Irodalmi Szemle, 1975

1975/8 - HAZAI TÜKÖR - CSALLÓKÖZ - Nyitray Dezső: Anyáink ruhaanyag-termelési munkája

kötötték az elszakadt fonal végével, majd az orsócskán átkötötték a fonalat, hogy tovább ne bomoljon, és a szövővászon megfelelő helyére téve mindaddig lógni hagyták, míg csak a szövésnél túl nem jutottak a csomón, s amíg az új szál a vászonba nem szövődött. Majd az orsócskát és a leszakadt szál vásznon maradt részét levágták. Ha túl vékony volt a megvetett fonal, vagy figyelmetlenül fonták, nagyon gyakran elszakadt.

A gyári gyapotfonálból készült pamutot nem kellett kukoricaliszt-főzettel kenegetni.

Rendszerint négyféle szövést végeztek a téli időszakban. Az első a kenderkócból vagy szöszből font fonal megvetése, illetve megszövése volt. Ezt négynyüstös bordába szőtték. Második szövési mód a szép sima rostú, fésült kender fonalának szövése két nyüs- tön. Ugyancsak két nyüstön szőtték a kombinált vásznat is. Ennek alsó szálai vagy bélése már gyárban készített gyapotfonalakból állott. A gyapotfonalat Rózsahegyen készítették, s a kereskedésekben különféle vastagságokban árulták. Ez volt a harmadik fajta, vagyis a gyapotszálas szövés, amelyhez általában még különféle színű DMC pamutot is vásároltak, és az egymástól elkölcsönzött minták alapján, rózsákat, faleveleket és egyéb díszeket formáltak, szőttek egybe. Sokszor még az ötödik faluból is hoztak mintát, csakhogy valami újat, különlegeset alkossanak. Nagyon figyelmes, pontos számolást, művészi ízlést, a színek harmóniáját követelte meg ez a lassan haladó, nagy türelmet igénylő munka. A negyedik szövési mód a színes házi rongypokrócok szövése volt.

A mintaalakítás úgy történt, hogy finom, sima, fakés alakú hegyes deszkalappal számolgatták a szövőszéken a kihúzott gyapotfonal szálait. Az így összeszedett szálakat keskeny, folyamatosan szélesedő deszkalapokkal elválasztották a többitől, s a szövést úgy végezték, hogy a nyüstökbe szedett szálak közé a csolnakvetővel előbb egy gyári fehér szálat vetettek, majd a keményfa deszkák által szabályozott minták pamutszálainak áthúzogatása következett. Utána ismét a rendes csolnakvetés, pamuthúzogatás mindaddig, amíg csak ki nem teljesedett a minta. Ha vissza-visszatérő volt az alakzat, vagy annak szálai növekvő, illetve szabályosan fogyó tendenciát mutattak, azért, hogy ne kelljen a szálak számolását újból végezni, a szövőszéket átérő zsinórt vettek elő s keresztülhúzták a kifeszített, átszámolt pamutszálakon. Ezeket a zsinórokat sokszor napokon keresztül is benne hagyták a fehér pamutban. Csak akkor emelte fel a szövőasszony a zsineg két szabadon csüngő végét, amikor ismét rájuk került a sor. Egy másik asszony ezalatt nagy gondosan és figyelmesen átszúrta a hézagokon a tartódeszkát, egyre magasabbra. A végén a szövőasszony újra átfűzhette rajtuk a minták különféle színeit. Közben folyt a szövés: egy fehér bélelés, egy mintaáthúzás. Ha már nem volt szükség a mintának a zsinór, illetve a tartódeszka szerinti szabályozására, a zsinórt kihúzták. Ez a zsinór leginkább régi, elavult, megszakadozott nyüstökből került ki, amelyeket már nem volt érdemes utánakötni. Ha már elkészült egy-egy minta, csak fehérrel szőttek tovább, vagy új mintákat kombináltak, és tetszés szerint színesítették. Ilyen mintásán szőtt vászonból nemcsak szép abroszokat, szalvétákat, terítőcskéket, törlőket, törülközőket szőttek, hanem ágylepedőket, párnacihákat, dunnahuzatokat, sőt függönyöket is. Amilyen sok fáradsággal, számolással, deszkaforgatással járt az ilyen szövés, annál könnyebb volt a befejezése: az egyes darabok levágása, összevarrása és azonnali használatba vétele.

A fésült kenderből és annak kocából szőtt vásznat, amikor levették a szövőszékről, fehéríteni kellett. Ez a fehérítés abból állt, hogy napsütéses tavaszi és nyári időben, naponta kétszer-háromszor az egész véget hidegvizes dézsába mártották, s amikor már teljesen átázott az új vászon, kitették a szétteregetett szalmára, hogy az erősen rátűző nap sugarai fehérítsék. Persze, nagyon kellett vigyázni arra, hogy mindig ugyanaz az oldala legyen felül a nap felé fordítva, s nehogy a baromfi összepiszkítsa, mert máskülönben nagyon sokáig tartott volna a fehérítés és foltos lett volna a vászon. E vékony kendervásznat nemcsak alsóruhák készítésére használták, de jó áron megvásárolták az ún. középosztály tagjai: a hivatalnokok, tanítók; nyári öltönyök, hosszú, porvédő kabátok alapanygául, a nők pedig szép, fehér nyári kosztümöket varrattak belőle.