Irodalmi Szemle, 1975

1975/1 - HAZAI TÜKÖR - Varga Erzsébet: Szenci Molnár Albert költészetének utóélete

S már-már fajomból kihagyom Neved., mely szebb minden neveknél.”

Ebből a versből már kihangzik a kételkedés, a már-már kihagyom bizonytalansága is. A múlt század végén a természettudományok és a materialista filozófia fejlődése természetesen Isten trónfosztásához vezetett. A zsoltárok, .az istenes énekek azonban tovább hatottak; a XX. század felvilágosult, ateista embere csupán behelyettesítette az Istent: önmagával. A 90. zsoltár híres kezdősorát (Tebenned bíztunk eleitől fogva) így alakította át világirodalmi jelentőségű szocialista költőnk, József Attila Kész a leltár című versében:

„Magamban bíztam eleitől fogva —”

A zsoltár tehát már nem mint szakrális szöveg, hanem mint irodalmi mű, mint esztétikai értékek hordozója hat és él tovább az irodalmi köztudatban. Nem lehet véletlen, hogy éppen századunkban — az Irodalomtudósokon kívül — olyan jelentős írók és költők foglalkoztak Szenei Molnár költészetével, mint Németh László vagy Aprily Lajos (Németh L.: Sz. M. A. zsoltárai és ritmikájuk. Prot. Szemle, 1928; Aprily Lajos: A zsoltár fordító. Prot. Szemle, 1934.).

Még egy világirodalmi szinten alkotó XX. századi magyar írót kell megemlítenünk: Móricz Zsigmondot. Móricz egyik legszebb, leglíraibb művét, az Árvácskát nem fejezetekre, hanem zsoltárokra tagolta. Miért? Mert a mélység jajkiáltását, a szegénység protestáló hangját akarta hallatni, az ítélet, a felháborodás szavait akarta idegekbe kiáltani, s erre a zsoltáros hang volt a legalkalmasabb. Mert a zsoltár kiáltás a mélyből, néptömegek sírása, szegénység jaja: a szó szoros értelmében közösségi líra.

Végezetül egy múlt századi epizódot mondok el. Egy ízben felmerült a PSALTERIUM UNGARICUM „modernizálásának” gondolata. Ez ellen a képtelen terv ellen Arany János lépett fel a legvehemensebben, mondván, hogy Szenei Molnár Alberthez pedig senki avatatlan kéz ne nyúljon, mert korszerűbb ő sok újabb, sőt legújabb költőnél.

Azt hiszem, Arany Jánossal ma is tökéletesen egyetérthetünk.

Nágel Gyula: Érsekújvári utca (olaj, 1968)