Irodalmi Szemle, 1975
1975/9 - Mészáros László: Valóság, fantázia és jövő
Mészáros László valóság, fantázia és jövő (Stanislav Lem: Tudományos-fantasztikus irodalom és futurológia. — Gondolat, Budapest 1974, 506 oldal) 1. A jövő dimenziója. A jövő tulajdonképpen a modern kor „tallálmánya”. Az ember számára természetesen mindig fontos volt, hogy milyen lesz a holnap, de — ugyancsak természetesen — először el kellett jutnia a jövő lehetőségeinek a felismeréséig, tudatosításáig. A különböző ásatások, valamint a primitív törzsek körében végzett megfigyelések azt bizonyítják, hogy az ősember valószínűleg egyáltalán nem érzékelte, tudatosította az idő múlását. Elképzeléseire, gondolkodására a jelenben való gondolkodás nyomta rá bélyegét (prezentizmus). Az emberi gondolkodásnak nagy utat kellett megtennie, míg a mítoszok világából a vallásos, utópisztikus és tudománytalan elképzeléseken keresztül eljutott a jövő valóságának a felismeréséig, a tudományos jövőkutatásig — és a tudományos-fantasztikus irodalomig. A radikális fordulat, valamikor a tizennyolcadik század végén és a tizenkilencedik század elején, a világ képének alapos megváltozásával következett be. A földrajzi hódítások után az ember a valóság újabb területeire tört be, s egyre gyakrabban kellett feltennie a jövőre, a változások eredményére vonatkozó kérdéseket. Az első világháború után — lényegében a huszadik század kezdetén — meggyorsultak az események és napjainkén a műszaki-tudományos forradalomnak az élet minden területére beszivárgó változásai egyre konkrétabbá teszik a jövő dimenzióját. Az ember a múlt- jelen-jövő idősíkokban valóban három dimenziós emberré válhat. 2. A sci-fi kezdetei. A tudományos-fantasztikus irodalom kezdeteit majdnem minden elemzője más-más korba helyezi és más-más személyhez fűzi. Theodor Sturgeon amerikai író szerint például az első sci-fi szerző minden bizonnyal Ezékiel próféta volt. A műfaj eredetét kutatók így jutnak el például Nanoferkaptahig, a Ptolemaiosz fáraók egyikének írnokáig, aki a Föld mélyébe tett utazást, hogy a Bölcsek Könyvét megtalálja. Gérard Diffloth szellemes gondolatmenetben mutat rá az ilyen keresgélésnek téves voltára (Galaktika 1). Cyrano de Bergerac két munkája — A Holdbéli utazás és A Nap államai és birodalmai — a tudományos elméletek, hipotézisek és hóbortos, olykor zseniális ötletek olyan gyűjteménye, amelyben már olvashatunk a beszélőgépről, az ejtőernyőről és — egy századdal Montgalfierék előtt — a meleg levegő fölhajtó erejéről. Bergeracnál tehát már fel-feltünnek a sci-fi jellemzői is. Isaac Asimov viszont Keplerre esküszik, aki pontos adatok alapján első ízben írt útibeszámolót a Holdról. A műfaj tulajdonképpeni kezdetét azonban mégsem Nanoferkaptah, s nem is a filozófiatörténetbe tartozó utópisták (Platóntól Saint- Simonig), s nem Kepler és Cyrano jelentik, hanem Verne és Wells. Az ő irodalmi törekvéseikben jelenik meg először a jövő dimenziója. Nem véletlen az sem, hogy az ő munkásságukban két lehetséges hozzáállás — a technikai és a szociális előrevetítés — is kimutatkoziV. A tudományos fantasztikus irodalomnak, mint műfajnak a megteremtése pedig a harmincas években történt Amerikában. Wellsszel és Vernével mintha lezárult volna Európa vezető szerepe. A valós szociális, történelmi háttér persze jól kitapintható. Hugo Gernsback magszinjai már programként tűzték ki a tudományt és a fantasztikumot. Az új műfaj negatív és pozitív oldalait Jaques Bergier így foglalja össze: „negatív oldala a gyakran minden irodalmi érték nélküli írások, papírmasé figurák. Pozitív oldala: határtalan és teremtő optimizmusa, páratlan érzékenysége a technikai haladás erővonalai iránt (nincs olyan fizikai, kémiai, biológiai eredmény, melyet az Amászing Stories vagy a Wonder Stories meg ne jósolt volna, sőt szinte már meg
