai alkotás olyan részletét kiemelni, mely éreztetni képes a mű egészének a mondanivalóját, művészi kvalitásait, hangvételét, stílusát stb., s amellett élvezhető, lezárt, kerek egész legyen — igen nehéz szerkesztői feladat. E kötet szerkesztőinek is csak Szabó Béla Józsi, a női szabó c. művének Józsi házasodik címen közölt részletével sikerült megközelíteni a követelményeket. A IV. kötet legerősebb műfaja az esszé. Különösen Krammer Jenő és Szvatkó Pál írása érdemli meg az olvasó figyelmét. Krammer Jenő A szlovenszkói magyar irodalom — lélektani szemszögből című tanulmányában a szlovákiai magyar kulturális élet alakulásának lélektani körülményeiről értekezik. A nagytudású szerző megállapításai erősen vitathatók. Abban a véleményében azonban ma is osztozunk, hogy nép- és földrajzi specifikumokon kívül a szlovákmagyar sorsközösséget és a két nép egymásrautaltságának érzetét is tükröznie kell a Csehszlovákiai magyar irodalomnak, ha önálló értékeket akar létrehozni. De a „faji” és „néptörzsi” momentumok túlzó hangoztatását hibának és alaptalannak tartjuk. Szvatkó Pál terjedelmes értekezésében — Mit adott Szlovenszkó a magyar irodalomnak — szellemtörténeti alapon próbálja elemezni, hogy mennyiben járult hozzá az új magyar irodalom kialakulásához. Leginkább az irodalmi „nyersanyagtermelésben” látja a gyakorlati segítség megtestesülését, ami annyit jelent, hogy sok tehetséges, de még kialakulatlan, kiforratlan író került Szlovákiából Magyarországra, akik már ott formálódtak íróvá, s csupán mentalitásuk, nosztalgikus hazavágyódásuk különbözteti meg őket a budapesti íróktól. Márai Sándor, Zsolt Béla, Komlós Aladár, Féja Géza és Aradi Zsolt nevét említi. A legnagyobb ígéretnek azonban a szlovákiai magyarságnak a burzsoá köztársaság vitathatatlanul demokratikusabb körülményei között kialakuló új mentalitásának, újabb magatartásának művészi kifejezését tartja, mely „kollektívabb, nyugatibb, demokratikusabb, népibb, fanyarabb, mást akaróbb, józanabb, illúziómente- sebb... Bata-stílűbb, mint a Budapesti”, de — állapítja meg — ez a magatartás egyelőre nem nyert méltó irodalmi kifejezést.23 A negyedik kötetet a ma már nélkülözhetetlen forrás értékű Jegyzetek zárja (Dallos István munkája), mely az antológia-sorozatban szereplő írók legfontosabb életrajzi adatait és bibliográfiáját tartalmazza. A II. kötet A Híd alapkoncepciójának, a világnézeti különbségeket negligáló „kulturális egység- front”-nak jegyében született az antológia-sorozat II. kötete is, mely az elszármazott írók megkülönböztető címet viseli.24 Az előszóban kifejtett célja szerint azokat az írókat kívánta felsorakoztatni, „akiket születésük, életük, vagy élményeik kötnek” Szlovákiához. Be nem vallott, de kézenfekvő célja pedig minél gazdagabbnak mutatni a „Hegyországból” elszármazottak irodalmát, s ezzel közvetett magyarázatát adni annak, hogy miért nincs kiemelkedő képviselője, kiemelkedő alkotása a szlovákiai magyar irodalomnak. Az ötlet azonban, mely önmagában is erősen vitatható, nem vált be. A felsorakoztatott „nagy nevek” (pl. Schöpflin Aladár, Márai Sándor, Bányai Kornél, Komlós Aladár, Peterdi Andor, Cs. Szabó László és mások] többnyire írói rangjukhoz nem méltó színvonalú írással szerepelnek. Mindössze Kassák Lajos Menekülők és Szép Ernő Lopni című elbeszélése, valamint Reményi József érdekes eszmefuttatása nem kelt csalódást. A kötet legnagyobb fogyatékossága azonban a „tiszta kultúra égiszének” téveszméje mellett a válogatási elv, a belső logika teljes hiánya. Igaza van Berkó Sándornak, aki a kiadványt az antológia-sorozat legfeleslegesebb kötetének tartja. 23 Szvatkó Pál: Szlovenszkói magyar írók antológiája IV. kötet 11. p. 24 Megjelenésének időpontja: 1937. január 1. Magyarországi társszerkesztő: Marék Antal.
