Irodalmi Szemle, 1976

1976/2 - Bábi Tibor: Gyászkoszorú

(persze, más műszerekkel). Mindent megtudhatok róla, s amit már megismertem, birtokomba vehetem.

Mindennapi kötelességeim közben ilyen kísértő gondolatok foglalkoztattak. Olykor mintha egykori latintanárom mély zengő baritonját hallottam volna. Sic itur ad astra.

— így megyünk a csillagok felé.

S ki kételkedik abban, hogy valóban a csillagok felé törünk?

Mégsem a számok és saját tevékenységem voltak a legérdekesebbek számomra, hanem a tények és emberek. Ismét gyantaillatú fabarakkban laktam, hirtelenében összeverődött népség között. Mindannyian marcona, kemény férfiak voltak, ki paraszt, ki tekergő munkás, sofőr vagy fuvaros. Keményen dobbant a léptük. Éjszaka horkoltak. szabad idejükben elpipázgattak, kártyáztak, csak úgy megszokásból káromkodtak. Volt köztük egykori tyúktolvaj és sziklaszilárd becsületű ember, céltudatos kommunista és céltalanul hányódó hajótörött. Volt köztük szlovák, magyar, cseh, cigány, mánta, szóval egy Babilonra való nép.

Oj körülményeim ismét igazolták, hogy a céltudatos munka az élet egyetlen igazi szervezője, s a sok tudatlannak látszó ember együttvéve mindent tud. Sok mindent tudnak. A legegyeszerűbb munka elvégzéséhez is sok tapasztalat, megfigyelés és bölcsesség kell. Mondjuk, lapátol valaki — akár homokot, akár földet hány egy rángó, türelmetlen csillesorra. Látszólag ez a világ legegyszerűbb dolga. Az ám! Csak próbáld meg, ha nem értesz hozzá. Ha túl egyenes, vagy túl görbe a lapátod nyele, ha túlságosan meggörnyedsz, vagy erőszakkal egyenesen akarod tartani a derekad, bizony beleszakadsz. Vegyünk egy másfajta egyszerű munkát! Karót faragsz — olyat, amit beleverhetsz a keményre döngölt földbe. Túlságosan hosszúra veszed a hegyét, beletörik. Ha tukacsra faragod, akkor se megy bele, s még ez a jobbik eset, többnyire szétvered vagy eltörik.

Az egyszerű emberek ezerféle furfangot tudnak, s lebírhatatlan kíváncsiság él bennük. Megfigyeltem egy felsőgarami parasztgyereket, aki életében sose látott villanyégőt, se kapcsolót. Azt hitte, egyedül van a barakkban, hát szabadjára engedte kíváncsiságát. Kattogtatta a kapcsolót, s gyönyörködött a hol kigyuló, hol kihunyó izzószál csodájában. Olykor hangosan álmélkodott, máskor felkacagott, mint a gyermek, aki fényes kagylót vagy csillámpalát lel a patakparton. Ugyanaz a legény egy nap törődött apjával együtt odajött ágyamhoz. Épp valami könyvet olvasgattam, s csak nagy sokára vettem észre őket. Az öreg krákogott. Kíváncsian, várakozva rátekintettem. Eleinte csak a szemét meresztgette. A pillantása könyörgő s egyben követelődző volt.

— Hát azt gondoltam, hogy jó volna, ha tanulna a fiú.

— S ugyan mit szeretne tanulni?

— Betűvetést. Merthogy kocsivezető szeretne lenni.

Hirtelen fájdalom, szomorúság és düh hullámzott át rajtam. Hát ez a világravaló gyerek még betűvetést sem tud? Sem írni, sem olvasni! Te atyaúristen, mikor lesz ebből kocsivezető?

S a gyerek alig két hónap alatt megtanult írni-olvasni. Lett-e belőle kocsivezető, nem tudom, de hiszem, mert ilyenekből bármi lehet a világon ...

Szerettem a felejthetetlen garamszentkereszti estéket. Nyár volt. Ezernyi csillag gyúlt fejem felett. A Tejút világosan, fehéren rajzolódott ki az égbolton, s lenn a földön száz és száz apró villanyláng feleselt a csillagokkal. Körüskörül zsongott, zümmögött a barakktábor, s távolabbról a földgyalúk és exkavátorok dörgő mély motor- zúgása hangzott. Ott, ahol nappal egyeneseimet rajzoltam a határba, most ezer és ezer köbméter földet kotortak ki, szállítottak el, mély árkokat ástak és töltéseket hánytak, s én csak ültem a barakk lépcsőjén, álmodoztam és pipámat szortyo- gattam.

A nappalok is egyre több meglepetést hoztak, megépült az első gyárcsarnok, s megérkezet az első bauxitszállítmány. Magyar bauxit! A teherkocsikat csodálatos kirakodószerkezet ürítette ki. Alig kellett hozzá kézi erő és ember. Álmok és tervek, ezer és ezer igyekezete határozott formát és körvonalakat kezdett ölteni, s akkor... akkor bevonultam katonának.

Most, évek múltán ismét idevetődtem — egy váratlan szolgálati utam alkalmával. Szinte megdöbbentett a látvány: az egykor hasznavehetetlen legelőn kilométereken