Irodalmi Szemle, 1975
1975/1 - FIGYELŐ - Duba Gyula: A szépség szomja a vagyonom (Gyurcsó István köszöntése)
A szépség szomja a vagyonom Gyurcsó István köszöntése 60. születésnapján Olyan költő ő, akinek a költészete a létünkről való számadás s egy ismerős és közeli emberi sors tükre. Életünk egészét jellemzi, közülünk való. Egyszer — tízegynéhány éve már — a szülőhelyén, Garamkövesden jártam, a szülei aranylakodalmán. Ma is emlékszem a házukra: a falu fölött nyújtózó dombkaréj tetején állott, kitéve a szeleknek. Alacsony vályogfalú ház cseréptetővel; valamikor zsúp- födeles volt, de leégett, így került rá a cseréptető. Mellette távolabb hasonló házak álltak, némelyik szinte a domboldalra ragasztva — gurgyaloknak hívják őket errefelé —, de a Gyurcsó-ház ezek között Is .a legszélső, és a legmagasabb helyen fekszik; a szegénység fellegvára, ez volt róla az első gondolatom. Kisablakos, tépett ereszű, körülötte foghíjas kerítés, udvarán néhány virágágy és gyümölcsfa. Víz sincs a gur- gyalok között, kút híján a faluba kell érte járni. Irgalmatlan és metsző lehet itt a dombtetőn a téli szél. A költő innen indult, hogy második otthona az ország legyen. Nem szónoki fogás vagy patetikus túlzás ez, így igaz. Hegyeken-völgyeken című riportkönyve végén magyar—szlovák szótárát közli a bejárt helyeknek: felsorol 128 helységnevet: S hány nevet bizalmasan, barátok, ismerősök, az emberileg közeli riportalanyok nevét! És még hány új nevet tudna azóta említeni?! Az emberi problémák iránt nyitott és az élet ismeretére szomjas lelket hozott magával a költő a garamkövesdi dombtetőről a gur- gyalok közül, a szeleknek kitett öreg házból. Verssé, írott szóvá formált érzéseiben, felismeréseiben és gondolataiban őszinte visszhangot kelt a valóság, mert bár javakban keveset, de emberi érzékenységben és fogékonyságban, meg közösségi hajlamban sokat adott neki a szülői ház és a népes család. Versel, költészete is ezt példázzák. Első kötetének a címe: Anyám mosolyog (1955). A könyv lírája a magával vitt családi emlékek s a belőlük származó melegség. A Termő időben (1960) — férfi a nagyvilágban. „Állj meg, idő...” mondja az ötvenéves költő (Nyugtalan ének, 1964), s a következő kötetének ilyen címet ad: Percmutatók (1968). Az életérzés íve az édesanya mosolyától a múló percek felismeréséig és döbbenetéig ér. A két állomás távolsága között, az élettapasztalatok és érzések íve alatt az egyszerű emberi élet értékei helyezkednek el. Kása és kenyér, szalonna, szén és ruha, bor és régi jóbarátok. Aztán a tanulságok: „Sebeink helyén vastagabb lesz a bőr...” A költő verseiben a valóságos, a megélt élet tényei és képei rendeződnek áttekinthető egységekbe, hogy olvasójuk ösztönösen felüsse a fejét: ilyen až ember! S a költő rábólint: igen, ismerem. Találkoztam vele. Kerestem őt, utána indultam az országba, hosszú utakra és ismeretlen tájakra, mert bennem él a vágy, hogy ismerjem az ember életét és a sorsunk lényegét. A mi tájainkon a költő az embert keresse és azokat a rejtett szálakat bogozza, melyek a lelkeket összekötik, tétova ujjaival azokat a kötéseket tapogassa, amelyek egybefűzik a közösségeket. Ez az emberi szépség értelme és lényege. Gyurcsó István életszerető és életigenlő költőnk, akinek verseiben a szomjúhozott és megtalált szépség az emberi lélek nyitottságával és kiapadha^talan belső melegével azonos; jubileumán ezért hajtunk előtte fejet. Duba Gyula
