Irodalmi Szemle, 1975
1975/1 - Egri Viktor: A Thália öt esztendeje
Egri Viktor a THÁLIA öt esztendeje „Balga óhaja a színház szakemberének, hogy bírálóját propagandistának fogja meg. Nem az a dolga. Erényeket felmutatni, hibákat kifecsegni — erre szerződtették; munkaadója nem a színház, hanem a közönség.” Ungvári Tamás: Világszínház A MATESZ ’ kelet-szlovákiai részlegének megalakulása idején újságainkban vita folyt arról, vajon egyetlen hivatásos színházunk megosztása nem jár-e több hátránnyal, mint előnnyel. Jómagam azon a nézeten voltam, hogy a megosztás a keleti járások magyar kulturális életére feltétlenül kedvezően hatna, amennyiben a színház Kassán székelő részlege sűrűbben játszhatna, mint az objektív nehézségek miatt keletre évente csak két alkalommal odalátogató komáromi együttes. E vitathatatlanul fontos szempont a részleg megalakítása, az együttes kettéosztása mellett szólt, ugyaniakkor számolni kellett azzal a ténnyel, hogy a komáromi együttes elveszti tagjainak jelentős részét, s így igényesebb feladatok vállalásáról mindaddig le kell mondania, amíg tehetséges új tagok felvételével az utánpótlás kérdése meg nem oldódik. Az idő sürgetett, a kérdést nem lehetett elodázni, és a Thália Színház — mint a MATESZ keletre kirendelt részlege — 1969 novemberében Gömörhorkán Carlo Goldoni örökbecsű komédiájának, a Két úr szolgájának bemutatásával megkezdte működését. Mielőtt a Thália Színház öt esztendei működésének eredményeit — a túlsúlyban levő pozitívumokat és csekélyebb tévedéseit, félresikliásait — részleteiben számba venném, szükségesnek tartom, hogy ezt a vizsgálódást a színház helyzetét megvilágító tényekkel alátámasszam. A színház vezetői alapos okkal hivatkoznak objektív nehézségekre, főképpen a színpadi lehetőségek korlátaira, ia gyakori utazással járó elfáradásra, valamint arra is, hogy az együttes kollektívájának kis létszáma nem teszi lehetővé sok szereplőt foglalkoztató színjátékok bemutatását. A Thália Színház 1969-ben mindössze tizenhárom színésszel kezdte meg munkáját, s ma ez a létszám 3—4 taggal több. Kézenfekvő, hogy a műsor tervezését mind a kis létszám, mind a tagok művészi felkészültsége, teherbíró képessége erősen befolyásolja. Ritkán esik szó arról, hogy amióta Dávid Teréz megvált a MATESZ-től, a színháznak nem volt és ma sincs állandó dramaturgja — Gál Sándor a Tháliában mindössze egy esztendeig fejtett ki dramaturgiai tevékenységet, hiányzik tehát az a tapasztalt, szakmailag képzett szakember, aki tanácsaival a színház vezetőinek, Igazgatónak és rendezőnek kezére járna. „... a színházban székelő dramaturgok, tisztelet a kivételnek, gyakran kézbesítővé degradálódnak igazgató és szerző, fordító és rendező között. A dramaturgnak nincs színháza, csak ezernyi, megvalósíthatatlan ötlete. A dramaturg kidobó ember és kéretlen tanácsadó, akinek színházi befolyása sincs” — írja Ungvári Tamás a mottónkban idézett Világszínház című könyv előszavában. Szellemes megállapítás, amely azonban a mi esetünkben nem helytálló, mert amíg a MATESZnak volt dramaturgja, szerző és igazgató közt elevenebb volt a kapcsolat, és nem kellett a „kidobó ember” szerepét vállalnia. Amióta sem Komáromnak, sem Kassának nincs dramaturgja, szerző és színház között csak akkor létesült gyümölcsöt hozó kapcsolat, ha a rendező vállalta a dramaturg szerepét. Előállt nálunk ezért az a helyzet, hogy műsorpolitikájában a színház csak a magasabb fórumoktól előírt feladatoknak törekszik eleget tenni, és
