Irodalmi Szemle, 1975

1975/3 - HAZAI TÜKÖR - Sikula, Vincent: Késik a vonat

Vincent Šikula

késik a vonat

Most is a szobácskámra gondolok, ahol beíűthetnék, és a háborús időkből maradt zöld pléhdobozban teát főzhetnék magamnak. Jó teát. Eszembe Jut, hogyan fogtam két kézbe a dobozt, és öntöttem át vigyázva a tartalmát a zománcos bögrébe; a pára gyöngyei közben elérték a leheletemtől felkavart teret, s az ajtónál, amelyen át az előszobába és a folyosóra nyílt a járás, hízelgőn duruzsolt a kályha, mintha beszélgetni akarna velem. A kályha Is jó. Karikás szemmel figyeltem a hólepte erkélyen gubbasztó verebeket. Reggeltől estig kopogtak hideg csőrükkel a vaskorláton, és liilás lábacskáikkal kaparhatták a havat. Három döglött verebet találtam az erkélyen, noha az ablakban egész seregnek is elegendő morzsa volt. Csak nézek, nézek, ős megint csak nézek kifelé, hogyan bolondoznak ott azok a tollasok, és nem vagyok benne egészen biztos, vajon tényleg fáznak-e, vagy csak azért nyelvelnek egymással, mert unatkoznak, ugyanúgy, mint én, amint itt ücsörgők a hideg, piszkos váróteremben, s a vonatom most már száznyolcvan percet késik.

Nem messze tőlem két férfi ül. Éjszakai műszak után vannak, szeretnének még ma hazajutni, de már korán reggel felöntöttek a garatra, és rossz vonatra szálltak. Most szidják a forgalmistát, aki Pozsonyban nem figyelmeztette őket.

— Te vagy a hibás, Tonko — mondja egyikük. Ügy ötven év körüli lehet, esetleg két-három évvel több vagy kevesebb.

— A forgalmista a hibás — mondja a másik, aki valamivel fiatalabb.

— Te is hibás vagy, meg a forgalmista is hibás, Tonko — mondja újra az első. Borostás állát vakargatja, s álmosan hunyorog.

— Ha egyszer a forgalmista nem figyelmeztetett — mentegetőzik a fiatalabb.

Két asszony is tartózkodik a váróteremben; az egyik mellett egy hatéves kislány meg egy hálószatyor; a másik talán huszonöt vagy huszonhét éves, és olyan távol húzódott az előbbitől, hogy közéjük férne még valaki. Akár az a fiatalember is, aki az ablaknál ül könyvvel a kezében, amelybe már régen készül belepillantani, csakhogy nem teszi, mert azok ketten, mármint a férfiak, nem szándékoznak abbahagyni a beszélgetést.

— Lehet, hogy nem is látott téged, Tonko — mondta az első.

— Kicsoda? — kérdezte Tonko.

— Arról a forgalmistáról beszélek.

— Hogyhogy nem látott, amikor rám bámult? — sóhajtott fel a fiatalabbik férfi, és a sóhajtásába egy kevés bosszúság meg egy kevés bánat is szorult.

— Talán vak volt — avatkozott -a beszélgetésbe egy másik férfi, mondhatnánk öreg ember, mivel azoknál jó tíz évvel idősebb lehetett. Félrébb ül, bizonyára nagyot is hall, mert szemmelláthatóan hegyezi a fülét abba az irányba, ahonnan a beszélgetés jön.

— Hány óra? — kérdezte a fiatalember, aki máskülönben diáknak látszik. Megkérdezte, hány óra, és most csodálkozik, hogy senki se felel a kérdésére.

Az öreg a padlóra dobta a cigarettavéget, majd új cigarettára gyújtott, ki-kiköpi az alsó ajkára tapadó dohánymorzsákat, s időnként a térde közé veri le a hamut. Ügy látszik, a második dobozból szívja, mert a lábánál már hevert egy üres, a kislány vette fel, és bedobta a szemétkosárba.