Irodalmi Szemle, 1974
1974/8 - Szabóné Jozejik Edit: Maruska
— Mariska néni, Mariska néni — szőlítgatja Ica, a szomszéd ágyon fekvő fiatal- asszony — ezt igazán nem szabad! Szépen gyógyul már és most kezd el sírni, ki látott már ilyet! — Olyan nehéz a szivem, Icukám, olyan értelmetlen az én életem! Minden csak látszat, komédia! •— Tudom, hogy most egy kicsit elszomorodott, de nem szabad olyan szomorú szemmel nézni a világot! Hisz mindennek megvan a maga szépsége, s higgye el, minden jól el van rendezve. Csodálatos hatalom tette az életet ilyenné amilyen, bárhogy lázadozunk is ellene. Látja, mennyire ragaszkodunk hozzá, s mennyire félünk, hogy mindez egyszer véget ér. — Ez mind Így igaz. Nagyjából én is így gondolkodom ... Maga még nagyon fiatal, remélem, hogy mégis megért, s ismeri már annyira az életet, hogy nemcsak az anyagi gondok, szerelmi bánatok tehetik szerencsétlenné az embereket. Sokszor semminek tűnő, apró kis problémák megmérgeznek lassan bennünket. Nem tudok nagy szavakkal beszélni, egyszerű asszony vagyok, de annál mélyebben érzek, s az érzéseim segítenek elkülöníteni a jót a rossztól. Népes családban születtem. Anyám a húgom születésekor meghalt. Apám újra nősült, s mostohaanyám is állandóan terhes volt. Testvéreim közül sokan halva születtek vagy- meghaltak párhónapos korukban, de még úgyis sokan maradtak életben. Én mint a legnagyobb a családban... de nem is merek rágondolni, mennyit kellett dolgoznom. Mégis szép lány vált belőlem. Aztán a szokásos történet következik... Belém szeretett egy gazdalegény. De hát nekem a rengeteg testvéremen kívül semmim sem volt. Tudtam, hogy az ő felesége nem lehetek sohasem. Mégis engedtem az unszolásnak, mert nagyon szerettem őt. Pár hónapi lopott, rettegett boldogság után észrevettem, hogy terhes vagyok. Mikor megmondtam neki, rettenetesen megijedt, s láttam rajta, hogy a pokolba kíván. Már nem kellettem. Otthon álmomban sem maradhattam volna, s egy éjjel elszöktem Csehországba. Akkor háború után az ígéret földje volt, gondoltam, majd kapok én is valahol munkát. Sikerült. Fölvettek mosogatólánynak egy szállodába. Reggeltől estig a gőz és szenny között! Este alig vártam, hogy belezuhanjak az ágyba. Volt egy kis szobácskám, alig lehetett járni benne, de örültem neki. Végre egyedül alhattam. Ha időm akadt, csinosítgattam, tisztán tartottam, s már a keserűség is el-elmúlt mellőlem. Majdcsaknem örömmel vártam az új életet, amit szívem alatt hordoztam. Egyszer aztán nagy fogadásra készültek a szállodában. Rengeteg dolgunk volt, s én magam fölkaptam egy húslevessel teli nagy fazekat, s mire elengedtem a fülét, összerogytam. Pár óra múlva megszültem. Kisfiú volt. Másnap meghalt. Koraszülés. Hónapokig kerültem az embereket. Üres és céltalan lett az életem. Olyan elesett, gyámoltalan voltam, mint még soha. Egyre gyakrabban gyötört a honvágy, s az egyedüllét egyre elviselhetetlenebbé vált. Dolgozott a munkahelyemen egy nagyon kedves idős portás, mindig akadt egy-egy jó szava hozzám, s egyszer, mikor korábban értem haza a szokottnál, megszólított. Ezután mindennap váltottunk egy-két szót, s vagy fél év múlva bemutatta nekem a fiát. Nem szép, egy kissé félszeg, de csöndes jóravaló férfinak mutatkozott. Lassan melegedtünk össze, de a végén, apósom nagy örömére házasság lett belőle. Szépen éltünk, minden hangos szó nélkül. Szereztünk lakást, bútort, mindenünk megvolt, ami kellett. S mikor már azt hittük, hogy nem lesz gyerekünk, egyszerre csak jött Maruska. Az én drága Maruskám, a várva-várt, a minden, aki életünket kitöltötte. S ekkor nekem már más nem is hiányzott, mint egy kicsit hazamenni. Egy kis otthoni levegőt szívni! Ám, hogy őszinte legyek, végig akartam sétáltatni boldogságomat a falu főutcáján, ahonnan egykor kétségbeesve, elhagyott, meggyalázott leányként szöktem el éjnek idején. Kíváncsi voltam, mi lett az én egykori szeretőmmel, hogy illeszkedett bele az új világba. Elutaztunk. Apámból roggyant öregember vált, sok testvéremet meg sem ismertem, s anyám a szülésektől sajgó derékkal bizony nem bírta a rengeteg munkát. Én megszépültén, elegánsan, elégedetten szemléltem az otthoni helyzetet. Kissé gőgösen sétáltam el kislányommal régi szeretőm háza előtt, ami ugyanolyan volt, mint azelőtt, csak jóval kopottabb, s az udvaron nem szaladgált a száznál is több tyúk és kacsa. Belőle is olyan munkás vált a közösben, mint a többi szegény emberből. A falu is szegényesnek, kihaltnak tetszett a fürdővároska után, ahol az év minden szakában nyüzsögtek az elegáns emberek.