Irodalmi Szemle, 1974

1974/9 - Zalabai Zsigmond: „A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni”

II. A strófaritmust

(az I. csoportban említetteken kívül) a következő mikrostilisztikai elemek támogatják:

1. Versindító leütés: „Öc, / póc, / babakóc..(Tamkó Sirató); „Ec, péc, kapuléc...” (Weöres);

2. Zenei rávezetések: „Dán, dik, dekere. / Ez nem a kend kiskertje.” (Takáts Gyula); „Gá gá bíró bumbele Máté / Nem apádé, nem anyádé...” (Szabó Lőrinc);

3. Alliteráció: „Kisnyúl / fcuncorál / előtte. I ... I Róka / rikonyál / előtte.” (Kormos I.);

4. A rímelés különféle módozatai: „Tenta, penna, papiros, / eredj ki, te kis piros” (Nk.) — itiszta rím; „Kisbelényes igen kényes” (...) Nagyszalonta sok szalonka” (Weöres — belső rím);

5. Szóvariálás: „De szomorú, valóban, ugyebár: / rólad ordít az ólban a szamár!” (...) De szomorú ugyebár, valóban: / rólad ordit a szamár az ólban!” (Weöres);

6. Halandzsaszöveg: „Egyet tojik a fürjecske, / rirom, rárom, rárom! / Rettye, ruttya, szénám, rendem, / rendem, rendem, rárom! f Sárga rigó, tarka túró, / rezes kalapácsot, / bükkfa nadrág, tüdős korka, / mámoros kovácsot, / komám- asszony félrecsapta / paszomántos kontyát, / ölbe hordja cigányasszony / sikító porontyéit...” stb. (Nk.).

A halandzsaszövegnek, a ritmusra-zeneiségre irányultság stíluseszközeinek (a versindító leütésnek, a zenei rávezetéseknek, az értelem rovására is következetesen végigvitt alliterációknak stb.) a jelentés és jelenítés felől való megközelítése már átvezet a gyermekvers szemléletének, világlátásának ia kérdéséhez. A világ a „játék” sajátos szabályai szerint modelládódik — az alkotó játékösztönt nem kötik sem a tér, sem az idő, sem a kauzalitás, sem a természet törvényei; a mese tárgyai-dolgai „cseppfolyósak”, formát és lelket cserélnek: Takáts Gyula versében a róka rózsává változik, Weörösnél Bóbita ttündér „Szárnyat igéz a malacra, / Ráül, ígér neki csókot, / Röpteti és kikacagja.” (A tündér). A motívumok frappánsságától, expresszivitásától már csak egy lépés a groteszk és az abszurd, a „tótágast álló világ", melyben „A torony a harangban lóg. Az akasztófa felköti magát a tolvajra”15; melyben „száraz tónak nedves partján döglött béka kuruttyol” és „kimegy a ház az ablakon” (népköltés).

A gyermekben kialakult fantáziaképet rendszerint erős érzelem kíséri, amely valóssá avatja a valószerűtlent, a meg nem történtet is. „Akkora volt, mint egy farkas, — mondja a gyermek az őt megkergető pincsiről. A gyermekhazugság tulajdonképpen nem is hazugság, merít nem a csalás szándékával született; az esetek többségében a „lódító” meg van róla győződve, hogy amit mond, az igaz.16

I. A. Richards a „képzelet” szó jelentésárnyalatait elemezve Colaridge-t idézi: a képzelet „... ellentétes vagy össze nem illő minőségek egyensúlyában vagy kibékítésében mutatkozik meg.”17 Véleményünk szerint ez a szervező elve a gyermeki fantáziának is. Ebből fakad — hogy csak egy példát említsünk — az élő és élettelen világ haitárainak a feloldása, egybemosása a megszemélyesítések révén. Az „ellentétes minőségek kibé- kítése” eredményezhette a rajzlapon kövérre sikeredett fecskét „fecskebagoly’’-nak megnevező nyelvi leleményt is. Mindez arra a gondolkodási sajátosságra vezethető vissza, hogy a gyermek még nem tagolja a világot, s a jelenségekben sokkal inkább a hasonlóságot, mintsem a különbséget látja meg. „Analógia-elvű” szemléletéből következően szeme és füle van a metaforára. Ez az alapja a gyermekköltészet ősi műfajának, a találós kérdésnek is. Rosszul értelmezik a gyermekvers „egyszerűségét”, akik sűrítés helyett hígítanak, megjelenítés helyett magyarázkodnak, jelzéssszerűség helyett kommentálnak. Saint-Exupéry „kis hercege”: azt olvassa valahol, hogy az óriáskígyó egészben, rágás nélkül nyeli le zsákmányát. Nosza, lerajzolja az esetet. ,,Remekművemet megmutattam a fölnőtteknek, és megkérdeztem, nem félnek-e tőle.

15 Turóczl—Trostler, i. m. 292.

’6 Kltndová—Singule . . etc., 173. 1.

17 I. A. Richards: A képzelet. In: Strukturalizmus (első kötet), Modern Könyvtár 207. 34. 1.