Irodalmi Szemle, 1975
1975/10 - FIGYELŐ - Pongó István: Struktúra és szimbólum
küzdése. Solohov alkotása tehát az általános emberi sors zseniális megformálása, amelynek nemcsak a háborűt átélt nemzedék számára van mondanivalója, hanem a jövő generációi előtt is példaképül szolgálhat. A fasiszta Németország 1941-ben megtámadta a Szovjetuniót, és összerombolta a családi idillt. Szokolovnak be kell vonulnia. A regényt elemző Günter Jäckel sikeresen érzékelteti, hogyan kapcsolódik egybe az egyéni sors a történelemmel abban a jelenetben, amelyben Szo- kolov búcsút vesz családjától. Az ún. „ősi” helyzetnek a művészi leírása ez a rész, amelyet minden kor költészete másféleképpen realizált. Ugyanaz az örök emberi szituáció, amelyet Homérosz ábrázol az Iliász VI. énekében, amikor a harcba és ezzel a halálba induló Hek- tor búcsúzik Andromachétól. A szerzők sokat idéznek az egyes alkotóktól, csatolva az egyes jelenetekhez az írónak a kommentárjait is. A műveket mint egészet veszik vizsgálat alá, aztán részekre bontják, kapcsolatba hozzák ezeket más íróktól vett rokonszituációkkal, majd megpróbálják az elemzett részeket újból egységes egészszé összeállítani. Az ilyen megoldás eleve magával hozza, hogy az egyes részek között hézagok keletkeznek, amelyeket az olvasó köt össze eddigi ismeretei alapján — ha egyáltalán megtalálhatók a köztük levő logikai összefüggések. Minden műnek vannak kulcshelyzetei, amelyek köré a cselekmény épül és amelyek a mű mondanivalójának fő hordozói. A szerzők nem esnek abba a hibába, mint néhány amerikai iskola képviselői, akik csak az ilyen alaphelyzetekre helyezik a főhangsúlyt, és elsiklanak az összefüggések felett. Helyesen látják, hogy a mellékepizódok szintén fontos részei egy alkotásnak, mert nélkülük nincs irodalmi mű, csak száraz, a tényekre szorítkozó leírás. Talán épp ezért esnek abba a hibába, hogy a szükségesnél többet foglalkoznak egy-egy mellékepizóddal, és ezt nem mindig sikerül a műbe, mint egészbe visszaépíteniük. Viszont tagadhatatlan, hogy az olvasó négy színvonalas kis írást vesz a kezébe, amelyek nemcsak lényeges meglátásokat tartalmaznak, de fejlesztik a kritikai igényt, és az esztétikai ízlést, a gondolatokat, vitakedvet ébresztenek az olvasóban. Pongó István Bácskái B.: Trágyahordás (olaj, 1975)
