Irodalmi Szemle, 1975

1975/7 - ÚJ HANGOK - Csáky Károly, Cuth János, Hajós László, Kertész Gábor, Kiss József, Lacza Tihamér, Lunczer Gabriella, Poór József, Süli Gabriella, Somos Péter, Soóky László, Szigeti László, Vajkai Miklós: Versek és novellák

nincs pénzem, sopánkodom, és könnyedén elröppenek. A napfény megbotlik a bokrok és gólyahírek szövevényében, odapillantok, hunyorognom kell, kék spirálisok, narancs- sárga és vörös korongok vilióznak előttem, a tárgyak új formát öltenek, büszke vagyok, ez az én művem, színes stólába bugyolált rovarok vonulnak el méltóság- teljesen a szemem előtt, darazsak döngicsélnek, nagy kékeszöld legyek lustálkodnak a fűszagú melegben, az országút fölött porfelhőt kerget a szél, a napfény olvadt gyantaként csöpög a vidékre, úgy tűnik, minden feloldódik ebben a masszában, de nem, csak lassan elernyednek a hangok és a viháncolások, a gyanta megszilárdul, pillanatfelvétellé alakul a táj, itt-ott még mozog valami, verebeknek álcázott jogurtos üvegek himbálóznak a susogó nádszálakon, a fehér láva lassacskán szétfoszlik a levegőben, vége, bevégeztetett, mondanám, de nem nyílik a szám, a furcsa lebegés, amely az előbb fogva tartott, most egyszeriben megszűnt, zuhanok, juj, borzongató érzés, de egy kicsit már soká tart, szeretnék megállapodni, halljátok, szeretnék valahova 1 e s z á 11 n i... hiába minden, úgy látszik, feneketlen mélység nyílt meg alattam ... na végre, valamihez odacsapódtam, egy lámpavas a folyóparton, a szentségit, szépen megütöttem a fejem, de nem ébredek fel, csak reggelre derül ki, hogy púp van a hom- lokoman, a sajgás szikrázik, mint az öreg Faragó köszörűköve, anyám lépked felém, kezében tányér, túrós rétest hoztam neked, kisfiam, mondja nevetve; meg akartak verni, anyám csak nevet, ilyen vidáman még nem láttam őt nevetni, aztán már csak a hangját hallom, ne felejtsd el megenni a rétest, kisfiam; hónom alá csapom a tányért és elindulok a folyóparton, este van, az egyik oszloptól valami nő integet felém, az arcát nem tudom tisztán kivenni, de végre odaérek hozzá, hát persze, te vagy az; Piskóta, a fiatal juhászkutya idegesen csahol körülötted, ereszd már el, kiáltom, nem látod, hogy vizelni szeretne, de te csak állsz szótlanul, a nyakamat simogatod, most leheveredünk a kövek közé, Piskóta megzabálta a rétest, érzem, hogy itt vagy mellettem, fogom a kezedet, de nem látlak sehol, nem tudok fölkelni, mintha ravatalon feküdnék kiterítve, mellettem locsog és zakatol a folyó, most már mindenáron téged akarlak látni, de csak foltok, foltok ... sötét házak között baktatunk, tisztán hallok egy zenekart, Händel, súgom, igen ez Händel, de te oda sem figyelsz, sört iszol, mert már egy kocsmában ülünk, pingvinsötét pincér kerülgeti totyogva az asztalokat, fehér kendőjével széles ívben csapkod, a sarokból röhögés hallatszik, úgy érzem, rajtam mulatnak...

Látod, lassan már négy óra lesz, nemsokára itt a reggel, ez a legrosszabb az egészben, a reggel közeledte, a pizsamám lucskos, az izzadságszag csavarja az orromat, arra gondolok, mit fogok csinálni délelőtt, mert az intézetbe be kell mennem, vár a munka, persze a beígért számítógép ma sem fog megérkezni, állítólag hóakadályok vannnak Z-ben, a vonatok késve közlekednek, már kint vagyok az utcán, mintha másképp ropogna a hó a lábam alatt, szinte bosszankodik, hogy rálépek, ez a nyűgösség felvidít, csak-azért-is nagyokat dobbantok, eszembe jutnak a fungorok, a múlt héten olvastam róluk egy szép cikket, az egyetemen még nem is adták elő, a főnököm se nagyon hiszi a dolgot, de én már kezdem érteni, legalább is kapisgálom, s ez már valami. Mire beérek az intézetbe, egész jó kedvem kerekedik, rámosolygok a csinos asszisztensnőre, kár, hogy férjnél van, tűnődöm, de tovább már nem gondolom, érzem, hogy kegyetlenül éhes vagyok, végül is rágyújtok egy cigarettára, és hatalmas füstfelhő kíséretében belépek az üvegajtón.