Irodalmi Szemle, 1976
1976/10 - A JÖVŐ VALÓSÁGA - Mészáros László: A jövő valósága — I.
a csúcspontjára ért: megalkotta a mérést, az írást és a számolást. Gondoljuk át ezeket a íogalmakat: a mérés — empíria, gyakorlat; az írás — az adatok rögzítése, az ismeretek tárolása; a számolás — elvont, szellemi munka. Nem véletlen, hogy innen számoljuk civilizációnk életkorát. Az őstörténet a természettörténet folytatása, a történelem pedig a kultúra haladásának rögzítése. Minden, ami a sumér kultúra virágkora után történt, az akkor megszerzett ismeretek variálása és más szintű továbbvitele. Azt is mondhatnók, hogy a kultúra természetes kiválasztódása. A sumér tudósok csúcsteljesítményei a ml tudásunk alapját képezik. Ha most meggyorsítjuk léptünket, akkor utánuk jöttek a görögök és a rómaiak, majd Európa, most pedig Amerika, Japán, az ébredező Afrika — és ezzel utol Is értük magunkat. A döngő léptű római légióktól a szuperszonikus repülőgépek és űrhajók sebességéig ível kultúránk. A vadásztól a tudósig. A vadász és a földműves birtokba vette a természetet, a mesterember és a munkás birtokába vette az anyagot, a gondolkodónak, a tudósnak pedig birtokába kell vennie a szellemi világot. Csak így léphetjük át az űrkorszak küszöbét. 4. 2. Korunkban az értelem forradalmáról többnyire a műszaki-tudományos forradalommal kapcsolatban beszélünk. Tudományon egyrészt az ismeretek rendszerét, másrészt az ezekhez az ismeretekhez vezető tevékenységet értjük. Ugyanakkor a tudománynak realizációs szférái is vannak, melyekben, a társadalmi valóságba ágyazva, elméletei és javaslatai megvalósulnak. A tudomány megvalósulásával és megvalósításával kapcsolatban a legtöbbször a termelés szféráját emeljük ki. Az első ipari forradalom óta a tudomány egyre nagyobb mértékben válik közvetlenül termelőerővé. A tudomány expanziója oly gyors, hogy sok esetben messze meghaladja a termelés színvonalát. A tudomány forradalmával kapcsolatban, közvetlen termelő erővé válása mellett, figyelemreméltó kérdés a tudomány és a technika között fellelhető ellentét, illetve fáziseltolódás. Nyilvánvaló, hogy a tudomány és a technika különböző társadalmi jelenségek. A görögöknek például már volt tudományuk, de technikai fejlődésüket minden bizonnyal a rabszolgatartó társadalmi rend akasztotta meg. Napjainkban két ellentétes irányvonal megnyilvánulásának vagyunk tanúi. Egyrészt növekszik a technika szerepe és hatása a tudomány fejlődésére, másrészt növekszik a tudomány és a technika fejlődésének látszólagos önállósága. Minden valószínűség szerint dialektikus ellentétről — tehát egységről — van szó. Annyi bizonyosnak tűnik, hogy civilizációnk további fejlődése csak műszaki (technikai) civilizációként képzelhető el. A technikának „másik természetté” válása mellett ugyanekkor szükség van a tudomány további terjeszkedésére, az élet minden területére való behatolására. Már megtanultunk nem hinni istenben, most meg kell tanulnunk nem félni Gólemtől sem. És ezzel eljutottunk a tudományos gondolkodásmód jellegének kérdésköréhez. A műszaki-tudományos forradalom problémáit elemző művek a gondolkodással kapcsolatban legfeljebb a tanulást, a műveltséget, esetleg az alkotó gondolkodást emelik ki. E kérdések — különösen az alkotó gondolkodásé — természetesen rendkívül fontosak, de nézetünk szerint őket megelőzően szólnunk kell a gondolkodás jellegéről is. Arról van szó, hogy a lehetséges gondolkodás- módok — mágikus, misztikus, racionális — mellett következetesen a tudományos gondolkodásmódot kell elsajátítanunk és gyakorolnunk. Az egyes gondolkodásmódokat az elmélet és gyakorlat viszonya, a két tevékenységszféra közti kapcsolatok, hatások helye és iránya jellemzi. Ha a tevékenységeket vízszintes, a hatásokat és kapcsolatokat pedig függőleges nyilakkal jelöljük, akkor a problémát a következő ábrán foglalhatjuk össze:
