Irodalmi Szemle, 1975

1975/9 - Csontos Vilmos: Versek

Csontos Vilmos

astéli ének

Öregség, öregség,

Korán megérkeztél,

Merre is mehetnék,

Hogy útba ne lennél.

Sietve mondatod,

Amit el nem mondtam, Villantod a napot: Már-már végsőt lobban.

Sötét lesz? — Nem félek: Lángoló szívemnek Sugarában lépek,

S irányt nem tévesztek.

Öregség, öregség,

Korán megérkeztél, Türelmes maradj még, Mintha itt se lennél.

Hagyd, hogy az alkonyat Ügy öleljen engem; Hallhassák dalomat, Amerre én mentem.

két hangra

Ne hidd:

Tíz körömmel kapaszkodtam, Sehová se nem jutottam.

Visszanézek, s köpök nagyot, Szégyenlem, honnét ballagok.

Gyalogutam megfárasztott,

S könnyen feladom a harcot.

De hidd:

Táncoltatnak hideg szelek,

S virágokkal ölelkezek.

Ősz van, s a szívem nem hiszi; Magában nyár tüzét viszi.

Tél is lehet, hó-ravatal;

Marad megtartómnak a dal.

alagsorból

Alagsorból emeletre,

Felmennék én, ha lehetne,

Ha valaki felvezetne,

Valaki ha úgy szeretne.

Jó lenne ott megpróbálni,

Onnét meddig lehet látni?

S röppenteni ajkam hangját,

Vajon milyen messze hallják?

Kipróbálni azt is — végül,

Tudnék-e szédülés nélkül Állni ott — és mit éreznék?

Mint lenn, fenn boldogabb lennék?

— Alagsorból emeletre,

Felmennék én, ha lehetne,

Ha valaki felvezetne,

Valaki ha úgy szeretne.