Irodalmi Szemle, 1975

1975/8 - HAZAI TÜKÖR - CSALLÓKÖZ - Mácza Mihály: Az alsó-csallóközi munkanélküliek mozgalma 1931— 1932 telén

valamennyi munkanélkülinek nyújtson az állam napi 15 Kč segélyt. Ismertette a kom­munista pártnak a rossz termés által sújtott falvak szegény népének megsegítésére vonatkozó programját, majd felszólította a kisgazdákat, hogy minél nagyobb számban lépjenek a kommunista pártba, amely a jövőben külön szervezeti keretet biztosít tevé­kenységüknek (kisgazda szövetség). A külpolitikai helyzetet elemezve rámutatott arra, hogy valamennyi kapitalista állam igyekezete a Szovjetunió megsemmisítésére irányul. Ismertette a Szovjetunióban tett látogatása alkalmával szerzett élményeit (az élmény- beszámolónak volt a legnagyobb hatása a hallgatóságra), összehasonlítva a szovjet munkások és parasztok életét a csehszlovákiai munkásság kizsákmányolásával. Beszéde végén felkérte a jelenlevőket, hogy támogassák a pártnak Major István kiszabadításáért indított akcióját és segítsenek összegyűjteni a kiszabadításához szükséges — a már 200 ezer koronára emelt — kauciót. A gyűlés végén határozatot fogadtak el, amely követeli az adók csökkentését, az árverezések leállítását, valamennyi munkanélküli ál­lami segélyezését, a közmunkák megindítását és a népkonyhák megnyitását. Steiner Gábor kijelentette, hogy a határozatot a parlament elé terjeszti.10 Steiner Gábor nagymegyeri népgyűlési beszédében jól tükröződik a kommunista pártnak az a törekvése, hogy a munkanélküliek és kisgazdák legégetőbb szociális kö­veteléseiért vívott harcot egybekapcsolja politikai célkitűzéseinek népszerűsítésével és felhasználja a forradalmi munkásmozgalom szervezeti megerősítésére. E törekvés jellemzi a CSKP KB 1931. október 31—november 1-i plénumának határozatát, valamint a CSKP KB november 6-1 levelét a párt összes szervezeteihez és a KB Titkárságának körlevelét a párttagok általános ellenőrzéséről, illetve átigazolásáról.11-A kommunista párt tagjainak ellenőrzése, amely 1931 december végéig volt végrehajtandó, a párt belső megszilárdulását és akcióképességének növelését szolgálta. Ezzel egyidőben a párt fokozott gondot fordított a befolyása alatt álló tömegszervezetek — a Vörös Szak- szervezetek, az ifjúmunkás szekciók, a proletár testedző egyesületek és főleg a Vörös Segély csoportjainak aktivizálására és e szervezetek taglétszámának növelésére. A tag­toborzást jelentősen elősegítette a Major István szabadlábra helyezéséért folyó akció. A Vörös Segély szlovákiai kerületi vezetősége 1931. november 14-én levelet intézett csoportjaihoz, a Vörös Szakszervezetek csoportjaihoz, a proletár testedző egyesületek­hez és a kommunista pártszervezetekhez, amely részletes utasításokat tartalmaz Major István kiszabadítását illetően, valamint a Vörös Segély szervezeteinek gyakorlati tevé­kenységére és a tagtoborzásra, továbbá tájékoztatja a tagságot a Vörös Segély delegá­ciójának a Szovjetunióban tett látogatásáról és a Vörös Segély téli segélyakciójáról.12 A Vörös Segély felhívása alapján a kommunisták vezetésével Alsó-Csallóköz közsé­geiben is megindult a gyűjtés Major István kauciójára. A proletárok utolsó fillérjeikből áldoztak népszerű képviselőjük kiszabadítására. Annak ellenére, hogy a gyűjtést végző személyeket a hatóságok üldözték s tettenérés esetén bebörtönözték (pl. Gogh Simont Gutáról),13 néhány községben sikerült a szinte fillérenként összeszedett pénzt postára adni. Így pl. Nagymegyeren 80 Kö-t, Lakszakállas-on 61 Kč-t gyűjtöttek s küldtek el a kaucióra.14 November 29-én a komáromi Munkásotthonban összeült a CSKP körzeti pártkonferen­ciája, amely a Major-akció és a munkanélküliek harcának további szervezésével és belső szervezési kérdésekkel foglalkozott. A konferencián 40 küldött vett részt, a területi vezetőséget Bánét Jenő képviselte. A körzeti végrehajtó bizottság tevékenységéről 10 Ugyanott 11 OA Komárno, fond OÜK 1331/1931 prez. — Az Országos Hivatal Elnökségének 1931. XII. 1-i körlevele a járási hivatalokhoz; OŰK 1340/1931 prez. — A Komáromi Rendőrbiztosság 1931. XII. 11-i jelentése a komáromi járási főnöknek a CSKP KB-től a nagymegyeri kommunista pártszervezet címére érkezett utasítások elkobzásáról 12 OA Komárno, fond OÚK 1184/1931 prez. — 7 A/1932 prez. — A Csehszlovákiai Vörös Segély össz-szlovákiai kerületi vezetőségének 1931. XI. 11-i levele a Vörös Segély csoportjaihoz, a Vörös Szakszervezetek csoportjaihoz és a proletár testedző egyesületekhez, valamint a kommunista párt összes szervezetéhez 13 OA Komárno, fond OÜK 1184/1931 prez. — A gútai csendőrőrs 1931. XI. 26-i jelentése a Ko­máromi Járási Hivatalnak 14 OA Komárno, fond OÚK 1184/1931 prez. — A nagymegyeri csendőrőrs 1931. XI. 28-i jelen­tése a Komáromi Járási Hivatalnak

Next

/
Thumbnails
Contents