Irodalmi Szemle, 1975
1975/2 - Tóth László: Átkelés
átkelés Megállók a Tél előtt, Megrontó Teremtőm, Nyirkos-Véres Asszonyágy, Szenvedélyek Futóárka, ó, egy percre is, de megállók. A Jelenés, a Tapasztalás, a Felismerés elkerülhetetlen. Dér-Kapui, Szem-Ablakai, Jég-Öle előtt megállók: utamat őrzötte Félelem-Füve-Fája, utamat őrzötte Ágas-Füttyös-Madárdala, utamat őrzötte, jaj, Világnak-Örökös-Futása. „Eén Istenöm, mit kelött megeérnem, hogy eéneéköm az eén férjemet el kelött kísérni a harctérre. Azt gondolta, majd vissza fog még gyónni”. Nézd; ó, Zúzmara-Király birodalmát látod-e? „Nem laotam többet”. Nézd, ó, föld szerű arcát, hó-zuhatagát látod-e? Sziszeg, süvölt, tipródik, szűköl, hallod-e? „Nem tudom, van-e rajta keét kapa főd vagy egy se”. Dob szól, utamat őrzötte, gügyög, lázit, siránkozik a kerteken túl, hallod-e? Nézd, nézd, nézd, ó, mellén szánok siklanak, nézd, nézd, jaj, megölel! És hogy! Sejtjeivel, zsigereivel, agyán a délkörökkel, térítőkkel megölel. Csak ember tud így, Madárcsontkarú Ember, csak Isten, minden idegszálával csak valami Borzongató Hit! (Jelentem: az Átkelés megtörtént. Volt, aki evezett, inaszakadtából, volt, aki átkozódott és jajveszékelt, volt, aki térdre rogyott, s átcsapott fölötte a hullám. Az élők helyébe túlélők léptek, összeszorított fogakkal, test test mellett, ziháló mell ziháló mellek mellett). A Hit, ó! Van-e hát? S ha van, mi más lenne, mint az Átkelés Hite, mi más lenne, jaj, mint hinni az Átértékelésben, mint hinni a Mindig-Harmadik-Kakasszóban, mint hinni a Létezőben és hinni a Sosem-Voltban, hinni, hogy megállók a Tél előtt, „itt hagyott haoz nélkül keét aorva gyerökömre, mennyit kelött eéneéköm kínoznyi, haozat építenyi, mindönt szaontanyi, vetnyi”, sziszegve, egy percre is bár, de két lábon, fölegyenesedve, nem hajló derékkal megállók: dön-dön, táncol. a Medve, dön-dön, csikorog a láncon! Dob Tóth László
