Irodalmi Szemle, 1975
1975/7 - HAGYOMÁNY - Ág Tibor: Kéménd népzenei hagyományai
Ág Tibor Kéménd népzenei hagyományai A csehszlovákiai magyarság népzenei hagyományát 1951-ben kezdtük gyűjteni. Az eltelt 23 év alatt a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége (CSEMADOK) népzenei adattárában közel tízezer dallam gyűlt össze. Ezeknek kb. 80 százalékát magnetofonszalagon tároljuk. Falvaink népzenei hagyományának kutatása tulajdonképpen már a század elején elkezdődött, hisz Kodály Zoltán 1905-ben éppen Galántáról indult el az első népdalgyűjtő útjára. A Zobor vidéki magyarság és Gömör népdalkincsét is ő tárta fel elsőnek. Bartók Béla 1910-ben Nagymegyeren 95 népdalt jegyzett fel. Lajtha László Nemesócsán, Molnár Antal Ipolybalogon gyűjtött 1912-ben. A két világháború között Manga János végzett falvainkban intenzív népzenei kutatómunkát. Mindezek ellenére a felszabadulás utáni időszakban, mégsem állt művészeti tömegmozgalmunk rendelkezésére elegendő népzenei publikáció, ugyanis a népzenekutatás úttörői által feljegyzett népdaloknak csak kis töredéke látott eddig napvilágot. Nagyobb része csak az elkövetkező évtizedekben kerül kiadásra. A CSEMADOK keretében elindított népzenei és később néprajzi gyűjtőmunkát az egyre terebélyesedő öntevékeny művészeti tömegmozgalom hozta létre. Annak ellenére, hogy a gyűjtés célja elsősorban a gyűjtött anyag közvetlen felhasználása, tehát a művészeti csoportjaink hazai folklóranyaggal való ellátása volt, magát a gyűjtőmunkát tudományos igénnyel igyekeztünk végezni. Népzenei gyűjtéseink során Kéménden és környékén is jártunk. 1952 és 1971 között 14 alkalommal 7 helységben gyűjtöttünk. A gyűjtés eredménye összesen 350 dallam. Ebből Kéménden 150 dallamot jegyeztünk fel, illetve vettünk magnetofonszalagra. A gyűjtés egy részét már publikáltuk. (Ág Tibor: Dalolj velünk, Csemadok KB Bratislava 1953, Ág—Szijjártó: 100 szlovákiai magyar népdal, Osvetový ústav 1957, Eredeti magyar népi táncok V. és VI. Osvetový ústav Bratislava 1969—1970.) A gyűjtőmunka két részre osztható. A falusi tulajdonképpeni gyűjtőmunkára és a ben- ti adattári rendszerező munkára. A gyűjtés során .. lényegében új anyagra már alig számíthatunk — írja Kodály Zoltán Magyar népzene című tanulmányának előszavában —, a meglevők alaposabb megismerésére, újabb és pontosabb megfigyelésére, a hiányos szövegek kiegészítésére állandóan szükség van.” A népdal még ma is él, s így — mint minden, ami él — állandóan változik, formálódik. Egy-egy népdaltípus változatainak egész sorát találjuk, nemcsak egy tájegységen belül, hanem egy falun belül is. Sőt, a népdalgyűjtői szempont szerint értett jó énekes, ugyanazt a népdalt sem fogja kétszer ugyanúgy elénekelni. A népdal magnetofonfelvétele és az annak megfelelő kottaképe olyan, mint egy fénykép. Egy pillanatfelvétel. Egy népdalról sohasem monhatjuk, hogy ilyen és ilyen. Csak azt mondhatjuk, hogy itt és itt, ekkor és ekkor X. Y. előadásában ilyen volt. A népdal puszta felvételén és lejegyzésén kívül még számos feljegyezni való akad. Pl. az énekes kitől és mikor tanulta a dalt? Hogyan tanulta, tudatosan, vagy csak úgy „ráragadt”? Ismerik-e többen, vagy csak az énekes? Férfiak is, vagy csak asszonyok? A falu társadalmi rétegeződése szerint volt-e különbség az énekesek dalkészletében? Stb.... Az adattári munka szervesen kapcsolódik a gyűjtőmunkához. Ahol a gyűjtés során több ezer dallam gyűlt össze, feltétlenül szükséges könnyen áttekinthető és következe
