Irodalmi Szemle, 1975

1975/2 - Mészáros László: Költészet és kommunikáció

•J Nincs más isten, csak te,

ember!

És prófétád —

tenmagad”.

(Rab Zsuzsa fordítása, a Férjhez mennek az angyalok című kötetből.)

Voznyeszevszkij költészetével kapcsolatban Kuprljanov a költő verseinek „mozaikszerűségét” emeli ki. A mozaikszerű szerkezetben eltűnnek az értékek szintjei, hierarchikus elrendelésük. Az ilyen vers aztán minden olvasónak „megfelel”, a nyugdíjastól a háziasszonyon, a diákon és a sznobon keresztül egészen a rébuszkedvelő intellek- tuálig. Az ilyen költészetnek viszont nincs semmi ereje. Társadalmilag még veszélyes is lehat, mert képi struktúrájában magában hordozza a kaotikus, rendezetlen világ képének eszméjét, s így a társadalmi tudat és gyakorlat számára a költészet organizációs feladata helyett dezorganizációs szerepet tölthet be. Amikor Voznyeszevszkij licasso és Sztravinszkij újító szerepére hivatkozva akarja igazolni kísérletezéseit, nem tisztázza önmaga számára, hogy ezek a művészek valóban új kódokat alkottak, de az ő kísérletezése csak ugyanazon a szinten történő, egyhelyben való topogás.

Voznyeszevszkij azonban ezt hirdeti: „Nem a költészet van válságban, a költészet csak tükröz, a világ válságait tükrözi”. A világ azonban mindig ravasz, huncut — vág vissza Kuprijanov —, elsiklik a művész tekintete elől. Éppen azért kell a művésznek mindig újra és újra megpróbálkoznia a valóság megragadásával.

I. Zelibský: Szlovák ballada (olajf