Irodalmi Szemle, 1974
1974/9 - Galán Géza: Petőfi vagyok
Hol Is hagytam? ... tudja gólya ... Ogy igaz! A malom volt az utósó ... Vagy nem az? Mit is mondtam a malomról... én bizon Hogyha présbe csavarítnak sem tudom. Annyi szent: a szemem héja Oly nehez, Mint malomkő ... tán az álom Környekez. Elég is ma a tivornya, ágyba hát! Álmodozzuk folytatását... jó’jszakát! Tapsok, nevetés, siker ... — Nagy kár volt magának Tháliától elszegődni — zengi Kuthy. — Tudják, a kollégáim ki nem állhatták, hogy a közönség csak nekem tapsol. A Nemzeti színpada. A kommentátor hangja: „Még a pesti Nemzeti Színház deszkáira is feljutott. Szigligeti Szökött katonájában így jelentette be a jegyeseket: — Gergely úrfi, a menyasszony! — Aztán nyomban kijavította magát: — Es Julcsa kisasszony, a vőlegény!" — Térjünk a tárgyra — mondom Vahotnak. — Várd ki! Mindjárt idejön őfőméltósága, majd ha én felkeltem az asztaltól. De áruld már el, minek neked az a nagy összeg? Hintót veszel? — Az apám májusban eladott 51 marhabőrt 725 váltóforinton, de a bőröket nem tudta szállítani. Beperelték ... Pulszky éppen feláll az asztaltól. Most kellene utána mennem. A tele pohár a kezemben, még egy kortyot sem ittam. Hirtelen elhatározom magam a cselekvésre. — Brávó! Nem is tudom, a vers volt-e jobb, vagy az előadás? — kérdi Pulszky le- ereszkedőn. — Egy tőről fakadt ez is, az is... akár a gondjaim! Pulszky úr, kölcsönre lenne égetően szükségem. Bátorkodtam Önhöz folyamodni... Hát igen... kissé megfagyott a levegő. — Milyen összegről lenne szó? — 600 pengőforintról. — Jaj... sajnos, ilyen nagy összeget képtelen vagyok most rendelkezésére bocsátani. Halaszthatatlan kiadásaim vannak nekem is ... Mondja még a magáét, de ezt már én nem hallom, csak ia zongorát, nők vihogását, és persze az ismeretlen úr törleszkető hangját, amint éppen koccint valakivel: — A vendégek kiválóan mulatnak. Szivarfüst, mosolyok, italok, hajlongások, integetések, kézcsókok... Meginit itt van a költő is. A zene fokozódik. — Hát ez a te dicsőséged! A kutyák dala... Süvölt a zivatar A felhős ég alatt; A tél iker fia, Eső és hő szakad. A költő szememre hányja verseimet. Már a sötét utcán vagyunk. — Mi gondunk rá? Mienk A konyha szöglete, Kegyelmes jó urunk Helyeztetett ide. Gondunk ételre sincs. Ha gazdánk jóllakék, Marad még asztalán, S mienk a maradék.
