Irodalmi Szemle, 1976

1976/2 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Németh István: A Kassák-család emlékezete

kopogtunk hozzá. Most is épp olvasgatott. Az egyik szlovák hetilap régebbi számát forgatta. Sőt, ahogy beszélgettünk, akkor Is átlapozta a számot, és egyszercsak rábökött az egyik karikatúrára:

— Ugye, ez Franko? — kérdezte.

— Igen, épp a reggel jelentették, hogy meghalt..,

— Érdekes, én pedig még azon tűnődtem, hogy jól bírja magát — mondta csodálkozva, majd az lepte meg, hogy Ratkócon is éltek valaha Kassákok. Legalábbis ő nera hallotta, pedig ifjú korában, hej, de sokszor is megfordult a faluban. Az egykori huszárkatona, a bíró délceg fia, lóháton járt a lányok után.

— A menyasszonyomat is — emlékezik vissza — majdnem Ratkócról vettem. Csakhogy meggondoltam magam. El is bújdosott szegény, egész Amerikába... Ha ő lett volna a feleségem, akkor biztos hallottam volna a ratkóci Kassákokról. Mert nem, soha senki sem emlegette, hogy valaha is éltek volna Kassákok Ratkócon... Mi csak mindig Dubovanyban, meg itt Kosztolányban éltünk és az, hogy másfelé is elmentek, az csak később volt. Például Metod Kassák, Valér Kassáknak a fia, az igen, az elment és egyszercsak jött a hir, hogy meghalt, meghalt valami amerikai bányában... De így járt majdnem mindegyik, mert kevés volt közülünk a hosszú életű. Talán én vagyok még a leghosszabb életű, mert Valér is, Metod apja, lement a gabonaverembe és felmászni már nem tudott. Megfulladt a gázoktól. Az akkor nem volt ritka dolog.. . Gondolta, jön a vásár, felmér néhány vékával, de felmászni már nem tudott... És az igaz, hogy a zakosztolányi Kassákok Dubovanyból nősültek be a faluba. Valami Bubák Máriát vett el feleségül az első, legalábbis így szokták emlegetni — emlékezett a csendes magányban élő idős ember —, és karácsony előtt még úgy búcsúztunk, hogy majd még egyszer meglátogatom, és akkor sokat beszélgetünk. De sajnos, már nem fogunk beszélgetni. Pár nappal azután, hogy ott jártam, az unokája, Szilveszter fia talált rá. Az alacsony mennyezetű konyha közepén. Miután felkelt és rendbe tette az ágyát meg a konyhát, egyszercsak orrra bukott, és úgy is maradt. Amikor meghalt a felesége, hívták a fiai, hogy legyen náluk, de nem akart.

— Mire — válaszolta nekik —, hogy a terhetekre leszek? A gyerekek iskolába járnak, ti dolgonzi, kell hogy a nyakatokon legyek... Még valami történik velem, de aztán mi lesz ... És nemcsak a halála előtt volt ilyen megfontolt és határozott, hanem egész életében.

Hosszú éveken keresztül — míg ki nem estek a fogai, s nem fújtatott, mint a kompresszor — vezette például a takarékpénztár helyi fiókját, tűzoltóparancsnok volt és a híres nagykosztolányi fúvószenekart is ő vezette, de soha semmi lazaságot nem engedett meg magának. A fúvószenekar például mindig a kocsmában próbált, tehát akkor a kocsmában is elidőzhetett volna, de nem, ő soha. Percnyi pontossággal érkezett a próbára, s utána azonnal ment is haza. Miért? Egyszerűen azért, mert neki mindig volt mit csinálnia, meg azért is, hogy senkivel ne kelljen összekülönbözni Egyenes, őszinte ember volt, aki soha sem kereste a pörpatvarokat. Valamikor a huszas években egyházfi volt például, de nem sokáig. Ha egyszer a pap a hívőkön számon kéri a pénteki böjtöket, akkor ő se süttessen magának a szakácsnéval pulykát ... A szövetkezetben is az egyenességért gyűlt meg a baja. Alighogy megalakult a szövetkezet, a vezetők világos nappal hazaszállították a gazdaság fuvarnyi új faanyagát ... És aztán még ezek akartak neki parancsolgatni. .. Nem, ő inkább kiáll... Külön riportot érdemelne, ahogy annak idején a fia parancsnoka védelmébe vette, s hogy a fiának írt levele alapján megindult a kivizsgálás, s végül nemcsak a deszka, de még a temető sírköveinek az eltulajdonítása is rábizonyult a szövetkezet vezetőire. No, szóval ezen is túl volt, s vele mindig lehetett beszélni, rá mindig lehetett számítani. Mert az igaz ugyan, hogy az apja bíró volt, s hogy sok mindent látott a régi életből, de sohasem azt, hanem az előtte levőt nézte. Ezért is lehetett a takarékpénztár vezetője, tűzoltóparancsnok, zenekarvezető, majd pedig hosszú éveken keresztül a nemzeti bizottság alelnöke. És ezen túl, még ha nem tudott is sokat a Kassák-csa Iádról, azért mindig érdekelte. 1918-ban, amikor megkapta a Szent Béla Egyesület tagjainak a névjegyzékét, meglepődött, hogy hányfelé élnek Kassákok. Akkor ugyanis szépen sorban járások és falvak szerint átnézte az ábécé sorrandben közölt egyesületi tagok jegyzékét és kijegyezte magának, hogy nemcsak Nagykosztolányban, Za- kosztolányban, Dubovanyban élnek Kassákok, hanem például Rozsnyó környékén, Sel-