Irodalmi Szemle, 1975

1975/1 - HAZAI TÜKÖR - Varga Erzsébet: Szenci Molnár Albert költészetének utóélete

Az Uram, kegyes indulatomban kezdetű énekében a 65. zsoltár (Az Sionnak hegyén Or Isten) kilenceseit jambusi formában szólalta]a meg:

„Uram, kegyes indulatomban lm teszem vallásom:

Ez életemben halálomban Fő vígasztalásom *

Szintén a 65. zsoltár dallamára írt verset Keresztesi József (1748—1812), majd Lengyel József (1770—1822) is. Ez utóbbi Ki hívta az éjszakát elő kezdetű énekében teljesen Szenei Molnár modorában váltogatja a jambikus kilenceseket a magyaros hatosokkal:

„Ki fordította fényességre Az éjnek homályát?

Ki hozta fel napját az égre,

Hogy fusson új pályát?”

Szenei Molnár zsoltárai közül a 42-et, a Mint a szép híves patakra kezdetűt utánozták a legtöbben. A 65. zsoltárral kapcsolatban már említett Hányoki Losonczi Istvánon és Lengyel Józsefen kívül Szőnyi Benjámin (1717—1794), Nagy István (1770—1831), Pálőczi Horváth Adám (1760—1820), s a Mondolat első megszövegezőjeként ismert Szentgyörgyi József (1765—1832) is szerzett éneket a 42. zsoltár mintájára: Hányoki Losonczi a Jer, lássuk az Or keresztjét, Lengyel a Dicsérjük hálaadással, Szőnyi a Jézus meghalt bűneinkért, Nagy István az Ö, Isten, ki a törődött, Pálóczi Horváth az Isten, ez roppant egeknek Bölcs s erős alkotója, Szentgyörgyi pedig A nap immár elenyészett kezdetű énekét szerezte a népszerű 42. zsoltár dallamára, s a legtöbben közülük nemcsak Szenei Molnár versének formáját, hanem a ritmusát is igyekeztek utánozni.

Megállapíthatjuk tehát, hogy a nyugat-európai, rímes-időmértékes verselés meghonosításában Szenei Molnár Alberrt jelentős szerepet játszott, s a jambusi versmérték a magyar egyházi énekszerzésben az ő példaadása nyomán lett élő hagyomány.

II.

Tartalmi szempontból nem kívánok részletesebben foglalkozni a nagy zsoltárköltő hatásával, csupán legnagyobb íróinkat és költőinket (Jókai Mórt, Arany Jánost, Móricz Zsigmondot, Ady Endrét, József Attilát) veszem sorra és vetem össze Szeneivel.

1.

Jókaitól csupán két elbeszélésrészletet tartok szükségesnek felolvasni. Az egyik a Nagyenyedi két fűzfa című elbeszélés befejező része:

„És ezen történetnek száz és ötven esztendeje immár s a két fűzfa folyvást zöldül a víz medrében. Hajdan a kollégium kényelmes mulatólakot építtete e fűzfákhoz, hova kijártak szép nyári napokban a tanulók; elmondva egymásnak a regét a két fűzfáról s elénekelve, hogy »Erős várunk nekünk az Isten!«”

A másik részletet a Székely asszony című elbeszélésből választottam:

„És a harang egyre kongott. Sikoltás és fegyverzaj közt hallatszott a rémes kongás, kétségbeesésre készítő hangok, mikkel a magas torony — mint egy tömör óriás, aki maga nem mozdulhat — fölülemelkedve az egész városon, népet buzdítani tetszék, s ha olykor szűnt a nagy zaj, hallatszék a vad, rikácsoló ének onnan fölül:

»Szolgáidnak testek,

Akik megölettek Adattak a hollóknak.«”

Igen: Szenei Molnár zsoltárait énekelte a magyar nép századokon keresztül, ajkukon az ő énekeivel ültek Jókai öregasszonyai a rokka mellett, a 79. zsoltár csodálatos szavai szálltak az ég felé a székely falvak égő templomaiból. Mert főként a legsúlyosabb