Irodalmi Szemle, 1975

1975/4 - HAGYOMÁNY - Turczel Lajos: Petőfi és a csehszlovákiai magyarság (II.)

valamint Vájlok Sándornak azokat a tanulmányait, melyek Petőfi szlovák recepciójáról adtak képet. Meg kell jegyezni, hogy azt a két témát a felszabadulás utáni Magyar- országon Csehszlovákiából átkerült irodalomtörténészek dolgozták fel kimerítő módon: Szalatnai Rezső a Petőfi Pozsonyban című könyvében és Csukás István a Petőfi a szlovákoknál című kandidátusi munkájában.

A sajtóból színpadra feldolgozott Petőfi-művek előadásáról is értesülünk. A centen- nárium idején szervezett kassai Petőfi-héten a János vitéz került bemutatásra. Az Apostol dramatizált változata 1934-ben a pozsonyi rádió magyar adásában szerepelt. Ugyancsak az AposíoZból adtak elő két dramatizált részletet a komáromi külvárosi (benei) munkásgyerekek a spanyol gyermekek részére szervezett segélyakció keretében. Erről az esetről a Magyar Nap 1937. szept. 8-i számában Vadász Ferenc riportja számol be. „Vékony gyermekhangok szűrődnek ki az egyik udvarból — kezdődik a riport. — Az udvar tele hordókra és ládákra feltett deszkákkal. Minden hely elkelt, állóhelyesek foglalnak el minden talpalatnyi területet. A színpad pokrócokkal, ágytakarókkal és asztalterítőkkel bekerített, alig 3—4 négyzetméternyi dobogó két viharlámpával megvilágítva. A színpadon gyerekek 6—15 évesig.. Primitív a kisgyerekek előadása, de tele van szívvel és lelkesedéssel... A közönség viselkedése valóságos élmény: egyszerű tömeg, mely kultúrára szomjazva együtt lelkesedik a gyerekekkel.” 1938 augusztusában a munkásszínpad kitűnő szakemberének, Háber Zoltánnak rendezésében a lévai munkás műkedvelők szabadtéri előadáson mutatták be a János vitézt', a lévai előadásnak nagy közönségsikere volt, de az akkori súlyos politikai események miatt a sajtó már nem szenteíhetett neki megérdemelt figyelmet.

Ami Petőfi kiadását illeti, itt — a két világháború közti kisebbségi könyvkiadás mostoha viszonyai miatt — nem lehet különösebb eredményeket felmutatni. A sajtó sűrűn közölt Petőfi-verseket, s a különböző nevek alatt megjelenőt naptárak (Barázda Naptár, Csallóközi Naptár, Evangélikus Naptár, Keresztényszocialista Naptár, Magyar Képes Házi Naptár, Olcsó Naptár, Tátra Naptár stb., stb.) sem maradtak el e téren, de Petőfi-könyv kevés jelent meg. A naptárak közt volt olyan is — a komáromi Virradat Kiadó áital 1923—1938 között rendszeresen kiadott Petőfi Naptár — mely reklám célból Petőfi nevét viselte, de ennek ellenére keveset közölt a költő verseiből. A kommunista szellemű alkalmi kiadványokban — a Munkásnaptárakban, Munkás-Parászt Naptárakban, a húszas évek elején kiadott proletár verseskönyvekben (Szépirodalmi Almanach, 1920; Proletárok verseskönyve, 1923 stb.) — viszont igen nagy becse volt Petőfi alkotásainak.

A kiadásra került két-három Petőfi-könyv közüH a legnagyobb figyelmet egy 1931-es prágai kiadvány érdemli meg: „Petőfi Sándor: „A nép nevében” és más forradalmi költeményei. Ezt a nagy alakú (35 X 27 cm méretű) kötetet egy fiatal szlovák újságíró, Dalibor Krno (ma az újságírói tanszék professzora a pozsonyi Komenský Egyetem bölcsészeti karán) a saját kiadásában jelentette meg, és tartalmas előszót írt hozzá. A kötet több mint 70 Petőfi-költeményt tartalmaz, melyek közül jóformán nem hiányzik egyetlen jelentős forradalmi vers sem.

Dalibor Krno kiadványáról magyar recenziót nem ismerünk, de szlovák nyelvű ismertetés megjelent róla a Slovenská Politika 1931. június 21-i számában. Ez a kormánypárti lap — mely a centennárium idején a Petőfi-ellenesség egyik leghírhedtebb fóruma volt, — most álszent pózt vesz fel, nacionalista megjegyzések nélkül ír Petőfiről, és a valóban értékes Petőfi-kiadványt a polgári rendszer politikájának dicsőítésére használja fel: „... Petőfi ma az uralmon levő magyarországi rendszer legnagyobb ellensége, azért nem csoda, ha mindenképpen háttérbe szorul — írja a Slovenská Politika. — Így állt elő az, amit maguknak a magyaroknak is el kell ismerniük, hogy Petőfi műve a mai Magyarországon csak hitvány újságpapíron, csúnya nyomtatásban és formátumban jelenhet meg. Nálunk viszont olyasmi történt, amit a mi magyarjaink is kénytelenek voltak csodának nevezni. A Csehszlovák köztársaság fővárosában, Prágában Petőfi költői műve pompás papíron, tetszetős nyomással, illusztrációkkal díszítve és szakszerű irodalomtörténeti és kritikai elemzéssel bevezetve jelent meg. A csehszlovák kisebbségi politika jellemző vonása ez is. Mi nem csak azt tesszük lehetővé a magyarjainknak, hogy iskoláik, kulturális egyesületeik és színtársulataik legyenek, hanem magunk törődünk azzal is, hogy a legnagyobb költőjük irodalmi műve méltó köntösben lásson napvilágot.”