Irodalmi Szemle, 1975

1975/2 - Kondrót, Vojtech: A kisfiú és a háború

Vojtech Kondrót

a kisfiú és a háború

— Hány éves vagy?

— Négy — nyújtotta ki sorban négy ujját, és rövid töprengés után hozzátette: — és fél.

— Hát ez a fél hol van?

— Itt ni — mutatta begörbített kisujját.

— Egy évvel fiatalabb, mint a háború — sóhajtott föl a mama. Apjával egymás közt gyakran emlegették a háborút, de csak halkan és valami furcsa, idegen nyelven, amit a kisfiú nem beszélt. Mintha dugdosnák előle azt a háborút. Mintha zár alatt tartanák valahol. Biztos a pincében van, gondolta, a nagy szénrakás mögött. A pince nappal is sötét, há,t még éjjel!

Ha a Ševčík gyerekek átjöttek, és velük bújócskázott, bárhol meg mert lapulni. A farakás mögött, ahonnan apa szedte a gömbfát, hogy a kecskelábon fölfűrészelje, a tönkön tűzifának és gyújtósnak fölhasogassa. A cseresznyefa mögött. A fészerben is. Csak a pincébe nem ment volna le semmi pénzért. Még a mamával sem. Apával igen.

Am apát napközben ritkán látta. Apa munkába járt, kerékpáron. A kerékpár nagy volt, fekete volt, férfikerékpár vázzal. Peter Ševčík már ilyenen is tudott, váz alatt. A kisfiú csak farolleren közlekedhetett, azt is csak az udvaron, a cseresznyefa körül, vagy a ház előtti betonjárdán, ha a mama ügyelt rá.

Ha apa egy picivel korábban jött meg a munkából, ráültette őt a vázra, és fordultak egyet a sarokig. Utána ebédeltek. Azt a pár kanálnyit apa tányérjáról, bármennyire jóllakott már, le kellett nyelnie. Arról a tányérról kapta a férfierőt. Közben el nem mulasztotta a kérdést: — Apa, mikor viszel magaddal munkába?

Apa mindig ugyanazt felelte:

— Majd ha megettél ezer karaj zsíroskenyeret és ezer tányér levest.

— Paradicsomlevest is?

— Azt is.

Ezt a kisfiú nem szerette. Sem a kelkáposztát.

— Úgyis vigyáznia kell valakinek a martiára, amíg te odajársz, nem igaz?

— Perszehogy. Ha pedig megszületik Boženka, őrá is vigyázni fogsz.

— Mikor fog megszületni? Ha ennyit alszom — emelte mindkét nyitott ujjú tenyerét a szeme elé.

— Annyit és még egyszer annyit.

— Majd megengedem neki, hogy hintázzon. Én is meghintáztatom.

Minden játékok között a hintát szerette legjobban. Ott függött a hinta a legerősebb cseresznyefaágon. Petráš bácsi, az asztalosmester készítette. A bácsi egy zsámolyt is összeütött. Fönt sárga volt, oldalt krémszínű. A boltban nem árultak ilyet. Nemcsak ülésre volt jó! Ha az ablakhoz tolta és ráállt, mindent látott, ami az utcán történik. Varázs-zsámoly!

Petráš bácsinál, a szomszédnál, csupa varázslatot talált. Zöldre festett galambházat pléhtetővel, s ezen rézpatina ült. A kéményen pléh szélkakast, amely rozsdásan és görbén is ide-oda forgott. Az udvaron meg a trágyadombon hol egy, hol két vagy több tyúk kíséretében, egy valódi kakas, egy eleven gyönyörűség lépdelt komolyan. Vere-