Irodalmi Szemle, 1975
1975/10 - Petrőci Bálint: Tüzes levegő
— Elhinnénk, ha vakok és süketek lennénk — szólal meg dörgedelmes hangon s a bírák felé fordul. — Fábry István vádlottról köztudomású, hogy a fiatalság szervezője a kommunista pártban és ennél az indoknál fogva adta a könyvet Péntek Lászlónak, hogy Királyiban a mozgalom megszervezésében segítségére legyen. Évek óta nem volt a kezemben a daloskönyv. Arra biztosan emlékszem, hogy üzletben vásároltam, tehát „legális árucikk”. Akkor a hátsó oldalon ott kell lenni... Nem is gondolom végig. Szinte zuhog belőlem a szó, amikor a büntetőtanács elnökét kezdem biztatni. — Nézze csak meg, bíró úr, az utolsó lapot is! Ha jól emlékszem, ott áll egy név, hogy ki adta ki a minisztérium engedélyével! A vöröses arcú bíró fellapozza az utolsó oldalt. Elhalványodik az arca. Az ügyész a bírák asztalához lép, ő Is elolvassa, amit el kell olvasnia, és zavartan egymásia néznek. Biztosak lévén feltevésükben, hogy illegális nyomtatványról van sző, meg sem nézték az utolsó oldalt. Clementis és Salát doktor elégedetten pillantanak rám, mintha csak mondanák: Jól van, fiú, csak így tovább! De a bíró nem kívánja a továbbot. A váratlan fordulat elvette a kedvét. Mint egy igazi úr, előkelő mozdulattal a karórájára pillant, s az előrehaladott időre hivatkozva másnap reggelig felfüggeszti a tárgyalást. Az utcán zaklatnak a fiúk. — Hogy jutott eszedbe az utolsó lap? — Magam sem tudom ... Ahányan csak tudunk, Réthy elvtársnak, a rimaszombati pártalapítónak kis asztalos- műhelyében zsúfolódunk össze. A vádlott lányok a kis szobában Réthy mamával töltik az éjszakát. Mi megágyazunk. A gyalupadon, a padlón szétszórjuk a forgácsot. Ekkor toppan közénk három tapasztalt elvtárs, Richter Miska, Fidlik szenátor és Zupka Fero. Zupka elvtárs kinyitja az aktatáskáját és mosolyogva kérdezi: No, mi van benne? Kolbászt, szalonnát rak az asztalunkra, a gyalupadra. — A gortvai Vince elvtárs küldi, fiúk! Jó étvágyat! Jóízűen falatozunk, s a nap eseményeiről beszélgetünk. Richter Miska, aki jól ismeri a dörgést, ezeket mondja: — A bíróság óvatosabb lesz. Főleg a csendőrségi jegyzőkönyvekre fog támaszkodni. Jól ismerem Vágási módszereit. Reggel beszélni kell a tornaijai, a királyi fiúkkal! A tanúk semmit se ismerjenek be, azt is tagadják meg, amit veréssel kényszerítettek ki belőlük!... Igaza volt Richter Miskának. A bíróság valóban óvatosabb lett. Másnap reggel több a rendőr és civil hekus. A tárgyalóterem folyosóján igazoltatják az embereket. Akiről feltételezik, hogy a „hangoskodók” közé tartozik, nem engedik be. Nagy a lárma, nagy a zsivaj. Felháborodott tiltakozások. A Leva Fronta tudósítója háborog. A gumibot először a mellén csattan. Ki innen! Felordít a fiú, fenyegetőzik, hogy mindent megír! Közrefogják a hekusok és viszik a közeli járáshivatalba, ahol majd működésbe lép Bárta, a főhekus. A prágai tudósító orrából, szájából csorog a vér. Majd adunk mi neked mindent megírni! Megkezdődik a tárgyalás második napja. Azok, akiket kiűztek a bíróság épületéből, a téren ordítják kórusban a jelszavakat. Éljen a Szovjetunió! Engedjék szabadon a fiatalokat! És kórusban éleseket füttyentenek. A bírák háta mögött az ablak. Minden behallatszik. Hátra-hátrakapkodják a fejüket. Akadozik a tárgyalás. A büntetőtanács elnöke már nem szunyókál. Kivertük szeméből az álmot. Most már nem hagy beszélni bennünket, amikor csak teheti, belénk fojtja a szót, és nagy hangon diktálja a jegyzőkönyvet. Csak akkor pihen meg egy kicsit, amikor védőügyvédeink Vágásival vívják szóharcukat. Vallatják a tanúkat. De csak azok véleményére kíváncsiak, akik az ő előírásuk szerint beszélnek. A bíróság elé állítják Túróczi Ferencet is. — Vajda József, a gömörhorkai KISZ elnöke, amikor instruálta a fiatalokat... — kezdi akadozva Turóczi és elhallgat, oldalt a vádlottakra pillantgat. — Beszéljen nyugodtan! — biztatja az ügyész. — Itt senki se harapja le az orrát! Itt nem, de odakint! — gondolhatja a tanú. Inkább a nyelvébe harapott volna, amikor!...
