Irodalmi Szemle, 1975
1975/9 - Németh István: A paprika
Németh István a paprika — Jó meleg van! — mondja valaki a Naszvadra induló autóbuszban szeptember közepén. Később egy idősebb bácsi megtoldja: — Bizony, meleg van... Ha én mondom, nekem igazán elhihetik! — Harminckét fok — hangzik egy másik ülésről. — Pedig milyen hideg volt a múlt héten! Már azt hittük, dér lesz. — Szedte is mindenki a paprikát szombaton! — mondják, és csak az érti igazán a beszélgetést, illetve azt, hogy mennyire jellemző ez a kis párbeszéd a naszvadiakra, aki valamelyest ismeri a falut, s tudomása van arról, hogy milyen sokan termelnek paprikát. Egy munkaruhában, kockás inget, fekete mamuszt viselő idős, hetven körüli bácsi megkérdi az egyik kislánytól, hogyan hívják, aki erre bátran megmondja a nevét. A bácsi meg hozzáteszi: — Nekem is van egy ilyen kis unokám! Még te sem jársz iskolába, ugye? — De járok — válaszol a kislány. — Már tavaly is jártam. — Látod, így kell beszélni — szól ismét az öreg. — Ne sajnáld senkitől a beszédet, legyél te is olyan kis kofa! Mondhatnám, e két párbeszédben benne van az egész falu. Mert mi másért is kellene, hogy már egy ilyen kis naszvadi csöppség is kofa legyen, ha nem azért, hogy megállja a helyét a nagyvilágban, a piacokon, hivatalokban, amikor a maga ízes, finom paprikájával kilép a falujából. De mi is a helyzet ezzel az egész paprika-üggyel? A nemzeti bizottság titkára, Darázs Tibor világosít fel: — Ott kezdem — mondja —, hogy többnyire mindenki alkalmazásban van, aki foglalkozik a paprika termesztésével Naszvadon, s így sokszor egész estig, éjszakába nyúlóan dolgoznak vele. Különösen amikor már termőre fordul, mivel a paprikát nem elég csak kitermelni, de el is kell adni! Előbb leszedik, megmossák, felpakolják, aztán pedig sokszor már éjfél után két órakor indulnak, hogy hajnalban, reggelre, amikorra felébrednek a városok lakói, már a piacon legyenek. A község szempontjából természetesen egyáltalán nem közömbös, hogy vajon foglalkoznak-e a naszvadiak a paprika termesztésével vagy sem! A paprikatermelők ugyanis egyben adófizetők is, és nemcsak azzal hajtanak az államnak és a társadalomnak hasznot, hogy kitermelik a drága vitaminokat, de azzal is, hogy adót fizetnek. Mi ebből, illetve többek között ebből is építjük a községet. De erről kérdezze meg inkább Patasi Péternét, a nemzeti bizottság adóbevallási szakelőadóját, mert ezt ő intézi, s így ő tudja a legjobban. Amikor benyitok a nemzeti bizottság földszinti irodahelyiségébe, Patasi Péterné, adóbevallási szakelőadó és Haris Gyuláné könyvelőnő a papírjaik fölé hajolva tökmagolnak. — Most kaptuk, aztán nem bír az ember ellenállni a csábításnak — mondják ás a kis tökmag-kupacra mutatnak. Persze, miután kiderül, hogy a naszvadi paprika felől érdeklődöm, még inkább zavarba jönnek, sőt, hirtelenjében nem is tudnak hova tenni. Látom rajtuk, nem tudják, vajon elmondhatnak-e mindent, hiszen mint utólag kiderült, mindaz, amit mondanak a faluról, a falu évi nyolcszázötvenezer korona nagyságú adóbevételéről, az adófizetőkről, az rájuk is vonatkozik, és ki tudja, ezzel nem ártanak-e a naszvadiaknak és önmaguknak is. — Mondjanak csak el mindent pontosan és igazságosan! — bíztatja őket Darázs Tibor is.
