Irodalmi Szemle, 1975
1975/5 - Szigeti László: Szembesítés — évek távlatából
s a házak közein lesve néztem a főutcát, a gyakori talajvíztől nedves faltöveket, s tájékozódást keresve ráláttam a falusi udvarok világára. Amott egy pléhszapu lóg rozsdás láncon a homokozó fölött, jelentve, hogy a szemcsés anyagot már itt is mázsában mérik. Itt egy kiszáradt ladik, amott meg egy vasszürkére cserződött dereglye — romokban. Talán félszázada használták utoljára,, amikor még kettős birtokossági igazolvánnyal átkelhettek az erdőllők a Cikolaszigetre, Nagyszigetre, Galambosra és a valamikor a faluhoz tartozó Felsőcikolába, hogy áthozzák onnan az erdőfa-részesedést. Az oromfalak ablakaiban selyemfüggönyök. A háztetőkön sorjázó tévé-antennák távoli világokat bűvölnek. A volt Molnár-gyümölcsös területén épülő házak vadonatúj udvarán egy oldalától és saroglyáitól megfosztott szekér, vörösre mart agyú és abroncsú kerekek s égnek meredő kocsilőcs, — mintha a parasztkéz érintéséért fohászkodna... Hasztalanul. Vajkán is lejárt a szekerek kora. A szövetkezet gépparkja milliókat ér, s Vajkán huszonhét, a közigazgatásilag hozzátartozó Keszölcsésen pedig tizenegy gépkocsitulajdonos él. Tévé — valamennyi portán van. — Megváltozott a falunk az utóbbi év alatt — igazítja legényesre ellenzős sapkáját Fríber János. — Tudja, mekkora volt az én házam? A hónom alá fért. Nádfödelű volt és alacsonyka, hogy a szekrényt meg a kredencet be kellett ásni a földbe, különben el sem fért volna. Ott is rohadt el. Jöjjön, megmutatom az öregház szobaablakát. Emlékeztetőnek falaztam be a spejzba... Bizony, jól megnőtt az ablak a házamon. Nagyobb részt látok a világból; többet befog az ablak, többet a szem, gazdagszik a fejem. Egyet viszont nagyon kívánok ... né legyen háború. Csak az a baj, hogy nem olyanoktól függ a háború, akik a kenyérért tesznek. — Nekem ne hozza elő a háborút — rikoltja, s a széktámláig hátrál Darázs néni a faluvég egyik házának konyhájában. — Torkig vagyok vele. öt gyereket szültem, és mind katonaköteles volt akkor. Három visszajött — ejti ölébe apró kezeit. Nézem csak az öreg szeméből potyogó könnyeket. — De még mindig hiszem, hogy visszajönnek ... — Honnan? A másvilágról? — kérdezi Darázs Imre, az egyik visszatért. — A Nemzetközi Vöröskereszttel is kerestettük Józsit, de azok sem tudtak semmit felőle. — Gyula fiamnak a Brianszki-erdő fogolytáborában szállt el a lelke. Egy karcsai legény hozta a hírt. Vele volt... Majdnem megőrültem. Hiheti. Józsi ki tudja, hol esett el?... Negyvennégyben mégis hiába szabadkoztam Majthényi István, doborgazi segédjegyzőnek, hogy adjon a fiamra hadisegélyt, mert már akkor olyan koldus voltam, hogy menni is alig tudtam. Azt mondta, van háza, érje be azzal. — Hát ő csak alkalmazott volt annál a gazember jegyzőnél, aki az asszonyok szeme láttára vitte át túlra a sok ezüstpénzt, meglopta a falut — mondja Darázs Imre. — Mert múló ez a nép. Hagyja magát becsapni. Negyvenöt elején, amikor már jónéhány férfi visszatért a háborúból, vagy húsz legénnyel együtt átmentünk dereglyével Cikolaszigetre. Oda szökött ez az O., a jegyző. Volt ott egy Steiner-kocsma, egy zsidóé, aki még nem tért haza, és az O. mért helyette. Mindig ott volt, ahol lopni lehetett. Megittunk vagy negyven liter borát, és nem fizettünk. Tudom, gyönge fizetség, de bosszúkeltő... Hogy hol szolgáltam? Lipcsénél, Drezdánál, de hagyjuk a háborút!... Harminc éve tolakodott be a házunkba, hivaitlanul, s azóta velünk van. Hát még hízelegjek is neki, melegítsem a beszédemmel? Még jobban ideszoktassam? — Ideszokott az már — legyint Darázs néni. — Ki se lehet kergetni, majd csak mivelünk ... — Most is akadnak élősködők, és mindig is lesznek, de az az igazság, hogy rengeteg népei szolgáló törvény, intézmény keletkezett és miegymás, amiről nem is álmodtunk — mondja a keszölcsési Borbély István. — A minap hallottam ki a televízióból, hogy munkaerőhiány miartt külföldi munkásokat alkalmaznak. Hát ez is mutatja, milyen gazdag ország lettünk. Külföldi munkaerő alkalmazásához pénz kell ám, nem is akármennyi. És ez is bizonyítja, mennyi itt a munkalehetőség; hogy nincs munkanélküliség. A fiatalok válogathatnak a helyekben, hova menjenek. Mikor volt ez? Mikor? Soha ... Borbély István Sztarij-Oszkolnál sebesük, meg negyvenhárom januárjában. Három napig feküdt a város kórházában, majd kórházi szerelvénnyel Pestre került. Január 31-én érkezett meg a rákosrendezői vasútállomásra. Elsőként a harcokat említi, az embertelen körülményeket, a németeket, a gazember tiszteket, de figyelmeztetően mondja: — Nem szabad csak az, aljasokról beszélni, mert voltak ott olyanok is, akik nem néztek le ben-
