Irodalmi Szemle, 1975
1975/10 - Lovicsek Béla: A nagy story
ZSONGÖ (elillan a szorongása, felnevet): Így már egészen másként hangzik, kedves szerkesztő uram! FÉNYES: Hát... bocsánatot kérek, hogy elraboltam a drága idejét, most már valóban nem tartom fel sokáig. Csupán azt szeretném megtudni, hogy mikor és hol kapom kézhez a pénzt? ZSONGŐ: Mondjuk ... mához egy hétre, este tízkor... De hogy hol adhatnám át, azt nem tudom ... Nincs valami jó ötlete? FÉNYES: Jó ötletért sosem megyek a szomszédba: hozza fel a lakásomra. Természetesen, ha önnek megfelel. ZSONGÖ: Megfelel. FÉNYES: Kérem, jegyezze fel a cimem: Pokol utca tizenhárom, első emelet három. ZSONGŐ: Helyes... Tehát mához egy hétre, este tízkor önnél leszek, de ... van egy kikötésem. A családja nem tartózkodhat otthon, a társát viszont mindenképpen látni akarom! FÉNYES: Látni fogja, igazgató úr. Viszontlátásra! (Zenei átkötés) 10. Fényes dolgozószobájában (Irógépkopogás) MAGDI: Pihenj már egy kicsit, Lajos, a te korodban nem szabad ennyire hajtani. FÉNYES: Tudom, Magdikám, de holnap reggelre el kell vele készülnöm. Mindenáron. Ez az életem legnagyobb storyja... Mit szólnál hozzá, ha néhány napon belül leszámolnák az asztalra kétmillió koronát? MAGDI: Ha még egyszer pénzt emlegetsz nekem, isten látja a lelkemet, elválok tőled! FÉNYES (felnevet). 11. A jelügyelő irodájában FORRÓ: Mi szél hozta erre, szerkesztő elvtárs? Komornak és kialvatlannak látszik. FÉNYES: Szeretném megkérni valamire. FORRÖ: Ha módomban áll, szívesen teljesítem a kérését. Miről lenne szó? FÉNYES: Belenézhetnénk együtt a nyilvántartási lapokba? FORRÖ: Semmi akadálya, feltéve, ha tudom, kiről van szó. FÉNYES: Egy lányról, bizonyos Kovács Leontináról. FORRÖ: Mit akar róla megtudni? FÉNYES: Mindent. FORRÖ: Túl sokat kíván. FÉNYES: Miért? Ismeri? FORRÓ: Jobban, mint gondolná! FÉNYES: Igen?... Értem, — most már mindent értek... Tehát nem véletlenül járt Pesten, — és nem véletlenül találkozott össze velem, nem véletlenül szállt meg a szomszédos szobában... és a szakállas fiatalember sem volt mese... Nem gondoltam, hogy egy úton járunk ... FORRÖ: Gondolja?! FÉNYES: Most már egész bizonyos vagyok benne ... Tessék! FORRÖ: Mi ez? Kisregény? FÉNYES: A nagy story! Életem legnagyobb storyja! FORRÓ: Hát mégis megírta? FÉNYES: Engedelmével, igen! FORRÓ: Minden elismerésem az öné, — csakhogy van ennek az egésznek egy kis szépséghibája... FÉNYES: Mégpedig? FORRÖ: Nincsenek bizonyítékok, sem magának, sem nekünk, és bizonyítékok nélkül bírósági eljárás sem lehet. Ügy bizony, szerkesztő elvtárs! FÉNYES: Nekem van bizonyítékom, illetve lesz! FORRÓ: Mikor?
