Irodalmi Szemle, 1975
1975/3 - Ordódy Katalin: Ámok
rított, lazul. Vad nekirugaszkodással a földre vetettem magam, kiverve kezéből a szivarvágót, ami egészen az ajtó sarkához repült. Térdre estem, de abban a pillanatban már talpon is voltam. Hefner felállt, utánam nyújtotta a kezét, de megingott. Usgyi, ész nélkül rohantam ki, és futtomban belerúgtam valamibe. A szivarvágó röpült vagy három métert előre. Magam sem tudom miért, felkaptam és máris a kapunál termettem. Onnét mertem csak visszanézni, s megkönnyebbülve láttam, hogy a rém nem követ. Az ajtónk előtt, ahol már biztonságban éreztem magam, megálltam, kicsit rendbeszedni a lélegzetemet. — Hát te? — nézett rám Örzsi néni a mosogató dézsa felett. — Hol tekeregsz? — Csak itt voltam — böktem fejemmel az udvar felé. Tekintetemmel éppen csak súroltam a még mindig sírdogáló Hefnernét, és mentem a szobámba, hogy lefeküdjek. Egyedül akartam maradni rettenetes élményemmel. Az ágyban a kiállott izgalom s a megkönnyebbülés, hogy sikerült mindent szerencsésen megúsznom, sírásban tört ki rajtam. Sírhattam nyugodtan, egyedül voltam. Mielőtt elaludtam, még elhatároztam, hogy másnap mindent elmondok — persze szigorú titoktartás mellett — Berta néninek. Lássa szegény, hogy a végsőkig kiálltam mellette, hogy az én részvétemre igazán számíthat. És e hatásos jelenet során visszaadom neki a rettenetes kis gépet, a corpus delictit. A következő napon azonban nem láttam Hefneréket, 'be kellett érnem, hogy néha, mikor senki sem látott, elővettem a szivar guillotinet és sorba beledugtam ujjaimat a lyukakba. Harmadnap Berta néni a virágait gyomlálta éppen a kerítésünk mellett. Átszóltam hozzá. — Berta néni tudja-e, hogy tegnapelőtt este maguknál voltam? Nagy szemeket meresztett rám, megállt a keze a munkában. — Hát te voltál? Akkor mégis igazat beszélt a Gazsi — és nevetett. — Nincs azon nevetni való — mondtam elborultan. — Majdnem megölt, mert mondtam, hogy hagyja abba az ivást. Maga miatt tettem. — Ö, kis bogaram — mondta Berta néni vidáman —, Gazsi említette, hogy valami kis pukkancs lábatlankodott ott. Bizony meg sem ismert, mert nagyon sokat szívott be már akkor, meg ha iszik, nem bírja a világosságot sem, legfeljebb egy gyertya ha ég mellette ... Megint lehajolt és folytatta a gazirtást, majd felemelte a fejét és rám nézett. — No, de olyasmit mondani, hogy majdnem megölt! — Száját összecsücsörítette, aztán szívből fakadóan, hangosan nevetett. — Elég ijesztő olyankor, nem mondom, no, de a légynek sem képes ártani. Áldott, drága ember az, ha nem iszik. Valami megbénult bennem. Ügy éreztem, elárultak. Mikor én az épségemet teszem kockára, nevetéssel fizetnek ki. Hidegség kúszott a mellembe, és tudtam, hogy soha többé nem fog a szívem megesni Berta nénin. Mint a cövek álltam még ott egy ideig, aztán szótlanul megfordultam, hogy elmenjek. Berta néni utánam kiáltott. — Igaz is! Nem vitted el véletlenül a szivarvágó gépecskéjét? Sehol sem találja. A szívem megdobbant, komoly arccal néztem a szemébe. — Nem. Megrántotta a vállát. — Csak kérdeztem. No, nem baj, majd veszek neki másikat. Még hallottam, amint rágyújt Bob herceg belépőjére. Fogtam kezemben a megfeketedett, beporosodott jószágot, aztán egy mozdulattal, amely nem volt mentes minden kegyelettől, bedobtam a vödörbe. Folytattam a takarítást ahol abbahagytam, nem lankadó hévvel adtam át magam a tisztogatás szenvedélyének, ahogy valamikor Hefner bácsi az ivusnak.
