Irodalmi Szemle, 1976
1976/2 - Ozsvald Árpád: Versek
Ozsvald Árpád a nagy sási kígyó — Vedd ki, anyám, vedd ki kebelembe bújót, Kebelembe bújót, a nagy sási kígyót! Szívem szorongatja, piros vérem szíjjá, Gyenge derekamot má átalszakajtja. (Népballada) szalamandra Ö,' tűzbe dobott szalamandra, táncolj kínoktól gyötörten! Hisszük — tested, az éghetetlen, >;i - megőriz minden szemveréstől, megőriz minden hazugságtól. példa Lehajtott fejjel — csak a koporsó előtt... Az arcod, fiű, az arcod mutasd a néma csillagoknak. Nem lehet, már nem lehet feküdnöm hajnali gyenge fűre, zöld kígyó szorítja mellemet, rámborul a mindenség vaskupolája, táltosok lova tiport meg, anyám keze se segíthet, bordáim között nádak hegyes tőre — fájdalom. Mészkővé merevül gerincem, évek óta épül a páncél-sztalaktit, fájnak a lassuló mozdulatok. Szitakötők borostyánkőbe zárt szárnya, éneklő kabócák, lófejű sáskák szemölcsvesztő szöcskék üres kitinváza, nem emelhet immár a magasba engem. Nem lehet, már nem lehet fürödnöm erdei kristály-tóban, ha belé ugornék, szívemet a mélység jeges marka roppantaná széjjel, arany kacsa-húgom hangtalan sírással nem jön el hozzám. nem bukna le értein, halak nem dobnának hullám ezüstjére, hullám ezüstjére, napnak udvarára. Gyenge derekamon a nagy sási kígyó, csontjaimban megbolydult évszakok, didergő királyok, hét öl fa hamuja, hajamban tél fehér lepkéi — hópihék.
