Irodalmi Szemle, 1975

1975/10 - FIGYELŐ - Szarka László: J. Hrabák: Poetika

az őt megillető pozícióba. Nem véletlen, hogy Magyarországon a múlt és a jelenlegi iskolaévben egyelőre kísérletképpen bevezetett új rendszerű és módszerű anyanyelvoktatásban fokozottan érvényesül a poétikai szemlélet.

A szépíró formai eszközeinek osztályozásánál két lehetőség van: vagy az alakból indulunk ki, vagy pedig funkciójukat vesszük alapul. Hrabák professzor az előzőt választja, mert az alakbeli különbség „rávezetőbb és kézzelfoghatóbb, mint az alak és jelentésfunkciója közötti — általánosságban és elvonatkoztatot- tan meg nem ragadható — kapcsolat”. [6. I.)4 Az irodalmi mű felépítése és elemei című második fejezetben a szerző röviden jellemzi az egyes tematikai, kompozíciós és stilisztikai elemeket: trópusokat, figurákat és egyéb verstani alapkategóriákat. Hrabák tudja és vallja: az antikvizáit poétikák ideje lejárt, de azt is, hogy korszezrű poétikát kellő távlatok nélkül nagyon nehéz írni.

A modern poétika fontos jellemzője a szémiotika legjobb eredményét igazoló funkcionális kutatás, azaz az irodalmi kommunikációban jelként szereplő elemek működésére való irányulás. Ilyen szempontból fontos a Poetika metaforával foglalkozó Jelentésátvitel című fejezete [123. 1.), amely sikerültnek mondható, bár Hrabák a szemaziológia által nyújtott segítséget azzal a megokolással, hogy „mindazok a magyarázatok (amelyeket a szemaziológia kínál — Sz. L.), a jelek közötti viszonyok síkján maradnak, míg a jelentésátvitel a tárgyak közötti összefüggésen alapul.”

Az irodalom mint a valóságábrázolás sajátos módja egészében véve metaforikus jellegű. Ezért válik tehát elvi jelentőségűvé a metafora körüli problémák legaprólékosabb vizsgálata és a kérdések helyes megválaszolása. A metafora keletkezésének lényegét Hrabák szellemesen a szó atommaghoz hasonlított jelentésstruktúrájának vázlatával szemlélteti. Közismert, hogy kevés olyan szavunk van, amely kizárólag egyjelentésű lenne.

4 Valószínűleg a döntést a Poétika terjedelme Is befolyásolta. Az Irodalmi morfológia funkciós értelmezésének klasszikus példája (Propp V. J.: Morfológia rozprávky, Bratislava, Tatran, 1971, 188. 1.)

Ez az általános poliszémia a jelentéstani alapja a tulajdonképpeni „költői nyelvnek”. A szó jelentésmagját alkotó deno- tatív jelentésekhez — az elektrónpályá- kon keringő részecskéknek megfelelő akcesszórikus (járulékos) jelentéseket igyekszik bekapcsolni az új kép vérkörébe. Minél periférikusabb jelentéspályáról való a hasonlóság kifejtésére használt jelentés, annál gazdagabb, komplexebb tartalmat kap a metafora.

Megállapítható tehát, hogy az irodalmi alkotásban a metafora nem pusztán formai vagy technikai jelenség, lényege a közölt tartalomban rejlik, vagyis a költői metafora súlypontja a valóságviszonyok ábrázolásában van. Ami viszont „a tárgyak közötti összefüggésen alapuló metaforát” illeti, talán egy kiegészítő megjegyzés: a tárgyak csak elvonatkoztatott sajátságaikban hasonlíthatnak egymásra. A metafora ezt a részleges hasonlóságot kiterjeszti a tárgy egészére, s ezáltal a közvetlenül ki nem fejthető dolgok, jelenségek megragadására válik alkalmassá: az egyik tárgy tulajdonságait egy másikon szemlélteti.

Ullmann István az irodalom képszerűségét (metaforikus jellegét) vizsgálva megállapítja: „Ha Flaubert-rel és Proust- tal egyetértésben a stílus fogalmán elsősorban egyéni, idioszinkrézises látásmódot értünk, akkor a metaforának a stílus szempontjából kulcspozíciója van, mert hiszen az emberi nyelv úgy van megalkotva, hogy ez a látásmód a legközvetlenebbül, legeredetibb módon és legkifejezőbben a képeken át eszközölhető.” (Ullmann, Stephen: Sprache und Stíl, Niemayer Verlag. Tübingen, 1972, 223. 1.) Minthogy Hrabák professzor egyik alaptétele épp az irodalmi művet kialakító elemek eszmeileg determinált egysége, amely végsősoron az írói teremtő indulat produktuma, a metafora központba állítása teljesen jogosult.

A Poetika egyetlen magyar vonatkozását is a második fejezetben (176. 1.) találjuk: a konkrét poézis (képvers) illusztrálására Illyés Gyula Ojévi ablak című versét idézi és elemzi a szerző.

Egy, az Ungvári Tamás Poétika című „esszégyűjteményében?”5 többször előforUngvárl Tamás: Poétika, Gondolat, Budapest, 1967, 632. 1.