Irodalmi Szemle, 1975

1975/2 - Mészáros László: Költészet és kommunikáció

I. Abasidze Rusztavelli nyomában című híres, klasszikus formában megírt ciklusa a költészet „örök” problémáit énekli meg. M. Lebanidze a költészet egyszerűségéért és közvetlenségéért száll síkra, és a természetes emberi dolgok megéneklésével a széles olvasó tömegekhez fordul. Otar Csiladze nevével pedig az úgynevezett „bonyolult” költészet létjogosultságának a problematikája, pontosabban szólva a nem éppen hagyományok nélküli grúz urbánus költői gondolkodásmód egyéni továbbfejlesztésen függ össze.

Itt talán meg kellene jegyezni, hogy a fénykorát valamikor Rusztem idejében élő szellemiségből fakadó nemzeti kultúra számára természetesen sokkal bonyolultabb a hagyomány és az újítás problémája, mint Közép-Európa bármely nemzete számára. Otar Csiladze Számadás című versében (Rab Zsuzsa fordítása) költői képekben villan föl ez a probléma:

„Az árnyékok mint csatakos ebek, az ajtód előtt újra összegyűlnek, bekéredzkednek és nyüszítenek, acsarogva és konokul szűkölnek.

Ki pótolhatja nekünk és mivel a támaszvesztett eget és a földet?

A hülő vért a tűz nem fűti fel, esküvé langy ígéret nem hevülhet.

Csuklódon sorsod béklyója csörög, a kilőtt golyót vissza sose rántod, a gondok benned: jól bezárt körök, csak a tiéd minden gyötrelmes álmod".

Terjedelmes tanulmányát G. Aszatiani a következő gondolatokkal fejezi be: Amikor új öntvény készül, amikor végbemegy a fém megtisztítása és egyúttal dúsítása, hogy megkapjuk a kívánt tulajdonságokat, ahhoz a kritikus hőpont, a válságos pillanat szükséges. Ügy tűnik, hogy hasonló kritikus ponton állnak néhányan a szovjet költők közül is. A társadalom történelmében, meg az irodalom történetében is, amely tükrözi a társadalom öntudatát, vannak pillanatok, amikor a költő szavát tömegeket megmozgató felhívásként fogadják az emberek. Vannak azonban olyan idők is, amikor az olvasó nem felhívásokat vár az irodalomtól, hanem az élet komplex elemzését. Amikor maga a keresés ragadja meg, az értékek feltárásának folyamata, amikor már nem tűri a közhelyeket, a mellébeszélést, a nagyszájúskodást. Amikor a már feltárt értéket hangoskodó deklarálását a szellemi szegénység és terméketlenség jeleként fogadja. Az ilyen időkben az irodalomnak minden erejét az új feltárások, az emberi mélységek artézi szondái, vagyis a társadalom minden rétege és minden mozgása felé kell fordítania. Tudjuk, hogy ezek a pillanatok kimondottan a fejlett társadalom Jellemzői.

2. Tömegkommunikáció ás költészet

Vjacseszlav Kuprijanov az információs robbanás fényében veszi szemügyre a költészet néhány jelenségét.

Mindenekelőtt vázlatos felosztást nyújt a költészet jellegéről, s a komoly, az értékes költészeten kívül a következő csoportokat különbözteti meg:

— ej emer-költészet — nem jut túl a kiadón, vagy ha esetleg meg is jelenik egy-egy kötet, hamar feledésbe kerül;

— kamara költészet — kétségtelen kulturális értékekkel rendelkezik ez az úgynevezett „csendes líra”;

— reminiszcencia-költészet — könnyen lerí róla a másodlagosság, az irodalmi élményalap;

— esztrád-költészet — az efemer tartalmat öltözteti a költészet köntösébe.