Irodalmi Szemle, 1975

1975/7 - HAGYOMÁNY - Mózsi Ferenc: Megőrizve meghaladni

mobilis és nyílt kategória, amely mindig a jelenhez szól és ezen keresztül a jövőbe mutat. A jelen mozzanatai ezért a múlthoz viszonyítva másként világítják meg hagyományainkat, melynek ilyen arculatát, összefüggéseit, a ma és a holnap számára szóló jelentőségét nem tudta az előző nemzedék felismerni a maga történelmi teljességében és aktualitásában.

Ha ennek ismeretében vizsgáljuk a hagyomány fogalmát és a hagyományápolás tartalmát, pontosabban a fogalom (helyhez és időhöz kötött) tudati kapcsolódását, így megállaníthatjuk: ugyanaz a jelenség a burzsoá és a szocialista társadalmi tudat fényében más-más tartalmat mutat, illetve a jelenség más-más elemeire esik a hangsúly. Például a nemzettéválás időszakában a burzsoázia elsősorban a hagyományoknak a mától eltérő, illetve a korral szembeállítható elemeit hangsúlyozta. A nemzeti hagyomány a haladó burzsoázia értelmezésében a nemzet önállósulását és elkülönülését, illetve az ebbői eredő önvédelmet és megmaradást segítette, retrográd értelmezésben pedig a más népek elleni agresszív törekvéseknek volt az eszköze. Sok esetben pedig a haladó és a retrográd tudati kapcsolódás — virulens kategóriáról lévén szó — összefonódott, s nem könnyű őket egymástól elválasztani. A szocialista társadalmi tudatban a hagyomány értelmezésében azok az elemek kapnak hangsúlyt, amelyek a népeket, nemzetiségeket összekapcsolják, amelyek a haladást és a korszerűre való törekvést szolgálják. A burzsoá hagyományápolás árkokat ás, a szocialista hagyományápolás pedig hidakat épít a nemzetek, nemzetiségek közé.

A haladás és a korszerűre való törekvés hiányát az 1968—69-es évek társadalmi válsága is példázza: ha egyesek egy meghaladott társadalmi állapot bűvkörében élnek és nem képesek (vagy nem akarják) ezeket a jelenségeket a ma társadalmának politikai koordinátarendszerébe helyezni; ha nem fogadják el a kortárs tudományoknak a régit átértékelő szemléletét, úgy az ilyen hagyományszemlélet retográd erő. Minket érintően: senki sem tévesztheti szem elől, hogy a magyarság a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban ma — hasonlóan mint hazánk többi népe — összehasonlíthatatlanul teljesebb politikai jogok birtokában, jobb gazdasági és kulturális körülmények között él, mint bármikor ezelőtt az osztálytársadalmakban. Ez hagyományápolásunk „archimédeszi pontja”, melyről vissza vagy előre tekinthetünk.

A hagyományápolás a marxi-lenini értelmezésben a történeliség jobb értését szolgálja és a haladásért folytatott küzdelemmel való teljesebb érzelmi azonosulást teszi lehetővé, tehát szemléletet formál és magatartást alakít. A hagyományok szerető ápolása bázisa lehet a szélesebbre ható kognitiv-tartalmi és a mélyebbre érő érzelmi-energetikai töltésnek, mely minden pszichikus folyamat többre ösztönző motívuma. A hagyományápolás közösséget közéletiségre nevelhet és ezzel hozzájárulhat a szocialista demokrácia kiteljesedéséhez: perspektívát, szocialista távlatot nyithat. Ezért kell a jövőben elmélyültebben folalkozni a hagyomány és szemlélet kérdéseivel, tisztázni kell

— a történetiség elve szigorú betartásával — a tartalmi és a módszerbeli kérdéseket, de a proporciók és a helyhez-időhöz kötés problémáit is. Az ötvenes évek gyors változásai közepette még nem volt ehhez elég erőnk. Persze a társadalomtudományok akkori állása sem kedvezett volna e probléma mélyebb boncolgatásának. A 60-as évek ugyan a szlovákiai magyarság feladatokhoz való felnövésének évei, de az évtized zaklatott légköre és az 1968—69-es évek eseményzuhataga lehetetlenné tette a kérdés érdembei: tárgyalását. így a kérdések zöme — a gyakorlati eredmények ellenére is — elméleti szinten megoldatlan. Megoldatlan annak ellenére, hogy a helyi hagyományok rossz értelmezésű keresése kétségtelenül táplálhatja a provinciális nacionalizmust vagy a kozmopolitiz- must. Mert ha például a helyi hagyományokat értékeink szeparatista egyedüliségeként vagy provincionális túlbecsüléseként értelmeznénk, illetve más nemzetek értékeit negligálnánk vagy kozmopolita módon túlbecsülnénk, akkor ez retrográd erő volna. Persze a szocialista hazafiság és a proletár internacionalizmus hagyományszemléletéhez sem a nacionalizmusnak sem a kozmopolitizmusnak semmi köze, attól mindkettő mélységesen idegen. Adott esetben azonban a helyi hagyományok ápolása körül mégis mennyi magyarázatra és magyarázkodásra volt szükség, mennyi félreértést és meg nem értést kellett elviselnünk. Miért van ez így? Talán azért, mert még nem tudtuk megteremteni a színvonalas szellemi élet rendszeres és viszonylagosan egyenletes eredményeinek produkcióját, és főleg mindezen elemeknek a társadalmi tudatot formáló tevékenységünkbe való megfelelő hatékonyságú beépítettségét.