Irodalmi Szemle, 1974

1974/1 - Kovács Győző: A Fábry életmű kutatásáról (Problémák és feladatok)

Béke, a Háború stb. éppen ebben a korszakban alakultak ki. Ezek jó része mind benne foglaltatik a leginkább és szinte egyedülállóan az ő nevéhez köthető vox humana terminológiájában; ennek forrásvidéke pedig az 1920-as évek elejére vagyis a pályakezdés idejére tehető.

A Fábry Zoltán-i életmű megértésének tulajdonképpen két kulcsa van. Az egyik: a vox humana; a másik: az erkölcsi realizmus. A vox humana behatóbb vizsgálata arra az eredményre vezet, hogy ez az eszme legjobban a háborús élményből, az Ady-hatás- ból, a kisebbségi sorsból, valamint a német expresszionizmusból érthető meg, hiszen abból táplálkozik (Vö. It, 1970. 4. sz. 786—87.). Mindegyik középpontjában fölfedezhető az írói-emberi magatartás szilárdsága, hite és ereje. Az irói mondanivaló — Fábry szavaival élve — „a szlovákiai magyar író adottsági elkötelezettségéből” fakadt, s mintegy „a vox humana, az emberség hangjának” a kifejezője lett (ez egyébként az 1920-as években, különösen azok második felében fokozottabb mértékben vetette föl a perifériairodalom problémáját is).

„Háború — béke, embertelenség — ember: ez a vox humana forrásvidéke” — írta egy ízben Fábry Zoltán; ez kívánja meg — az ő gondolatrendszere szerint — az írótól a szilárd elvi magatartást, amely elsősorban erkölcsi indítékú. Ebből táplálkozik háborúellenessége, antifasiZHHisa, Aťty-őrzése; ebben gyökerezik az a magatartás, amelyet Fábry úgy fogalmazott meg, rögtön objektiválva, képletté is formálva azt: a szellem: erkölcs; a valóság: erkölcs; ebből az erkölcs realizmusa következik, a gondolat és a béke igaza.

1924-ben fogalmazta meg (első ízben a Korparancsban látott kötetben napvilágot) Fábry Zoltán az emberirodalom programját (Franyó Zoltán lapjában, a Geniusban). Ekkor szakított végérvényesen a Narcissos-irodalommal, a kényelemirodalommal, a felületirodalommal (ezek mind Fábry kifejezései). Kissé furcsán hangzik, s talán groteszkül is hat: a Narcissos-irodalom, a Narcissos-motívum segítette hozzá korábban (1920—1923 táján) Fábry Zoltánt ahhoz, hogy megmagyarázza, kifejezze (ebben segítségére volt a német expresszionizmus) az emberré levés boldogságát és örömét, s azt, hogy a háborúban elállatiasult ember ismét emberré válhat, önmagára találhat újra! Akkor fordult el Fábry Zoltán az önmagára talált embertől, amikor önimádóvá, öncélúvá vált annak öröme; amikor fölfedezte a Narcissos-motívum, az önimádás társadalmilag káros veszélyeit. Akkor már Narcissos-irodalomnak minősítette, hiszen Fábry Zoltán felfogása erős szociális tartalommal telítődött; ekkor hirdette meg az emberirodalom programját (Korparancs 2. kiadás, 1969. 13—31.) E program meghirdetésében lényeges szerepet játszott a testvéri kéznyújtás (például a Van Gogh renaissance. Prágai Magyar Hírlap, 1923. VII. 11.), amely sokkal inkább Adyra, semmint József Attilára utal. A Fáb- ry-életművel foglalkozó irodalomtörténészek ezért joggal mutathatták ki, hogy ,.Fábry közép-európaisága Adyéhoz hasonlít” (vö. Irodalmi Szemle, 1967. 7. sz. 646., valamint Irodalmi Szemle 1969. 6. sz. 485.), szemben József Attilával. Ez a lényeges jegy Fábry Zoltánt radikális korszakában is végigkísérte — egészen haláláig (lásd a Vigyázó szemmel című poszthumusz kötetét, 337.)

A Fábry Zoltán meghirdette erkölcsi realizmus fölveti a szembesítés szükségességét: az erkölcsi realizmus és a szocialista realizmus egybevetésének kikerülhetetlenségét. A Fábry-kutatás jelen pillanatban azt állapítja meg, hogy a Fábry Zoltán-i erkölcsi realizmus történetileg körülbelül azonos időben alakult ki az „új realizmussal” (Gaál Gábor), valamint a szocialista realizmussal. A harmincas években keletkezett Fábry- írásokat forgatva: nem érezzük a terminológiákat ellentéteknek és ellentéteseknek, hanem inkább analógiaként fogjuk fel őket. (A szocialista realizmus művészi és elméleti alapvetésének időszakaszaira gondolunk; az 1920-as évek végére, illetve az 1934-es I. Szovjet Irókongresszus munkájára és határozataira.)

A problémakört boncolva egy konstans tényezőt találunk a Fábry-írásokban, s ez: az erkölcs. Ez vezette őt akkor, amikor elfordult a militarizmustól, a háborútól, ez akkor, amikor először írta le — a Korparancsban, 1934-ben — a vox humana gondolatát (a szellem: erkölcs, a valóság: erkölcs aspektussal). Ezek a Fábry Zoltán-i szintézis alapmotívumaivá váltak. S ezekhez járult, azokkal szorosan összefonódva, a 30-as években az antifasizmus. Fábry Zoltán gondolatrendszerében ez úgy fogalmazódott meg, hogy