Irodalmi Szemle, 1976

1976/2 - ÚJ HANGOK - Csík Zoltán: Az öregasszony meg a kislány

— Érdekes! Én sem találtam tegnap, de rögtön azt gyanítottam, hogy a vénasszony dugta el — nevette el magát a férfi.

— Remélem, te nem panaszkodtál a szomszédnak — vicsorított egyet az asszony.

Közben készülődtek a munkába. A kislány a nagymamájával szokott maradni. Az

öregasszony egyetlen öröme volt, szívesen vigyázott rá.

— Mondd meg a vénasszonynak, hogy ma jön a kéményseprő — mondta Lajos, amint újra hallotta a csoszogást a konyhából.

A kislány kitárta a félig nyitott ajtót, és kiment a nagymamája elé.

— Nammama, te vagy a vénaccony? — hallották megrökönyödve a szülők.

— Mit mondtál, kislányom? — dugta közelebb a fülét az öregasszony.

— Te vagy a vénaccony? — ágaskodott Zsuzsika.

— Jól van, kislányom — simogatta meg a fejét, mert nem értette a kérdést.

A szülők elmentek, az öregasszony egyedül maradt a portán a kislánnyal. Magabiztos nyugalom áradt szét tagjaiban. A tüzelőjét úgy találta, ahogy hagyta.

Be kellene gyújtani nálam is — gondolta, de sajnálta megbolygatni a fészer rendjét. Inkább az első szobában telepedett le Zsuzsikéval, ahol már kellemes meleg volt.

Dél felé megjött a kéményseprő. Az öregasszony nem tudta megállapítani, falubeli-e. A látogató köszönt és azonnal munkához látott.

A konyhában egy nagy ajtó fedte a kéménylyukat, bele kellett mászni.

— Adna nénémasszony valami széket, mert nem érem el — dugta vissza a kéményseprő a fejét az ajtón.

Az öregasszony körülnézett a konyhában, és egy kis konyhaszéket talált. Benyújtotta az ajtón, kicsit morgott hozzá, de nem szólt. Utánna kiment az udvarra.

Még akkor sem tért vissza, amikor a kéményseprő befejezte munkáját, kimászott a lyukból, és keresni kezdte a háziakat. Óvatosan lépkedett, hogy lehetőleg ne hagyjon nyomokat. Ügy vélte, hogy az első szobában tűntek el. Csendesen kinyitotta az ajtót, de ott csak egy kislányt látott játszani. Az nem vette őt észre. Egy pillanatig gyönyörködött az önfeledt játékban, a szépen kunkorodó, szőke hajtincsekben, majd ahogy jött, vissza is húzódott.

Miután a másik szobában sem talált senkit, kiment az udvarra. Az öregasszony éppen akkor jött szembe vele.

— Megiszik valamit? — kérdezte, és vissza tuszkolta a konyhába a kéményseprőt. Ezt feltétlenül meghagyta neki a lánya, a pálinka pedig nem az övé.

Amikor már csak két bakancsnyom árulkodott a konyhaszék deszkalapján a kéményseprő ittjártától, vette a lúgos üveget, súroló kefét, és sikálni kezdte. Utána fogott egy tál vizet s kiment az udvarra, hogy leöblítse a széket.

Időközben a kislány megúnta játékait és átment a konyhába a nagyanyja után. Az öregasszony még nem tért vissza, amikor Zsuzsika ajkacskájához emelte a lúgos üveget. Nem sírt, amikor a folyadék lefolyt a nyelőcsövén, még az üveg nyakát sem engedte el.

Az öregasszony remegő keze tejet csöppentett a piros ajkakra, mihely első rémületéből magához tért.

Aznap éjjel az öregasszony Idegen árnyakat fedezett fel a plafonon, kulcsra zárta az ajtaját, de nem tudott elalduni. Még éjfél előtt magára hányta gúnyáit, kilépett a konyhába, a konyhából az udvarra, onnan a fészerbe.

Meztelen kézzel hányta szét a fát, túrta össze a szenet. Hideg volt. Visszament.