Irodalmi Szemle, 1975
1975/3 - HAZAI TÜKÖR - Sándor Károly: A lévai céhek történetéből
maradt az utókorra. Ennek alapján a céh működését és szervezeti életét több szempontból nyomon tudjuk követni. Az első ismert céhmester 1697-ben Radvány András volt. A szervezet élére a céhmestert mindig a december 27-én (1869-től december 29-én) megtartott céhgyűlésen egy évre választották. 1720-tól egészen a céhek megszüntetéséig fennmaradt a céhmesterek jegyzéke.8 Első helyen Féja János neve szerepel, aki ia második ismert céhmester, s nevével kapcsolatos a fennmaradt céhkönyvek vezetésének kezdete. A 152 évet felölelő jegyzék 33 nevet említ. Egy-egy céhmester átlagban öt éven át töltötte be e fontos (tisztséget. A megőrzött céhanyagból megtudjuk a csizmadiák létszámát is. A 18. század közepén 40, fél évszázaddal később 103, 1825-ben pedig már 160 tagja volt a céhnek. Nem sikerült megállapítani, mikortól vettek fel a céhbe vidéki mestereket is. A róluk szóló első feljegyzés 1825-ből származik. A rendelkezésre álló levéltári adatok szerint a lévai csizmadiacéh tagjainak létszáma az idők folyamán a következőképpen alakult:9 Év 1629 1697 1755 1800 1825 1854 1867 1871 lévai mesterek * 12 14 40 103 147 126 133 139 vidéki mesterek 13 18 ? 32 A táblázatból látható, hogy a céh tagjainak száma a 18. század felétől gyorsan emelkedett, 1825-től viszont megközelítően egy szinten mozgott. A céh 1871. évi magas taglétszáma azt bizonyítja, hogy a lévai csizmadiák létezésének még ekkor is — egy évvel a céhek megszüntetése előtt — jó feltételei voltak. Az igazsághoz tartozik viszont, hogy a céhtagok nem voltak csupán a mesterségre utalva. Nagyobb részüknek szőlője és szántóföldje is volt. Úgyszintén jellemző, hogy a csizmadiamesterség hagyományosan nemzedékről nemzedékre öröklődött. A feltételeket maga a céh biztosította. Például az 1865. évi céhközgyűlés megszabta, hogy míg az idegen inas beíratásáért 10 forintot, a céhtag fiának beíratásáért csupán 1 forintot kellett fizetni. Volt olyan család, melyben a szakma évszázadokon át öröklődött. A céhmesterek jegyzékében Féja János 1720-ban, Ferenc 1755-ben, Féja István pedig az utolsó lévai céhmesterként szerepel. Az inasokról fennmaradt emlékek is ezt bizonyítják. 1793-ban 8 inast vettek fel, 7 felszabadult. Ez az arány a későbbiek folyamán így alakult: 1819 14:8,1854 10:4, 1871 18:12, ami az utánpótlásról való rendszeres gondoskodást bizonyítja. Amíg azonban az inasból mester lett, ki kellett állnia a hosszú inas- és segédévek próbáit. Mindenekelőtt az inasnak le kellett fizetni a szegődtetési díjat, ami 1819-ben 5 forint, 1865-től fogva 10 forint volt. Az 1629. évből származó aritikulusok szerint az inasidő 4 év volt. Ennek letelte után az inas felszabadult, s le kellett fizetnie egy megszabott összeget (1865-ben 10 forintot). A segédlevél átadásakor ismét egy forintot a „nagy céhpecsétért”. Ezt követően az inasból segéd (legény) lett, s vándorolnia kellett, hogy elsajátítsa a mesterség fortélyait. Az 1697-ből származó artikulusok szerint a céhlegénynek Mihály napjától húsvétig reggel háromkor kellett felkelni s este kilencig dolgozni. Az 1834. évi előírások ezt úgy módosították, hogy télen-nyáron négy órakor volt a felkelés ideje, s a munka kilencig tartott. Az 1697. évi artikulusok 7. cikkelye megszabta, hogy két nap alatt három pár csizmát, vagy egy nap alatt két- pár papucsot kellett a legénynek elkészíteni. A legényévek letelte után — ami az 1629. évi artikulusok szerint hat évig tartott — még egy úgynevezett mesterév leteltével és a „remek” elkészítése után válhatott a legény mesterré. Az előírások nemcsak a munkára vonatkoztak, hanem a legények életének minden egyes mozzanatára kiterjedtek. Betartásukról a „kiscéh” választmánya gondoskodott, amelynek élén a mesterek közül kijelölt „atyamester” állt. 8 OAL, LC 1. sz. 4. 9 Az első két adatot az artikulusokból, a többit a céhjegyzőkönyvekből vettük (OAL, LC, 1. sz. 4).
