Irodalmi Szemle, 1975

1975/9 - HAGYOMÁNY - Csanda Sándor: Tinódi Sebestyén Kassán

„TámasztácL fel az gyermök Dávidot / Pásztorságból szerelmes prófétádat, / Megöleted az nagy Góliátot t Es megrontád kegyetlen jászokot” A hazafias tetteket végrehajtó Dávidról és Judit asszonyról Tinódi — aktualizáló szándékkal — külön históriát is írt, s a filiszteusokat ott is jászoknak nevezi. A Hadnagyoknak tanúság Tinódinak egyetlen lírai jellegű verse, eszmeisége a vallásos és hazafias szemlélet egybeötvöző- dését tükröztetl. Versformája: négyesrímű, tizes, szabadon váltakozó ütemekkel.

A Kassa alatti Nagyida kulcsárát is megörökíti Tinódi — mintegy bosszúból — Az udvarbírákról és kulcsárokról című költeményében: Nagyidai kulcsár az bohnyaival Lám atyafias volt álnokságával, Nem barátkozik vélem az jó borokval, Ha fiamat küldöm, illet szitokval.” A vers egyúttal Tinódinak egyik jellemző tulajdonságát is elárulja: igen szerette a bort, s úgy érezte, hogy jó bortól tud csak jó éneket szerezni, míg a rossztól keserűen krákog. Ezért átkozza a kulcsárokat és udvarbírákat, akik az úrtól neki kiutalt bort maguknak tartják meg. A költemény megvilágítja Tinódi társadalmi helyzetét is: hiába volt a kor legnevesebb magyar énekszerzője, aki 1553-ban Kassán nemesi rangot kapott, a főurak tiszttartói őt Is csak a cselédek és szolgák közé sorolták.

Tinódi általában nem nagy gondot fordít versei művészi megformálására; míg Balassi legjobb versei a „képes beszéd” iskolapéldái lehetnek mesteri módon halmozott metaforáival és költői hasonlataival, ő legtöbbször megelégszik az események egyszerű előadásával; sokan bírálták már rímként használt szóismétléseit is (vala-vala). Tudnunk kell azonban, hogy mindig énekverset írt, melynek a dallama többé-kevésbé kiegyenlítette a ritmus hiányosságait. Ihletett óráiban megnyilvánult költői tehetsége is, így például a szintén Kassán írt Kapitán György bajviadalában lírai eszményítéssel tudja megeleveníteni a végvári vitézek életét, s néhány strófája Balassi híres katonaénekére emlékeztet: „Bátor szívvel az vitézséghöz vannak, Ha ellenségöt halinak, meg- vidulnak, Gyorsan ő jó lovakra felfordulnak, Az ellenségnek hamar arcul állnak. Erősen vívnak, szerencsét kísértnek, Kik közülük meghalnak, sebesülnek ... Az körösztyén hitért gyakor harcokban, Es jó hírért, névért sok országokban.” Históriás énekeiben van bizonyos epikai objektivitás, amely ma már szokatlanul hat: a másik fél álláspontját megjegyzések és cáfolat nélkül, tárgyilagosan szokta közölni. így például a rablók várainak elfoglalásában egyet ért a törvénnyel, mégis megdicséri a bátran ellenálló lévai tiszteket, akik „az egy tisztösségért ott meghalni akarnak”, majd bolondságnak mondja, hogy a csábrágiak oly könnyen átadták a várat. Az Erdéli históriában pedig akár Ferdinánd királyról van szó, akár a vele szemben álló János Zsigmondról, mindkettőről csak szépet és magasztalót szól. Ez megegyezik Tinódi hitelességre törekvő, tudósítói álláspontjával: szubjektív elfogultságtól függetlenül szeretné leírni az eseményeket, s ez gyakran azt a benyomást kelti, mintha a másik fél álláspontját is helyeselné. Csupán a török „igazát” nem tudja sohasem elismerni, sem szimpátiával bemutatni. Tinódi kassai házának helyét erősen megkopott tábla őrzi a Kovács (Kováčska) utcában. Érdemes volna ezt halálának közelgő 420. évfordulója alkalmából renováltatni.